Sötétség
2011. november 1.
Elmennék én hosszú útra, ha fognád a kezem,
Hátrahagynék mindent, amit annyira szerettem,
Érted megtettem volna, ki közel álltál hozzám,
Szerettelek, de te nem emlékezel énrám.
Nem érzel, nem látsz, hiába nyitva a szemed,
Nincs szíved, érzéked tompa, üres a tekinteted,
Mi ott van előtted sajnos észre sem veszed!
Hol van a sötétségből kivezető utad, nem látod te sem,
Hogy megmutasd az utat annak, ki kereste benned a kiutat.
Hitt benned, remélte, aki szívét tovább dúlod,
Pedig érzi, tudja, tovább kutatsz, bár magad sem tudod,
Mi az mire vágysz, eltűnik a ködben, mire megtalálnál,
Már hiába keresel!
A bejegyzést írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Évike! Gyönyörűen megfogalmazott gondolatok!..és milyen igazak néha! Szép a versed nagyon!
Pussz: Angyal
Itt kezdődik. Az időt, amit belefektetsz egy kapcsolatba nem sajnálod, ha az szeretettel párosul. De ha nincs mögötte ez az érzés, akkor csak időpocsékolás az egész.
Örülök, ha szépnek találod, már amennyire annak lehet nevezni azt, ami mögötte van.
Pussz,
Éva
Pussz: Angyal
Miért mindig azokat szeretjük, akik minket nem?
Van úgy, mire rájönnének arra mit is jelentettek egymásnak, már késő. Az érzés elszáll, amit erősíteni is lehetett volna,... elkezd gyengülni.
Addig erős a szeretet, amíg azt táplálja valami...
Ez nagyon szép Éva!
Pussz, Tündér
Pussz,
Éva
Pussz, Tündér
Olyan szomorú! de remélem a valóságban nem így lesz!
Tatjana
Éva
Tatjana