újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Sütemény

2020. augusztus 28.

Vissza a naplóhoz

Mit tehettem volna? El kellett fogadjam a döntésed, amivel a zsákutcánkból kitolattál.
- És mihez kezdjek a hiányoddal?
- Majd sűrűn felhívlak.
Nyugtattál meg, és magam sem értettem, miért nem tudom lezárni. Fél éven át minden nap arra készültem, hogy ez bekövetkezik, mégis teljesen váratlanul ért.
Közelgett a 40. születésnapom is. Reméltem, hogy ha tavaly nem felejtetted el, akkor most sem fogod. Hihetetlen rosszul esett, hogy mégis. Nélküled nem volt kedvem semmilyen ünnepléshez. Napokkal később jeleztem csak, mennyire jól esett volna, ha legalább egy üzenetet írsz.
Eltelt újabb két hónap. Ezalatt több kétértelmű üzenetet küldtél, de mindig elzárkóztál a találkozástól. Nem igazán értettem, hogy mi és hogyan változhatott meg megint. A korrektség tőled távol állt, őszinte válaszokra nem méltattál. Ködösítettél.
Ahogy teltek a napok, úgy lett könnyebb nélküled újra az élet. Váratlanul minden előzmény nélkül küldtél egy képet cukrász süteményekről.
"Kárpótolhatlak egy sütivel?" írtad hozzá a magyarázatot.
Nem tudtam eldönteni, hogy ez a másfél hónapja elfelejtett születésnapomnak szól, vagy az utóbbi két hónap hallgatását szeretnéd feledtetni vele, amíg nem kerestél.
Dehogy megyek...gondoltam. De a kíváncsiság megint nagyobb erővel hatott.

A sütim kibontva várt a konyhaasztalodon.
- Nagyon aranyos vagy, hogy gondoltál rám. De tedd vissza a hűtőbe, mielőtt megromlik!
- Akkor megkínállak pálinkával.
És éreztem, ahogy visszatérnek a régi klisék, ahogy újra nem sajnáltál tőlem semmit. A harmadik pálinka után már ugyanúgy nevetgéltünk, mint régen.
- Gyere, dőljünk le az ágyra!
Kértél, és én gondolkodás nélkül követtelek.
A hátadon feküdtél, én hason közel hozzád, a fejemet a mellkasodra hajtottam egy-egy nagy kacagás után.
Jól éreztem magam. És újra vágytam rád. Azt hittem te is. De váratlanul lefejtetted magadról a kezem.
- Most meg mi van?
Értetlenkedtem.
- Áthívsz, és hozzád sem érhetek?
Csodálkoztam.
- Nem.
Közölted minden magyarázat nélkül.
- És miért nem?
- ...
Nem jött válasz.
- Akkor meg minek hívtál át?
Próbáltalak szóra bírni.
- Meg kell értened, hogy most mással dugok.
Közölted kíméletlenül a tőled megszokott egyszerűséggel.
A hullámvasút abban a pillanatban kezdett lefelé zuhanni, és meg sem akart állni. Erősen kellett koncentrálnom, hogy felfogjam a szavaidat. Hogy felfogjam, mire volt jó megint ez az egész.
Felpattantam, magamra rántottam a kabátom.
- Engedj ki!
- Várj már egy kicsit, ne siess!
Fogtad meg a derekam, és azzal a lendülettel magadhoz rántottál. De akkor már akaratom ellenére patakokban folytak a könnyeim. Nem akartam, hogy lásd a félhomályban, elfordítottam az arcom. Te visszafordítottad úgy, hogy egyenesen a szemembe tudj nézni.
- Kib@szottul kívánlak. Tudod?
Döbbenettél meg.
- Ha ennek az egésznek vége, szanaszét foglak szedni. De nem most.
Magyarázkodtál, de semmi konkrétumot nem mondtál.
Az egész este az ellenmondásaiddal együtt kétségbeejtő volt.
Nem tudtam, nem akartam már sem kérdezni, sem megbizonyosodni, de közölni sem.
- Nem fogsz elveszíteni.
Mondtad, amikor már nem tudtál a könnyeimmel mit kezdeni.
Én sem tudtam veled, meg a helyzettel.
És fogalmam sem volt, hogy mit érzek.

A bejegyzést írta: Főnix Madárka

Hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: