Szabadesés
2019. november 25.
Előfordul, hogy az ember lába alól kicsúszik a talaj. Akarom mondani a szék...A saját példámon okulva bátran ki merem jelenteni, ennek mi vagyunk az okai. Nem ismerjük, nem vállaljuk saját határainkat...
Mire alapozom mindezt? Most tanulok járni. Ugyanis a múlt hét közepén felmásztam egy szekrény tetejére, ami a konyhaablakkal szemben van a hatalmas üvegfal alatt. Nyáron ezt az üvegfalat gyékény-rólókkal árnyékoltam a hőség miatt, de most ugye már sötét ősz van és a konyhában különösen, ezért elhatároztam, hogy felhengergetem. Így kerültem a székre, majd a szekrény tetejére. A mutatvány remekül sikerült, egészen addig, amíg a visszamászás után el nem érték a lábaim a széket, ami velem együtt felborult. Pár percig kábán tünődtem a földön a hátamon fekve, majd konstatáltam, hogy nem tört el semmim, viszont a jobb térgyem trancsírozódott és nagyon fájt, alig tudtam megmozdítani.
A nagy tanulságom: egy nagy szemfényvesztés, hogy lélekben fiatalok maradunk, tiszta megtévesztése a valóságnak, mert mire megy az öreg test a "fiatal" lélekkel? Mézesmadzag! Tehát ne éljünk illúziókban, nem biztos, hogy amire azt gondoljuk, hogy megy,-mert az nem megy. No, remélem jól körülírtam a bénaságomat...
A bejegyzést írta: Ilona
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.