Szakad a cérna

2022. április 28.

Vissza a naplóhoz

2018. január 9.-i jegyzet:

Kezdek besokallni. A fejem majd' szétmegy a stressztől, a ketyegőm sem díjazza, de igyekszem kitartani, mert másra kell a figyelem.

Az öregem szokás szerint variál és megint az utolsó pillanatokban, ami máskor is kiakaszt, de a jelenlegi helyzetben abszolút, mivel fogy az idő, el kéne döntenie végre, hogy mit akar. A halálom a változás, főleg a hirtelen történő. Most kitalálta, hogy mégsem lesz jó az a ház, mert nagyon messze van (jó reggelt, ezt eddig is tudta), meg hogy ez is-az is-amaz is gyanús volt neki a házaspárral kapcsolatban (akkor minek áradozott róluk, meg minek mondta, hogy odaköltözünk?!) Most elkezdett újra albérleteket, meg részletre megvehető házakat keresni. Csessze meg, van 3 hetünk elhúzni innen! Nem most kellene variálni! Nem baj, hogy nyár óta papoltam, hogy kezdjünk el nézelődni, pedig akkor még gőzünk sem volt arról, hogy elárverezik majd a kérót és mindenképp' menni kell innen. Akkor még csak az állapota miatt (nem tudom amúgy, hogy mennyiért lehet ezt eladni, lehet, hogy nem is tudja eladni a Bank, nem értek hozzá, de egy süllyedő, repedezett házat nem hiszem, hogy eladhat), szóval akkor még csak az állapota miatt kellett volna mennünk. Fél év alatt biztos találtunk volna valamit, amit tudunk fizetni. Rohadtul unom, hogy rá vagyok utalva és mindenbe visz bele. Már egy otthonba is bemennék, hogy vége legyen az örökös bizonytalanságnak, stressznek, rossz körülményeknek. Az otthonoknál is van egy elég magas összeg, amit az én pénzem nem fedez. Mostanra nagyon elfáradtam pszichésen, leszipkázott a folyamatos, erős stressz és az agyalás, hogy mi legyen, meg hogy nem én irányítok és nem tudom mi vár, mibe ránt bele megint az apám. Fásult vagyok, enni sem tudok rendesen és aludni sem. Tegnapelőtt rosszul lettem megint, lehet, hogy a feszültségtől. Nem segít, hogy az öregem is rajtam vezeti le a feszkót. Megmondtam neki, hogy vegyen vissza, mert én sem rajta verem el a port.

Az Éva és a húga meg elmehetnek melegebb éghajlatra.
Idejöhettünk lakni ingyen, rezsit fizetve és a házat karbantartva, határozatlan idejű szerződéssel, közjegyző által közreműködve. Az Éva Kanadában él, de nem volt gond, jóban volt az öregemmel, folyton telefonáltak, meg a csaj panaszkodott neki folyton, mint valami pszichodokinak. Ez ment kb. egy évig. (Másfél éve vagyunk itt.) Apám egyszer megkérdezte, hogy eladná-e nekünk részletre a házat (akkor még nem derültek ki a hibái) és mondta, hogy minek vennénk meg, lakhatunk benne örökre. Ilyet nem lehet és nem is játszunk. Egyszer elkotyogott egy olyat még az elején, hogy tartozása van, de ez mellékes volt, nem foglalkoztunk vele. Kb. egy évig folyton az öregemen lógott, meg felajánlotta, hogy menjünk ki hozzá Kanadába, fizeti a repjegyeket, mondta azt az algát is, meg mindig mondta, hogy megnyugodhatunk, mert nem kell elköltöznünk soha, stb., aztán elkezdett távolodni, majd nem jelentkezett, meg nem reagált az öregem üzeneteire. Egyszercsak októberben benyögte - egy hallhatóan megjátszott sajnálattal - hogy el kell adnia a házat, de mivel mi lakunk benne, nekünk ajánlja fel legelőször megvételre (milyen rendes, miután törvény kötelezi erre). Mondta neki az öregem, hogy csak részletekben tudunk fizetni. Mondta az Éva, hogy adjunk 500.000-et kezdésnek, aztán a többit megoldjuk valahogy. Kérdezi az öregem, hogy mennyit kér a házért, erre elkezdi, hogy 7.000.000-t. Mondta neki az apám, hogy kizárt dolog, hogy annyit ki tudunk fizetni, még részletekben sem, meg a ház egyre szarabb és nem ér 7.000.000-t, arról nem beszélve, hogy mire lemenne az a hosszantartó törlesztgetés, a ház a fejünkre dőlne és kidobnánk azt a rengeteg pénzt. Az Éva nem akarta ezt hallani, közölte, hogy ha nem vesszük meg, akkor el kell mennünk, mert neki el kell adnia (de egy szóval sem említette az árverezést és hogy sietnünk kell!) Innentől kezdve megint lapított, leszarta, hogy apám üzent neki, bezzeg akkor jó volt, mikor nyivákolhatott neki a telefonba folyton. Hívogatta apámat egy ismeretlen szám a napokban, de ő olyat nem vesz fel, most sem tette. Egyszercsak mit ad Isten, megnyikkant végre az Éva, de csak annyit volt képes mondani az öregemnek, hogy vegye fel a telefont a húgának. Mondta neki apám, hogy nem tudhatta, hogy ő hívogatja. Eddig nem voltunk vele kapcsolatban, 2× eljött, de mindent az Évával beszélt meg az apám, erre most érdekes módon kiderült hirtelen, hogy a húga van elvileg (mert nem láttunk erről papírt) meghatalmazva a házat érintő dolgok rendezésével. Érdekes... Na, aztán felvette neki a telefont, a csaj akkor még normális volt, bár simán leGyuszizta apámat, pedig kb. a lánya lehetne. Mondta a Kata, hogy változott a helyzet, 'már csak' 5.000.000 a ház, de már nem fizethetünk részletekben és egyébként a Bank árverezi a házat, 31.-ig ki kell mennünk, ha nem vesszük meg. Az öregemnek felment a cucc az agyába, hogy egyrészt ezt miért nem lehetett már októberben is konkrétan közölni, mert ezt az Éva nem mondta, csak hogy el akarja adni, másrészt nem tudunk és nem is akarunk 5 milliót fizetni - főleg egyösszegben - egy lassan lakhatatlan házért. 3 héttel a határidő előtt méltóztatott a húgával üzenve - mert sunyi alak személyesen telefonon - közölni, hogy mi a valós helyzet és hogy emiatt olyan sürgető a költözés. Undorító, hogy szeptember óta lapított, gondolom akkor tudta meg, hogy mi van és fosott szólni, majd októberben végre felbukkan, de még mindig nem mondja, hogy mi van, csak az utolsó pillanatban és arra sem méltatott minket, hogy maga közölje. A húga már másnap zaklatta az öregemet, hogy 31.-ig költözzünk el, akkor már nem volt normális. Tegnap itthon voltam, az apám Pesten és kint szedtem ládába a gyújtóst, mikor hallottam, hogy jön egy autó és lassít a kapunál. Felismerem a kocsikat, meg nekem ugyanolyan típus volt, egyből vágom, ha látom a formát. Egyből bevillant, hogy fehér Octaviája van a Katának is. Mire ez átfutott az agyamon, már csapódott a kocsi ajtaja és megjelent a Kata a kapuban. Odamentem, mondom nincs itthon az öregem. Elkezdett oltani, hogy ez a testvére háza és engedjem be. Mondom nem vagyok köteles, még a testvérét sem volna kötelező beengedni, ha nem alkalmas. Azt mondja ő most a testvére helyett van itt. Kérdezem van hivatalos meghatalmazása? Erre nem válaszolt, puffogva felhívta az öregemet, na tőle megkapta, hogy ne zaklasson és legközelebb hívja fel, hogy alkalmas-e jönnie. Valamit a szerződésről is beszélt a Kata, hogy nem is érvényes. Hogyne volna, közjegyző előtt köttetett. Balhéztak egy sort, aztán mondta a Kata, hogy jönni fog, le akarja fényképezni a házat kívül-belül, mert teszi fel a netre. (Érdekes, eddig volt vevő, akkor most hogy-hogy' a netre kell feltenni?) Sokhelyen sántítanak dolgok, de mindegy, ígyis-úgyis elhúzunk, főleg ezek után, hogy ilyen sunyik és tisztességtelenek. Holnap jön fotózni. Még azelőtt el akarják adni, hogy a Bank lezárná, de azt mondta apám, hogy ez is szabálytalan, meg moratórium van, ráadásul már új rendelet szerint, ami kimondja, hogy sem Bank, sem magánszemély nem tehet senkit utcára télen, novembertől márciusig. Akkor mi a fenét sürgetnek minket?! Nyilván még gyorsan el akarják adni, de 3 hét alatt nem fog menni, ki sem tehetnek. Fárasztó és idegtépő az egész helyzet. Még mindig nincs megoldva, hogy hová megyünk, pedig kezdtem megnyugodni, hogy ott az a ház, mégha messzi is, javítandó is, de biztos hely. Apám hol azt mondja, hogy nem tudja hová megyünk, hol azt, hogy megoldjuk. Mindenáron kertesbe akar, de nincs idő válogatni, meg szüttyögni. Azt mondta max. 70.000-et tudunk bérletre szánni. Na! Ebből már lehetne talán egy egyszobás kis lyukat találni legalább, már mindegy mekkora, majd meghúzzuk magunkat, csak legyen valami és mihamarabb húzzunk el, mert őrjítő a bizonytalanság.

A bejegyzést írta: Arnold91