újabb események régebbi események további események
11:15
zsoltne.eva új hozzászólást írt kalozlány naplóbejegyzéséhez
11:07
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
11:03
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
10:55
kalozlány új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
10:40
kalozlány új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
10:38
kalozlány új hozzászólást írt egy cikkhez
10:36
kalozlány új hozzászólást írt egy cikkhez
10:30
kalozlány új hozzászólást írt egy cikkhez
10:25
kalozlány új bejegyzést írt a naplójába
08:32
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
08:07
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
22:52
Ilona új hozzászólást írt egy cikkhez
22:42
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
22:42
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
22:39
Dildaln új hozzászólást írt egy cikkhez
22:24
Virág új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
22:17
Virág új hozzászólást írt egy cikkhez
22:15
Dildaln új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
22:13
Virág új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
22:13
Virág új hozzászólást írt az egyik cikkéhez

Számvetés

2018. január 7.

Vissza a naplóhoz

Új esztendőbe léptünk át a minap. A civilizált világ a maga szerény és alig tolakodó módján adta értésünkre szilveszter éjszakáján, hogy valami történik. Óránként vagy száz durranás hangját hozta le a párás levegő egyébként oly csendes völgyünkbe - szerencsére a színes tűzijátékokat már nem láttuk. Részvéttel gondoltam a domboldalban legelésző lovaimra, valószínűleg nekik nem csupán a fülüket sértette eme merénylet, hisz onnan rálátni a többi dombtetőre a környéken, ahol a gaztetteket elkövették.

A modern világ egyik számomra érthetetlen jelensége, hogy mindent kívül ünnepel. Nincs azzal baj, ha földíszítjük az otthonunkat, vagy kiöltözünk, pezsgőt bontunk… de az ünneplés, a díszítés belül kéne, hogy kezdődjék.

Elmúlott egy esztendő, lássuk meg, mit tettünk, mérlegeljük döntéseinket, cselekedeteinket. Nézzünk önmagunkba nagyon őszintén, amit talán tegnap még balszerencsének véltünk, abban keressük meg a tanítást, amit tartogat a számunkra - és tanuljuk is meg.

Tavaly ilyenkor nem publikáltam. Tavaly ilyenkor leégett otthonomat kezdtem újjáépíteni, és tavaly ilyenkor megtanultam életem eddigi legnagyobb leckéjét. Lehetőségem nyílott megtapasztalni, hogy milyen az, amikor az ember a nulláról építi vissza az életét, megláttam, mennyi jó ember vesz körül, mennyi segítő kéz vágja a fát, hordja az élethez szükséges legalapvetőbb dolgokat karácsonykor, föláldozva minden családi programot, ünneplést.

Ezekkel a jó emberekkel a szívünkben ünnepeltük a karácsonyt (s az új esztendőt), a lelkünk öltözött díszbe. Kemény fagyon csúszkáltunk valamennyien, mindenki egy rekesz fát hozott a sajátjából, hogy száraz fával a kölcsönkapott jurtát kifűtsem. Az alattunk levő erdő tulajdonosa nekünk adta a kidőlt, már korhadó fákat, amiket a kapott száraz fa tüze mellett szárítgattam. Köszönet minden áldott léleknek, aki akkor megsegített.

Azelőtt is sejtettem, de akkor megtanultam, hogy az Életben az egyetlen igazán fontos dolog a (Hit, vagyis a) Szeretet.

A 2017-es esztendő számomra arról szólt, hogy megtanuljak elfogadni. Többszáz ember összefogásával és Isten segedelmével mára újjáépült a tanyám és az életem; immár nem egy dombtetőn, ahol az ember fölülről néz le a világra, dacolva az örök széllel; hanem egy kis völgyben, szerényen meghúzódva a dombok közt, de szélcsendben, s bármerre nézzek is, fölfelé emelem a tekintetem, innen lentről egyenesen az Ég felé, alázatosan (és egyre alázatosabban) Isten felé.

Ha az kellett ehhez, hogy leégjen az otthonom, hogy porrá legyen minden kis emlék, minden eszköz, minden ékszer, minden dísz - hála érte. Többé nem csak egy jurta az otthonom, otthon vagyok mindenhol a világon; többé nem kívül viselem az ékszereimet, nem albumban tartom az emlékeimet - csakis a lelkem mélyén, legeslegbelül.

Kívánom, hogy valamennyiünknek legyen az új esztendő is tanulságokban, szeretetben és jóságban gazdag, s bőséggel teremjen ne csak a külső, de a belső világunk is. Isten áldása kísérjen utunkon.

- Zaka Dominika: Szabadon -

Forrás: https://www.facebook.com/zakadominika/



A bejegyzést írta: Tündér

Hozzászólások

A naplóbejegyzéshez nem szólhatsz hozzá.

időrendi sorrend

2018. január 12. 22:31
Mélyen meghatott az írásod, Dominika! Olyan volt, mint egy példabeszéd a hitről, a szeretetről, az összefogásról és arról, hogy megtanulunk örülni mindennek, amit kapunk, legyen az barátság, vagy a szükségszülte anyagiak...Gratulálok! :-)
2018. január 12. 20:37
Milyen nagy lelki erő kell hozzá, hogy az ember egy ilyen helyzetben ne rázza az öklét dühösen az ég felé, átkozódva és vádolva! Milyen alázat kell ahhoz, hogy hálásan elfogadja az élettől az utána kapott kevesebbet!
Talán, mert az értékeink valóban nem földi mérce szerint mérődnek és aki ezt már megtapasztalta, megértette, az tudja igazán elfogadni, ha nincs valami és hálásnak lenni azért, ami van. Az tudja, hogy mennyivel jobb úgy élni, ha nem kizárólag azzal vagyunk elfoglalva, hogy hajszoljuk egy életen át azt, amit úgyse birtokolhatunk a legvégén. Mert mindenünk ajándék.
Köszönöm ezt az írást.
2018. január 12. 15:21
Tanulságos, szeretettel ajánlom olvasásra! Arról, hogy mi az igazán fontos és értékes az életben. És nekünk ne kelljen ilyet átélni, megtapasztalni, talán anélkül is tudni fogjuk, hogy kik az igaz barátaink, hogy kikre számíthatunk, hogy mindent el kéne veszítenünk hozzá. Mert néha valóban úgy van, hogy ha nincs semmink, akkor derül ki, hogy kik az igaz barátaink.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: