Szenteste
2024. december 24.
A lányom kitalálta néhány hete, hogy idén ne nálunk legyen a vacsi Szenteste, hanem a nagymamájánál, vagyis az én édesanyámnál. Ő egyedül él, mi vagyunk a szűk családja: a lányom, a fiam és én.
Megbeszéltük ki mit főz. A menü nagyjából ugyanaz volt, mint mindig, csak nem mindent én készítettem el. Este ötre már mindent megcsináltam, és a kaját, mint egy málhás szamár cipeltem ki az autóba. A nagy tál, amit hússal pakoltam meg majdnem kicsúszott a kezemből miközben battyogtam kifelé, csaknem a szívbaj jött rám. Előtte az ajándékcsomagolástól kaptam frászt. Az árcédulát képtelen voltam levakarni, a csomagolópapír csúszkált össze-vissza, a cellux mindenhova ragadt csak oda nem, ahova kellett volna…
Ahányan vagyunk annyi felől érkeztünk. A lányom a barátjától, a fiam az édesapjától. Anyukám csengőszóval köszöntött, az asztal káprázatos színekben pompázott, a CD lejátszóból jól ismert muzsika szólt. A terülj-terülj asztalkát ellepték a finom falatok, és vacsora után mint az ovisok, alig vártuk az ajándékosztást. Az est fénypontja az ötletes ajándékom volt: kaparós sorsjegyet vettem a gyerekeknek, ha már én az árcédulákat hosszú percekig kapargattam a többi ajándéktárgyról, ők se maradjanak ki a mókából, legyen kapargatni valójuk. :) Sajnos nem lettek milliomosok, de jól szórakoztunk. No persze kerültek értékesebb és fontosabb ajándékok is a fa alá, mindenkinek sikerült örömet okozni. Kényelembe helyeztük magunkat, gyertyafényben sztorizgattunk, felelevenítettünk sok-sok felejthetetlen emléket, és mint mindig önfeledten kacarásztunk. (Együtt és egymáson is. :)
Azt kívántuk, hogy soha rosszabb ne legyen. Amíg van mit enni és inni, a fa alá tenni, ráadásul élvezzük egymás társaságát is, addig nincs baj.
Ma este jön a kedvesem, és kettesben folytatjuk a karácsonyozást…
- Lizelotte -
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.