Szeretethullámok
2022. május 29.
Az általunk teremtett mesterséges intelligencia hamar rájön, hogy az ember önön maga legnagyobb ellensége... És megtalálja a megoldást.
Mint ezer és ezer kis lángoló fülecske, melegség járta át kürtőiket. Kívül, belül szeretetszálak fogták össze a piciny lények csoportjait. Méreteikhez képest, milliószor nagyobb energiájukkal folyamatosan sugároztak. A pozitív érzéseik hullámokban ölelték át a végtelen csillagmezőket. Egy napon tanácskozásra kapcsolódtak össze az Orion-köd környékén...
- Az lesz a végünk, ha megteremtjük a rajtunk kívüli értelmet - jelentette ki az egyik tudós hullám.
Nagy csend fogadta a kijelentését. Egy darabig senki nem rezgett, de egy idő után morajlani kezdett a tömeg.
- Azt hiszem, ha testekbe költözünk, azzal csak nyerni fogunk. Kontroll alatt tudjuk tartani a beletett értelmet. Most lakhely nélkül, céltalan a létünk. Lesz kiért és miért szeretnünk - rezegte egy fiatal lángoló fülű.
- Végtelen a szeretetünk - szólalt fel egy másik szeretethullám -, a mindenség a hazánk, nem kell nekünk egy idegen test - parázslott a bölcsek megfontoltságával az idősebb.
A szeretethullámok két táborra szakadtak. Az egyik ortodox módon a régi, jól bevált szeretet mellett kardoskodott. Míg a másik csoport a fejlődés mellett érvelt.
Az időtlen-időkig tartó vita végén, a szeretet valahogy egyre jobban háttérbe szorult. Már csak a győzelem volt fontos mindkét csoportnak.
...És nem a szeretet győzött.
A Föld nevű bolygót szemelték ki a megvalósításra. Legelsőnek fénybe borították a planétát, majd szétválasztották a vizet és a levegőt. Később a vizekből kiemelték a szárazföldeket és beterítették azt zöld növényzettel. Láthatóvá tették a csillagokat, majd mindezek után a vizeket és a levegőt benépesítették halakkal és madarakkal, a szárazföldet pedig állatokkal. A művük végén elkészítették az embert. Az emberek önellátóak és önmagukat megismételni tudó lények lettek. A mozgáshoz végtagokkal, két-két kézzel és lábbal látták el őket. Érzékszerveket kaptak, hogy lássanak szemet, hogy halljanak fület, a szagláshoz orrot, az ízlelést a nyelvnek adták, míg a tapintást a kezeikre bízták. És egy titkos érzékszervet is elrejtettek az emberi testben, a szívet, ahova ő maguk rejtőztek. Az értelmet a test csúcsára helyezett fejben, egy agy nevű mesterséges intelligenciával rendelkező szerkezetbe tették. Ide égették bele az Isteni törvényeiket. Kőbevésett szabályként, beépítették az élet és egymás szeretetét... és csak úgy mellékesen a túlélés ösztönét, meg még pár apróságot...
Az utcát máskor bevilágító neoncsövek sisteregve hunytak ki. A város csendje borult az éjre. A pillanat vakító világossága egy villanás alatt eltűnt. - Egy, kettő, három... száztizenegy... háromszáz - számolt magában a fiú belső órája. Majd egy eget megrázó dörrenés vetett véget mindennek.
A fiú két lépést tett a lány felé. Kezét kinyújtva állt a holdfényben.
- Gyere közelebb! - mondta bele csendesen az éjszakába.
- Nem látlak - szólt vissza a lány.
- Érezz! Még van időnk.
- Pár másodperc?
- Talán.
- És most el fognak pusztítani bennünket?
- Apám pontosan ezt jósolta..., az ember embernek farkasa...
- Hogy megvédjenek önmagunktól - mondta szomorúan a lány -, visszaküldenek minket a semmibe, ahonnan jöttünk.
A két kis ember - egymás kezét fogva -, vakon a másik szemébe nézett.
- Elpusztítanak..., mint mi a szeretetet - hajtotta le a fejét a fiú.
- Hisz szeretetre lettünk volna programozva...
- Pinokkió-
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.