Szieszta...
2018. május 7.
Egy kellemes szombat délutánt tölthettünk ötödmagammal kint a szabadban, a kertben, ahol eddigre még a Nap is ránk sütött, hogy alig lehetett kibírni a forróságot, nem azt a kellemes, hűvös árnyékot adta a hólyagos cseresznyefa, mint általában délelőttönként szokta. Eddigre ugyanis már hetedhét határon is túl vagyunk. De az a pár óra kint tartózkodás egy kis sziesztára is alkalmat ad, ha nem, akkor teremtünk.
Ezt láthatod, ha egy pillantásra méltatod a feltett fotót, ahonnan lányom sziluettje kandikál ki a... na milyen fa mögül és bokor mellől? Hát már megint nem elfoglalta a legjobb helyet? Ezért fáradok el én és nem pedig fordítva, de nem bánom, ha ilyen szép napokat tudunk kifogni még sokáig.
Rengeteg fotó várat magára, amiket szombaton örökített meg a sógorom, a húgom és unokája, lányom és jómagam társaságában, ahol örömömre végre egy picit egymásra is szentelhettünk kevéske időt. Erre is csak egy évben egyszer kerülhet sor, amiről igazán nem mondható el, hogy túlzásba visszük. Egy ilyen pécsi kiruccanás egy kész forgatókönyvet igényel a részükről, annyi felé viszi, hozza az útjuk...
Büszkeség tölt el, hogy a kis kertemmel nem vallottam előttük szégyent, mert rengeteg dicséretet kaptam tőlük, hogy már értik, miért szeretünk annyi időt tölteni odakint...
A bejegyzést írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.