Szőnyeg szélére állítva
2021. október 15.
Folytatom a "Szörnyű szelek szárnyán (1)" c. naplóbejegyzésemet, visszafelé lépegetve, ha már egyszer így kezdtem el, ilyen szerencsétlenül, ezzel a 3. résszel.
...
A Biokomos főnivel való beszélgetés kissé akadozott, mert az istennek sem értette meg, hogy ahol az én kis kertem van, az nem egy családiházas övezet, ahol a házakon fel van tüntetve az utca és házszám, mint ő erre sűrűn hivatkozott.
Azt is kijelentette, miután többszöri próbálkozás után sem talált oda a dzsipieszével, csepp eszével, nem hajlandó oda mégegyszer kimenni, féltve az autóját, ami mint később kiderült nem is az övé, hanem a munkaeszköze.
Nofene, itt a lehetőség, ajánlkoztam, hogy miért nem választja az egyszerűbbet, majd én kinavigálom, csak vegyen fel a sarkon... De nehézkes volt ahhoz képest, hogy nem is öreg. Mert azért mégis csak sor került a találkozásra, de úgy látszik hiába volt a személyem varázsa, ő egyre csak a dzsipieszével, csepp eszével volt elfoglalva... Aztán milyen érdekes fordulat, mert újabb akadályok merültek fel, amikor látta, hogy az a tanácsi út, aminek 3 m-esnek kellene lennie, jobbról, balról a rafinált, vagy inkább kapzsi szomszédok elcsíptek, úgyhogy attól kezdve csak azon sopánkodott, nehogy az autójában kár keletkezzen.
Fel is értünk az alulról 100 m-re lévő kis bejáratomig. Akkor leblokkolt, hogy nem hajlandó még kiszállni sem. Igaz, hogy keskeny, de nem lehetetlen - mondtam, hiszen mindenki, aki autóval közlekedik mifelénk meg tudta oldani. Fel is ajánlottam, hogy curikkoljon vissza egy kicsit, hátha menni fog másodszorra. A szomszéd kerítése ugyanis teljes szélességben ki lett bontva - na nem éppen azért, hogy az én "vendégeim" ott forgolódjanak az autójukkal, de a szükség törvényt bontott, így hát ismét éltem ezzel a lehetőséggel.
Kissé megkönnyebbült az "ürge" és végre felsétálhatott a tett színhelyére, hogy kedvére fotózkodhasson. Még elregélte, hogy ide aztán egyetlen autót sem tud küldeni, punk-tum, nyugodjak bele. A frászt nyugszom bele - gondoltam. Adod te még lejjebb is, mint aki érzi, hogy most nagyon igazságtalan és kekec ez a fickó. Nem a megoldást keresi, hanem csak akadályokba kapaszkodik.
Nem is voltam visszafogott, amikor meghallottam, hogy talán egy hónap múlva sort kerítenek rá, mert igen sok a viharok által okozta károk miatt a munkájuk, amit meg is értek, de sokalltam a várakozási időt. Éppen ezért megkönnyebbültem, amikor végre kiszállhattam az autójából Fehérhegyen.
Telefont ragadtam hazaérve és elpanaszoltam a kálváriámat a nem éppen barátságos munkavezető viselkedését illetően. Erre a területi képviselő csak annyit mondott, hogy az "úriember a szőnyeg szélére lesz állítva" és nyugodjak meg, majd hív...
Van Isten, mert még aznap jött a hír tőle, hogy az összes vihart szenvedett népek közül elsők között lesz elvégezve a munka, a kis kertemben.
Teltek-múltak a napok, kb. 3 nap, egyszer csak kapom a telefont a vonal túlsó végén egy hang amire szinte azonnal ráismertem, a munkavezetőé volt, aki közölte, "asszonyom, a munkát elvégeztük..." Hurrá!"
Alig vártam, hogy kiérjek másnap, hogy saját szememmel győződjek meg erről, s lőn világosság. Szabad szemmel láthatóvá vált ismét a kis házam és a rajta keletkezett törődések... Szó se róla, egy fokkal jobban nézett ki, mint előtte és végre bedobhattuk magunkat a szomszéd fiatalasszonnyal egy kis tereprendezésre...
A településvezető nevét, akit személyesen a mai napig sem ismerek, imámba foglaltam. Mégis csak vannak jó emberek!
folyt.köv., mert hiszen ezzel még nincs vége a történetnek...
A bejegyzést írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.