Szürkülő ünnepek
2015. december 6.
Míg éltek a szüleim és mellettem tudhattam páromat, számomra is fontosak voltak az ünnepek, a külsőségüket tekintve is.
Mára hétköznappá szürkültek az ünnepnapok, nincs kikkel örülni az évfordulóknak, semmi jelentősége a születésnapnak, névnapnak, piros betűs ünnepnek.
Nem várok meglepetést, felvidító ajándékot, csak ülök a laptop előtt, írok vagy játszom, háttérzajként működik a televízió. Azt főzök, amihez a hozzávalókat megtalálom a hűtőszekrényben, csak vendégnek sütök süteményt, s ha kitekintek az ablakon, látom az eget, s annak színéből következtetek a kinti időjárásra, mert néha napokig nem lépek ki az utcára.
Laptopom jobb alsó sarkában ott a dátum és az óra, már semmit sem jelent, nem megyek időre sehová, nem várok senkit időre, csak arra figyelmeztet, hogy telik az idő, a maga egykedvű módján, napra nap hull, s vegetálásom tart a plusz végtelen felé.
A bejegyzést írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Bár megértelek és sajnálom, hogy így van... közel hasonlóan érzek magam is, az ismert okok miatt, de a kép, amit lefestünk, így "kimondva" eléggé lehangoló tud lenni azok számára, kik ebbe nincsenek...
Lassan rutinná válik minden és ez a nem jó... Tudjuk, mégsem tudunk ellene tenni. Nehezen vesszük tudomásul, hogy a szüleink, hozzátartozóink nélkül semmi sem lesz olyan már...
Puszillak
Válasz erre: Ilona
Szia, Yolla!
Talán pont a bejegyzéseddel egyidőben írtam az egyik barátnőmnek. Ugyanis holnap operálják a szemét, ki tudja, már hanyadszor.Szegényt jól megvígasztaltam, mert szinte egy-az egyben azokat írtam az ünnepekről, amit Te. Márminthogy én már nem várom, sőt nem is szeretem az ünnepeket.Engem évről-évre már csak az idő múlására emlékeztet és arra, hogy egyszercsk azt veszem észre, hogy egyedül maradok, mint az ujjam. Tudod, én optimista vagyok, ki is békültem már ezzel a helyzettel, mégis kérdem: mi öröm van benne? A legrosszabb talán az, hogy nincs, akinek örömet adjon az ember. Ez hiányzik a családon kívül és aki egyedül van és mást mond, az nem mond igazat...
Pontosan megfogalmaztad azt, ami valamennyiünknek hiányzik, akik egyedül élünk, kortól és nemtől függetlenül, mégpedig a lelki egyedüllét, ami - mi tudjuk igazán - nem azonos a fizikaival. Ezt, csak az tudja, aki már belekerült ebbe a zsákutcába. A többiek meg elképzelik, mint oly vágyott, messziről tetszetősnek tűnő helyzetet.
Erről mindig az egyik főiskolás kollégista társnőm jut az eszembe, aki akkor került ki a családi fészekből és örömében összekeverte a szabadságot a szabadossággal, ami nem ugyanaz.
Talán pont a bejegyzéseddel egyidőben írtam az egyik barátnőmnek. Ugyanis holnap operálják a szemét, ki tudja, már hanyadszor.Szegényt jól megvígasztaltam, mert szinte egy-az egyben azokat írtam az ünnepekről, amit Te. Márminthogy én már nem várom, sőt nem is szeretem az ünnepeket.Engem évről-évre már csak az idő múlására emlékeztet és arra, hogy egyszercsk azt veszem észre, hogy egyedül maradok, mint az ujjam. Tudod, én optimista vagyok, ki is békültem már ezzel a helyzettel, mégis kérdem: mi öröm van benne? A legrosszabb talán az, hogy nincs, akinek örömet adjon az ember. Ez hiányzik a családon kívül és aki egyedül van és mást mond, az nem mond igazat...
Válasz erre: Vass. N Edith
Nem tudom, jó -e ez így. Arra vágyom, hogy egy kicsit ne kellejen senkinek, semmikor sehova. Semmi kötelezettség. Csak lenni. Önmagamnak. Szürkén. Elgondolkodtam az írásod kapcsán. Nem hiszem, hogy hosszútávon jó. A lap-top nem igazi társaság. Sok mindenre jó, igen. Sok mindentől megment. Tudom. Tapasztaltam. Az emberi érintkezésnek, érintésnek a nyomába nem léphet. Yolla! Karácsonykor ( de máskor se) ne maradj egyedül!
Cserébe egyet én is adok neked: ne próbáld ki a helyzetemet, mert nem tetszene!
Azt írod, hogy az egyedüllét sok mindentől megment.
Valóban, csak egész más előjellel, mint azt a kívülállók gondolják.
Nem leszek egyedül, itt lesz egyik barátom, együtt töltjük a karácsonyt, ahogyan azt tavaly is tettük.
Már azon vitatkozunk, hogy mi legyen a menü.
Sőt, 18-án, nálam lesz a szomszédokkal szokásos karácsonyi összejövetel.
Ettől még a lelkem nem ünnepel.