Tanítók 2.
2025. március 16.
Péter bácsiról is akartam mesélni nektek. Ő nagyapámnak az iskolatársa volt, manapság kilencvenegy éves lenne, vagy tán kilencvenkettő is már.
Péter bácsi a férje volt annak, akit egymás közt csak Gyümölcsös asszonynak hívtak, s Julika úgy ismerte a madarakat, hogy ha fiatal lányként lehetősége lett volna, ornitológusnak tanul. Mindent tudott a náluk fészkelő rozsdafarkúakról és más madarakról is.
Olyan huszonöt lehettem, amikor úgy jobban megismertem őket. Húsz évvel ezelőtt, ők hetvenkedve is igen tevékeny, vendégszerető házaspár voltak. Péter bácsi élezte meg az oltókésemet olyan tökéletesre, amivel később néha kicsit kivéreztettem magam, ha nem figyeltem eléggé. Mondta és mutatta, hogy az oltókést szíjon kell élezni, nem fenőkővel. Évekig kitartott az ő élezése.
Az udvaruk közepén gyönyörű tejcseresznye fájuk volt, de olyan amilyet még nem láttam, és azóta sem sehol máshol. Főleg nem akkora szemekben. A Csencsevári dűlőben pedig olyan csodás szőlőhegyi birtokuk volt, olyan erős szőlővel, hogy le a kalappal! A Bianka fajtát mindig egekig dicsérte. Náluk a konyhaablakban kiürült tejesdobozokban nőttek a paradicsompalánták. Magas volt a doboz, és csak félig volt eleinte földdel, majd ahogyan nőtt, úgy töltögették fel földdel, és így mire kiültetésre került, már nagyon komoly gyökérzettel rendelkezett a palánta. S egyben újrahasznosítottak is.
Tőle tanultam meg a chip szemzést. Egyik alkalommal volt egy magról nőtt almafa sudár az udvarukon. És megmutatta egy levágott vesszőn, hogy hogyan szemezzem be a fát. Nagyon könnyűnek tűnt, és én koronamagasságban rászemeztem egy nemest. Egyetlen szemet. Telt az idő és egyszer azt mondta, hogy nézzem meg az almafámat. Az én almafámat! Azóta sokszor eszembe jut, hogy vajon ott van-e még a mára már húsz éves almafám?
Péter bácsi még egy másik nagy titkot is elmondott. A lelkemre kötötte, hogy amikor új fát ültetek, nem kell alá sok trágya. Csupán csak három szem tyúksz@r. Csak három darab! Nem több. Majd később kap, ha megeredt. Még ma is kicsit kétkedve gondolok erre vissza, de aztán eszembe jut, hogy tényleg nem viccelt, és az is, hogy milyen gyönyörű fái voltak! Világbajnok volt mindahány!
Néha arra gondolok, mit szólna most, ha még élne, és látná a kertemet, a fáimat. Az almafámat az öt különböző fajta almával. Mert elindított egy irányba, és utána bátran kísérleteztem már egyedül is. Bizony, többet számítana a véleménye, mint a legtöbb emberé a földön.
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.