Tárkonyos raguleves
2014. október 16.
Azt hiszem nagyon meglepett a tegnapi reakciója a fiamnak. Úgy gondoltam, hogy készítek egy kis fincsi levest, meg palacsintát, vanília pudinggal. Azt feltételeztem, hogy ő a pudingot imádja és nem győzi enni.
Tévedtem. Délután mikor hazajött, kérdezte mi a kaja. Mondtam neki leves meg palacsinta. Erre ő: hát akkor nem eszik. Azt nem szereti. Magamban jót mosolyogtam, kicsit válogatós a gyerek, nem egy édesszájú, de azért csak odakacsintottam, hogy van puding is, de ragaszkodtam hozzá, hogy csak a leves után eheti meg.
Erre, mi történt? A fiam a leves mellé ült és 4 tányérral megevett belőle. Mindet megette. Közölte velem, hogy ez nagyon finom és hogy ilyet csináljak sűrűbben. Mondtam oké, de a puding már nem kellett neki, épp csak belenyalt.
Hát ez, irtó jó érzést kelt bennem, mondjuk úgy egy anyának látni, hogy a gyermeke elégedett (legyen az kaja, vagy más) kimondottan felemelő. Még akkor is, ha ez egy egyszerű, hétköznapi dolog. Hát lehet így bánatos az ember?
kép: mindmegette.hu
A bejegyzést írta: Ailet
Hozzászólások
időrendi sorrend
Azon én percig sem csodálkozom, hogy bevágott négy tányérral a fiad a tárkonyos levesből, mert én is nagyon szeretem. Elég volt egyszer megismernem azt az ízt egy esküvői menü alkalmával, azóta, ha ragu, akkor csakis tárkonyos lehet... :-)