Tegnapelőtt óta

2022. július 20.

Vissza a naplóhoz

2019. szeptember 26.-i jegyzet:

foglalom a kórház egyik ágyát, aminek az igencsak kifeküdt matraca nem segít az alapból is fellángolt hát- és derékfájdalmamon, amik miatt néhány napja kb. orángutánjárásban közlekedve szerencsétlenkedem. :-D
Egy erős, elhúzódó rosszullét és rohamsorozat miatt kerültem be. Mivel már szinte teljesen rendben vagyok, csak megfigyelnek. Az itteni EKG szerint már nem rosszalkodott a ketyegőm (a mentők által készített szerint akkor még tachycardia és pitvarfibrilláció állt fenn, mondjuk erre én is rájöttem, mert még éreztem a zakatolást, beremegéseket és rúgásokat, amikkel jár), a CT idézem "nem látott semmit a fejemben", így orvosilag igazoltan agyatlan vagyok. :-D Nem volt vérzés az agyamban, szóval hiába volt magas a vérnyomásom, nem repedt el ér, viszont mondták, hogy lehetett egy elkóborolt rög, ami okozhatta a görcsöket és a többit. Figyelnek, meg közben kiderült, hogy nincs egy vasam se', a szervezetem megint felzabálta azt is és a véremből is újfent bekajált, szóval azokat még belém kell majd folyatni, addig nincs hazamenetel, hiába lettem a fentiek tekintetében jobban. Elvileg ma trafóznak és a vasat is megkapom.
Fogalmam sincs mi hozta elő, de tegnapelőtt olyan roham jött rám sorozatban, amilyen már régen. A fater is hozta a formáját, amin már nem lepődöm meg.
Szokásos rizsa következik, dokumentáció jelleggel, hogy később legyen viszonyítási alapom.
Aznap azzal a jellegzetes fejfájással és erős szédüléssel ébredtem, ezért bevillant, hogy a roham előfutára is lehet, de reméltem, hogy csak egy szimpla migrén. A nap folyamán egy pillanatra sem hagyott alább, gyógyszerre sem, kb. mintha kompresszorral fújták volna egyre nagyobbra az agyamat és ki akart volna robbanni a fejemből, ezzel arányosan nőtt a szédülés mértéke is, egy idült alkesz megirigyelte volna a támolygásomat. :-D Az élményt fokozván hol a tarkóm szorított, hol az orrom akart lerobbanni a fejemről. Feküdtem, de úgy sem volt jó. Délutánra már belassultam minden téren, meg hülyeségeket csináltam, a látásom is csomószor homályossá vált, úgyhogy inkább visszafeküdtem, közben körémgyűltek a macskák és úgy őriztek, mint a testőrök. :-D Nyalogattak is, gondolom érezték, hogy valami nem kóser. El-elaludtam a társaságukban, de ahányszor felkeltem, azonnal belehasított a fejembe és az egyik ébredés után már éreztem, hogy tényleg roham lesz a vége, mert jöttek a jellegzetességek. Most nem 'szikrázott' előtte a szemem, de a többi finomság megvolt. A kegyetlen fejfájás-szédülés mellett a hányinger is jött és a szívtájékomon is jellegzetes buli zajlott, meg jött a légszomj. Az ágyam az ajtóhoz közel van, viszont már annyira lassult és gyenge voltam, hogy a karomat is alig tudtam kinyújtani, hogy kilökjem az ajtót. A fater odajött és becsukta. Be sem nézett, nem is kérdezett, csak visszacsukta. Összeszedtem a maradék szuflámat és kiszóltam, hogy segítsen. Kérdezte, hogy mi van, de csak annyit tudtam mondani, hogy jön a roham és nyisson ablakot, mert nem kapok levegőt. Mivel nem volt erőm felkelni, jobb híján fóka mód' elkúsztam az ágy végébe, ahol az ablak van, erre a fater beszólt, hogy ne játsszam az agyamat, aztán kiment. Csak magamban küldtem kapálni, mert beszélni már addigra nem tudtam és pillanatok múlva mozogni sem, szememet kinyitni sem, jött a rángógörcs. Hol a rosszullétet éreztem, hol valami félig alvó-félig éber állapot váltogatta egymást, ami alatt mindenfélét hallucináltam. Hiába voltam az ablaknál, nem tisztult ki a fejem és a légszomj sem enyhült. Eközben már nem először éreztem a szívem rohanását, meg beremegését, rúgásait + adrenalinfröccsöket + a végtagjaimban cirkuláló hideg-meleg érzetet és itt jött a para, hogy nehogy megint bekrepáljon a keringésem. Igyekeztem higgadt maradni. Fogalmam sincs meddig tartott a rosszullét, de örökkévalóságnak tűnt, aztán filmszakadás. Mikor felébredtem, még mindig pokolian fájt a fejem és égett az egész, aztán kezdett tisztulni a tudatom, meg a többi funkcióm visszajönni. Gondoltam, végre! Elhittem, ugyanis jött mégegy kör, ugyanígy. Megint alvásba zuhantam, de felkelve még mindig nem múlt el az ostrom, jött a 3. kör, majd egy 4. is és itt volt az, hogy amint magamhoz tértem abból is, mentőt kértem, már csak azért is, mert közben a vuk is meglátogatott és ilyen még nem volt, eddig mindig csak az inger jött. A fater meg letolt, amiért takarítani kellett, holott ő egyszer sem nyitotta rám az ajtót, akkor tudtam volna szólni, hogy hozzon vödröt, meg egyáltalán: jó lett volna, ha nem fossa le a fejemet legalább ilyenkor. Kérdeztem, hogy mennyit aludtam, meg meddig tartott az egész, mert ilyenkor az időérzékem is bekrepál, de azt mondta nem tudja, mert nem jött be. Hasonlóakra számíthat tőlem ő is a jövőben! Szarul esett, hogy megint magamra hagyott, pedig nem újdonság, csak az ember nem ezt várná legalább olyan helyzetben, amikor teljesen a másikra (pláne a szülőjére, szóval elvileg nem is egy idegenre) van utalva. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy Isten óvjon attól, hogy egyszer tartósabban, vagy véglegesen magatehetetlenné váljak, mert akkor nagyon megszívom. Így is gáz a ráutaltság, pedig még csak részbeni, de már most is hajlamos visszaélni vele. Mindenesetre még mindig jobban járok a mostani helyzettel.
Amíg a mentőt vártuk, megint jobban lettem és akkor megmondtam neki, hogy jólesett volna, ha nem szarja le a fejemet, mert nem túl megnyugtató úgy átvészelni ezeket a rohamokat, hogy be sem néz, mert egyrészt ijesztőbb egyedül várni, hogy ezúttal vajon mi lesz a végkifejlet, másrészt megnyugtatna, ha tudnám, hogy ha nagyobb baj van, akkor észreveszi, mert figyel és hív segítséget, erre közölte hogy ne idegesítsem, aztán megint otthagyott. Ennyit róla.
Mikor az Öcsém nálunk lakott, mindig leült ilyenkor az ágyam mellé egy székre és beszélt mindenféléről, vagy csak hallgatott, de nem hagyott magamra és ez nagyon rendes dolog volt tőle! (Főleg úgy, hogy jóval kevesebb időt töltöttünk életünkben együtt, mint a faterommal.) Adott valami megnyugvást, hogy valaki ott van mellettem.
Kijött a mentő, behozott, itt egy nő kikérdezett, majd átadott az ügyeletes dokinak. A vérvétel is megtörtént.
A doki alaposan megvizsgált, a szokásos neurológiai ellenőrzést ejtette meg, aztán gurítottak tovább koponya CT-re, utána az őrzőbe parkoltak le. Aki a vért levette, jött EKG-t is készíteni. Megvizsgált egy neurológus is, de a gyengeségen, egy enyhe szédülésen és egy viselhető mértékű fejfájáson kívül más panasz nem maradt addigra. Később megint felerősödött a fejfájás, de nem lettek egyéb vonzatai. Tegnap már csak alig fájt a fejem, inkább a szívem táján volt még diszkomfortérzetem, de nem ugrált, meg semmi egyéb. Szívügyileg ma ugyanaz a helyzet, a fejem jobban fáj, de bízom benne, hogy ennyiben marad. Már az erőm is több, pedig még vért sem kaptam. Megint Darth Vader módjára fújtatok 2 szó után, de fekve jobb a helyzet.
Egyelőre pihenés van és várom a vasat, meg a vért.
Na, ebben a pillanatban derült ki, hogy hőemelkedésem van, szóval egyelőre sztornó.

A bejegyzést írta: Arnold91