Tél
2021. december 2.
Szép jó reggelt!
Jó és szép napot Mindenkinek!
Decemberben az első szerda.
(Ezt elnéztem, ma csütörtök van)
A héten, vasárnap már Advent második vasárnapja.
Közel vagyunk már Karácsonyhoz, közeleg a tél.
Igaz, az időjósok azt jósolják, a tél most nem lesz kemény.
Eshet a hó fújhat a szél, december, január vagy az év bármelyik napjának üzenete is az- hogy az egymásra figyelés a legfontosabb.
Egy régebbi írásom, illik most ide.
Tél
Világosodik, ideje felkelni. – állapította meg Erzsi néni, kinézve tanyájának apró ablakán.
Dunnája alól előbújva, a hidegnek fittyet hányva, fogott neki a szokásos mozdulatoknak.
Begyújtás a sparheltbe, meleg vizet készíteni, enni adni az állatoknak, épp úgy mint tíz, húsz, sok éve mindennap.
Egyik kezével a meleg vizes vödröt tartva, másik kezével csak egy simítás a fájó deréknak, indult az udvarra.
Tudta, hogy kinn cudar világ van.
Hólapátolás közben, ráncoktól mélyen barázdált arca kipirult, szemeiben meleg fénybe öltözött az emlékezés.
" Akkor is ilyen hideg volt… lőcsös kocsin zötykölődve indultunk a szülőotthonba, a jeges szélvihar hófalakat épített, a lovak is alig bírták,
…eljött az idő… az egyre erősödő görcsöket, a néma sikolyokat, a gyerek első sírása váltotta fel… báránybőrbe csomagolt kisfiú.
Akkor is ilyen hideg volt… a jeges szélvihar hófalakat épített, a könnyek megfagytak, a néma sikolyokat a lélekharang hangja váltotta fel… szemfedő alatt, koporsóba fektetett fiam"
A hó csak esett, esett puhán és fehéren, nem szánva a kilencven éves öregasszonyt.
Az állatsereg ellátása után, erektől csomós csontbütykös dermedt ujjait melengette a tűz fölött, csak egy kis időt hagyva magának, hisz vízért kellett mennie, vízért a szomszéd tanyába.
Kabátjára még rákanyarította nagykendőjét, a zoknikra kapcát tekert, fájós lábait gumicsizmába bújtatta, s két kannájába kapaszkodva nekiindult.
...ha valaki távolabbról figyelte volna,
a groteszk mozdulatok nevetésre adtak volna okot
…talán nevetésre
…talán sírásra
A vérvörös rózsákkal telerajzolt nagykendő, hol libbent, hol bukfencet vetett, hol csak elterült a fehérségben.
...ha egy gyermek nézte volna messziről, lehet, egy varázslatos mesevilágot idéző virággal telehintett szigetnek látta volna
.…ha egy vadász nézte volna messziről, még távcsövét is elővette volna, hisz a vakító fehérségben vérét vesztett vergődő állatnak is lehetett látni.
A szomszédasszony összecsapva tenyerét így kiáltott fel– Drága Erzsi Mama!
Hát miért nem szólt, vittünk volna vizet.
- Kedveském, hogy szóltam volna, mivel, a némákat nem hallja senki- mondta csendesen a piros rózsák közé csomagolt Erzsi néni.
Vízzel teli kannái mellé a jó szomszédok, egy hordót is teletöltöttek, a terepjáróba óvatosan beemelték a zúzmarás rózsacsokrot.
A tél fagyának uralma alá került a világ, hósapkákat húztak fel a házak, tanyákon és a városokban is.
Erzsi néni, esténként petróleum lámpája fényénél nézte a jégbe zárt vidéket, s emlékezett.
Számba vette gyermekeit, unokáit, pókháló eres arcán mosolyt láthatott a pisla fény.
-… szegénykéim, nekik sem könnyű… az élet nem könnyű- gondolkozott hangosan.
Egy nap, autó állt meg a még járható út végén.
Egy fiatal férfi és egy kicsi lány vágott neki a hómezőnek, szánkóra felpakolt csomagokkal, amiket a Mamának hoztak.
Jégszilánkokból karmokat növesztett fák szúrós ölelésében haladtak előre rendületlenül.
- Nézd apuci! Látod? Ott, a Mama udvaránál?
Piros virágok! – kiáltott fel a kislány.
Péter, meredten nézte a még távolinak tűnő tanyát, s ő is meglátta.
A Kedvesmama nagykendője… jaj… ne… - futott át rajta a borzongás.
Esve- kelve, mégis rohanva tették meg a további utat.
- Kis unokám, Péterkém, kicsi Virágom, úgy örülök… jaj, ne aggódj már ennyire, nincs semmi baj, csak a Macinak hoztam ki enni, no hát megcsúsztam egy kicsit, de látjátok már jól vagyok- a vörös rózsák közül a boldogságtól reszkető hang bújt ki először.
A konyhába érve már épp úgy sürgött- forgott unokája és dédunokája körül, mint valamikor réges – régen tűzrőlpattant menyecske korában.
- Jaj, nem kellett volna… rám költeni ennyit… nektek is kevés van… elhalmoztok minden jóval - nézett Péterre s szégyenlősen kapta arca elé kezét, hogy eltakarja kicsurranó könnyeit.
- Kedvesmama! Tudjuk hogy nem szeretne városban élni, de ez a tél, egyedül. Legalább a telet töltse nálunk.
- Péterkém, tudom én, tudom én hogy szeretettel, olyan jó gyerek vagy mint szegény apád volt, én nem tudok elmenni, egy ilyen öregasszonynak már nem megy.
A búcsúzás nehéz kőként nyomta Péter szívét.
..........
Az erdőkerülő, mint ahogy mindennap, végig járta a tanyavilágot. Távcsövével fürkészte az alvó vidéket.
A tél hideg csendjét, szánját húzó lovainak csengettyűje verte fel.
A tanya ablaka feketén bámult a fehér világra, nem pislákolt fekete tükrében a lámpa meleg lángja.
A vakító fehérségben, vérét vesztett vergődő állat
Hókirálynő hókristályszigetén vörös rózsák nyíltak
…..........
Az egyik, városi hósapkás házba a postás becsöngetett.
Levelet hozott.
Piroska nézte a feladót.
Édesanyja falujának önkormányzatától jött levél.
Értesítés anyjának haláláról.
Fogta telefonját, felhívta öccsét.
– Tudod- e, hogy anyánk ? – kérdezte.
-Tudom, engem is értesítettek - szólt a telefonba László.
- Most akkor mit csináljunk?
Beteg is vagyok, pénzem sincs, majd valamikor azért csak kimegyek- mondta a nő.
- Nekem meg nincs időm, nem érek rá - válaszolt a testvér.
Ki tudja azt, hogy még mit beszéltek…
Péter telefonjára egy üzenet érkezett.
Az üzenet írója nagybátyja volt.
- A Mama meghalt, intézkedned kellene….
2012. április
A bejegyzést írta: Gaya
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.