Terka és a pletyka
2022. április 24.
Miklós a fiatal erdész egyedül élt az erdészházban. Az öreg Miska bácsi volt segítségére a ház körüli teendők elvégzésében. Asszony még nem volt a háznál, pedig Miklós már a harmadik telét töltötte itt, az isten háta mögötti erdőség szélén a Dráva mentén. A fiatal erdész igen csak jó partinak számított. Magas jó vágású fiatalember volt. Fekete haj, kis bajusz, kék szem, kell-e ennél csábítóbb bármelyik fehérszemélynek – szokta mondani Miska bácsi, mikor rá-rákérdezett Miklósnál, hogy mikor szánja el magát a nősülésre. Miklós mindig elütötte a dolgot:
– Jól van Miska bá’, majd annak is eljön az ideje!
– Persze, persze, csak győzze kivárni az ember!- dünnyögte magába az öreg.
Nem véletlen mondogatta ezt az öreg! Felesége, Terka néni hallott ezt-azt a faluban, mit suspitolnak az emberek Miklósról és Veronkáról a tisztelendő úr lányáról. Soha nem felejtette el hozzátenni: – Tudod Miskám, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél! Emlékezz csak rá Miskám, mit mesélt mindig anyám:
– Bódis tisztelendő úr ebben a faluban kezdte meg szolgálatát jó harminc évvel ezelőtt.
Tisztelendő úrban semmi különlegesség nem volt, ha csak az nem hogy istent szolgálta, mondogatta anyám. Mikor idekerült már nős volt. Katalin asszonyt valahonnan a felvidékről hozta, legalább is ezt beszélték az emberek. Katalin asszony igazi szépség volt, festeni sem lehetett volna szebbet, párja nem volt az egész Drávaszögben. Annak idején hírbe is hozták a doktor úrral, aki legényember volt. Szerette a szépasszonyokat, azok meg nem tudtak neki ellenállni. Beszéltek ezt is, azt is a rossz nyelvek! Különösen akkor, mikor a doktor úr távozása után nemsokkal megszületett Veronka kisasszony!
– Mit gondolsz Miskám? Véletlen lehetett? Most meg Veronka, az erdésszel! Nem esett messze az alma a fájától! Szép a kisasszony, mint az anyja, na és a vére, anyja vére!
– Hadd, el ezt a sok sületlen beszédet Terka! Befogd a szádat! Törődj a magunk dolgával!
A vasárnapi istentiszteleten mindenki ott volt. Kíváncsiak voltak Veronkára, mert az utóbbi két, három hétben nem lehetett látni. A padsorban most is üresen maradt a helye. Katalin asszony az istentisztelet alatt lehajtott fejjel buzgón imádkozott, tekintetét fel sem emelte a zsoltáros könyvből. A templom ajtóban Terka néni nem bírta magában tartani mondandóját, megkérdezte a tisztelendő urat Veronka felől. Aki azt mondta, hogy valami furcsa betegség támadta meg. A szomszéd Bözsi meg is jegyezte: – Talán Milklósláz a furcsa betegség neve nagytisztelendő uram? Bódis tiszteletes urunk ég felé emelte tekintetét és azt monda:
– Azt csak az a magasságos tudná megmondani Bözsi néni!
– Azt gondolom! Meg ugye Katalin asszony? – mosolyodott el Terka néni is.
Terka néni Bözsivel hazafelé másról sem tudott beszélni, mint a Miklósláz tüneteiről. Nagy jókedvüknek Miska bácsi vetett véget, lehordta őket, hogy jobb lenne, ha nem a tisztelendő úron köszörülnék a nyelvüket, hanem dolog után néznének. Megígérte Terka néninek, ha még egyszer szájára veszi Miklóst és Veronkát isten úgyse, bezárja a pincébe. Másnap reggel meg is tett, mivel Terka néni csak nem tudta abbahagyni a pletykálkodást. Arra gondolt az öreg, ha délután hazajön, majd kiengedi, mi baja lehet?
Miklós már a kapuban várta Miska bácsit. A szán be volt fogva, csomagok fel voltak pakolva. A szán felől gyereksírás hallatszott. Akkor látta meg Miska bácsi Veronkát, aki karjában ott sírt egy csöppség, aki talán az éjszaka születhetett.
– Fiam, nem kell semmit mondanod, segítek nektek, mindenbe!
– Veronkával átmegyünk a határ másik oldalára! Úgy kell, hogy tűnjön, egyedül voltam és elnyelt a víz!
– Meg lesz fiam, meg! Induljatok!
Miklós megölelte Miska bácsit, Veronka megfogta az öreg kezét és mindhárman sírtak.
– A fiam neve Koltavári Mihály, Miska bácsi után! – már indultak is.
A jó öreg Miska bácsi bejelentette a csendőrségen, hogy reggelre üresen találta az erdészházat. A csendőrök a Dráva parton megtalálták az elhagyatott szánt a lovakkal, mindenki tudta, hogy bizony Miklós odaveszett, elnyelte a Dráva vize.
Terka néniről Miska bácsi teljesen megfeledkezett. Késő este, mikor végre hazaért, akkor engedte ki a pincéből. Mikor megtudta, hogy mi történt jól lehordta Miska bácsit. Nagyon haragudott rá, amiért ebből a fontos dologból kimaradt, hogy a falubeliekkel nem kereshette Miklóst, mert majd ő tudta volna, hogy hogyan, miképp… De ezt Miska bácsi már nem hallotta, mert gondolatai máshol jártak, a Dráva másik oldalán. Hitte, hogy sikerült nekik!
Talán már éjfél is elmúlt, mikor Bözsi néni zörgetett az ablakon.
– Terka, gyere! Nagy baj történt a tiszteletes úrnál! Veronka kisasszony a városi kórházban meghalt, elvitte a láz!
– Na, már csak ez hiányzott! Micsoda egy falu! Egyik furcsaság történik a másik után!
Szegény Bódis tisztelendő urunk és Katalin asszony! Micsoda csapás érte őket! Meg kell tudakolnunk, hogyan történhetett? Ki a hibás? Itt marad-e a tisztelendő úr? Át kell mennünk, hogy lássák, mellettük vagyunk ebben a nagy bajban!
Miska bácsi megszólalt:
– Bözsi, vedd az irányt hazafelé, duruzsolj bolondságokat tovább az urad fülib! Terka, te pedig, ha fel nem hagysz ezekkel az ostoba szövevényes kitalációiddal, akkor negyven év után mondom asszony, le is út, fel is út!
– Miskám! Elment a józan eszed? Miket beszélsz? Na, de a békesség kedvéért, legyen, ahogy akarod! – mondta Terka néni.
Másnap Terka néni és Bözsi felmentek a szőlőhegybe meggyért, ott folytatták az új lázzal járó betegség okainak és következményeinek megbeszélését. Csak pár órára maradtak el, nehogy Miska bácsi “szagot fogjon” – ittak egy pohárkával, hazafelé azt beszélték, hogy vajon ki lesz majd az új erdész? Honnan jön? Lesz-e olyan jóképű férfi, mint a mi drága Miklósunk volt? De kár szegényért!
- Clara62 -
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.