újabb események régebbi események további események
07:31
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Titkárnők gyöngye

2019. december 1.

Vissza a naplóhoz

Átkozom a napot, amikor a titkárnőd lettem.

Finom öltöny volt rajtad, férfias illat lengett körbe és a hangod mély volt.
Emlékszem, arra gondoltam, hogy ilyen isten rég mászkál az irodában, de el is szégyelltem érte magam. Mégis, azután nem volt nap, hogy ne lódult volna meg a szívem ha a nevemen szólítottál.

Eleinte csak a cég ügyeivel foglalkoztam. Rám bíztad, ki jöhetett be az irodádba és ki nem, ki mikor hívhat, és mikor mehetsz haza. Katikámnak szólítottál és olyankor meg kellett álljam, hogy el ne mosolyodjak boldogan. Néha megdicsérted a hajam, a blúzom, vagy csak a mosolyom, és az ebédszünetben boldogan ittam meg a kávémat, mert észrevetted, ha fodrásznál vagy vásárolni voltam.
Tetszeni akartam neked.
Szerettem volna, ha szépnek látsz, ha megcsillannak a mély, csokoládébarna szemeid, melegen és csintalanul. Sokat álltam a tükör előtt, a vonásaimat figyelve, azt keresve, mi tetszhet neked rajtuk.

Híred volt az irodában, Zalán. Minden hölgy, asszony és még az özvegy Takácsné szerint is a tökéletes férfi voltál. Áradoztak rólad a könyvelőségen, a reklámügynökségen, de még a büfében is, én meg igyekeztem nem elpirulni a tudattól, hogy minden nap csak egy vékony üvegajtó választ el tőled.

Pedig nem csak az az ajtó volt, ami határt képezett veled.
A feleséged, egy alacsony, édes és kedves nő mosolygott két szép nagy, szőke gyermekeidre az íróasztalon, egyszerű, fekete keretben. A nagyobbik fiad már egyetemista volt, a lányod csupán végzős, de büszkén meséltél mindig róluk.
Egyszer bejött a feleséged, Enikő az irodába, de nem talált ott: egy ügyfeleddel ebédeltél. Kezet nyújtott, s amikor elfogadtam, belém mart a féltékenység kegyetlen kígyója. Pedig nem volt lenéző, sőt, még az időjárásról is csevegtünk.
Sokszor gondoltam arra, hogy vajon ha tudta volna akkor, hogy kid leszek, ilyen kedves lett volna-e velem. Szerintem igen. Mert tündér az a nő.

De volt az a karácsonyi céges buli. Többet ittunk, sok volt a decemberi nyomás, és a sötét irodádban köttünk ki. Becsuktad az átkozott ajtót, és amíg odalent mindenki udvariasan koccintott, mi lihegve követeltünk egymásból egy darabot. Összefonódtak a végtagok, egymásra talált az ajkunk, szakadt a textíl és ezer szilánkra tört az asztalról leeső kép üvege...

Másnap szégyenkezve kellett volna ébredjek, de csak az előző estére tudtam gondolni. Azt viszont tudtam, hogy ezek után kirúghatsz, de tudod mit? Nem érdekelt. Annyira nem, hogy állásokat böngésztem a napilapban, amíg életem legfinomabb kávéját ittam.
Meg sem lepődtem, mikor behívattál. Az asztalodról hiányzott a papírtornyok közül a kép, átfutott a gondolat a fejemen, mit hazudtál a takarítónak, hogyan esett le. Komoran meredtünk egymásra, és tudtam, hogy mit fogsz mondani
- A tegnap esti történések fényében... - kezdted, én meg arra gondoltam, nem is volt semmilyen fény, csak a szemünk csillogása- ...jobb, ha felmondasz és három hét múlva elmész.
Bólintottam, emlékszel?
Tudtam, hogy nálam jobb titkárnőt nem kapsz, és azt is, hogy talán soha nem kívántál úgy nőt, mint engem akkor éjszaka.

Másnap ebédszünetig nem is szóltunk egymáshoz a szükségesnél. De akkor megálltál az asztalom előtt, és meghívtál ebédelni. Jól is laktunk, de nem ebéddel, hanem egymással egy rideg lakásban, újra és újra. A mellkasodon feküdtem, a szíved hallgattam amíg a tincseimmel játszottál.
Nem akartunk visszamenni az irodába. Beszélgetni kezdtünk, mindenről és semmiről. Azt mondtad, soha nem jártál még Kolozsváron, hogy kedveled a felemás zoknikat és szeretnél majd macskát. Nevettem, de nem rajtad, hanem mert annyira édesen mondtad.

Nem mondtam fel, és te nem bántad. Hogyan is bánhattad volna, mikor ebédszünetben háromszor egy héten összegabalyodtunk abban a lakásban, ami fészek lett, az irodában jóval zárás után, és azon a hétvégén, amikor konferencián voltunk. Szerelmes voltam beléd, Zalán.

Szerelmes, és igazán boldog. Ugyanezt láttam a szemeidben is, lehetett az amikor megcsókoltál a mosdóban vagy amikor szóltál, hogy kérjek időpontot neked a fogorvosnál.
Esténként mégis egyedül aludtam el, mert te hazamentél a feleségedhez, a gyermekeidhez, velük vacsoráztál, velük karácsonyoztál, velük koccintottál szilveszterkor és töltötted a nyaralásokat. Hozzám akkor jöttél, ha szeretetre, simogatásra és egy menetre volt szükséged. A feleségednek hatalmas csokor rózsát rendeltél születésnapjára (tudom, mert én kellett azt is elintézzem), míg az enyémen egy sms jutott, éjfél előtt egy perccel.
Soha nem engedtem, hogy olyan fizetést adj, ami nem a munkámhoz kötődik. Nem érdekelt a pénz, többre értékeltem volna veled egy hétvégét, amikor nem a főnököm, hanem a férfim vagy, ketten főzzünk valamilyen ételt, vagy csak megfoghattam volna a kezed az utcán.

De nem tehettem. Öt év után állítottalak választás elé: vagy én, vagy a feleséged.
"Szeretlek" - kezdted, és én tudtam, hogy egy de-vel folytatod, majd kidobsz. Nyugodtan fogadtam a zavart habogást a fészkünkben, abban a kis budai lakásban, ahol gyűrött lett mindig a lepedő, ahol a szekrényekben a váltóingjeink sorakoztak és ahol két fogkefe állt a pohárban.

Hazudtál, Zalán.
Hazudtál, amikor azt suttogtad, hogy fontos vagyok és hogy sajnálod. Nem tetted. Mert addigra a lányod rég egyetemen volt, a fiad a cégednél dolgozott és a feleséged meleg étellel várt haza. Te semmit nem vesztettél, de én mindent.
Tudnod kell, hogy nem én adtam ki a kapcsolatunkat. Az is lehet, hogy nyílt titok volt, hogy szeretők vagyunk, az is lehet, hogy egy kósza sms buktatott le, de Enikő megtudta.
Akkor már rég szakítottunk, rég állásinterjúkra jártam. Azt nem tudom, hogy azelőtt, vagy azután jelent meg az ajtómban, hogy kidobott, de ott volt.

Nem tudtam a szemébe nézni.
Elfolyt a sminkje, a szeme vörös volt, és csak nézett. Az is jobb lett volna a vádló csendnél, ha felpofoz, ha megtépi a hajam, ha a tíz körmével hasítja szét az arcomat. Ehelyett behívtam és főztem egy teát.
- Miért? Miért pont az én férjem, miért pont az én családom, miért pont az én társam kellett? - ennyit kérdezett. Nem tudtam felelni.
Aztán megkérdezte, hogy mióta. Minden tiszteletem neki, mert amikor elmondtam, meg sem rebbent az arca. Több tartás volt benne, minthogy bárki jelenlétében is újra sírjon.
Ott ült a nő a nappalimban, akinek a szerelmem holtáig esküdött hűséget, és teázva válaszokat kért. Kért, nem követelt.
- Sajnálom. - hazudtam én is, mint te hónapokkal ezelőtt, de csak most értettem meg, miért tetted: meg akartál kímélni.

Megitta a teát, elegánsan letette és elment. Ment, és nem tántorgott, pedig hatalmas súly nyomta vállait. Soha nem láttam.
Te pedig gyűlöleted jeléül ott tettél keresztbe, ahol tudtál. Összetörtél, Zalán.

Futtam, menekültem a nagyvárosból, hazafuttam anyám szoknyájához, falura. Annyi pénzem volt, hogy megtehettem, hogy fél évet otthon maradhassak. Tudod, itt falun máshogy mennek a dolgok. Letisztulnak a helyzetek, világossá válnak a tények. Nehéz volt, de felálltam, és most értettem meg, hogy túl gyáva voltál.

Gyáva voltál, Zalán ahhoz, hogy a problémáidat megoldd Enikővel. Gyáva voltál ahhoz, hogy felismerd, hogy játszottál velem. Gyáva voltál ahhoz, hogy észrevedd, ki szeretett.

Nem sajnálok mégsem semmit. Az, hogy veled voltam, élettapasztalatnak jó volt, bár még mindig nem tudok tükörbe nézni. Ennek ellenére nem haragszom rád. Csak kérlek, vigyázz magadra (mert sikerült annyira elüldöznöd mindenkit, aki szeretett) hogy más nem fog.

Mert én átkozom a napot, amikor a titkárnőd lettem...

[2019. 08. 01. Sepsiszentgyörgy
Kép forrása: Pinterest]

https://www.facebook.com/Hannafirkal/

A bejegyzést írta: Hanna Firkál

Hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: