újabb események régebbi események további események
16:26
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
14:03
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:48
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
14:46
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
14:46
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
14:39
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
11:20
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
09:59
Pinokkió módosította a cikkét
09:58
Pinokkió módosította a cikkét
09:51
Pinokkió módosította a cikkét
20:36
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:23
Zsüsztin válaszolt egy szavazásra
12:54
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:12
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Tovább a lejtőn

2021. december 18.

Vissza a naplóhoz

2015. február 13.-i jegyzet:

Újra együtt volt a család, csak már addigra sokminden nem volt a régi. Tovább csúsztam a lejtőn, de akkor még nem tudtam. Rengeteget költöztünk, amikor menekültünk a vadbarom elől és elég fos helyekre kényszerültünk, volt hogy csak egy műhelyet tudott kibérelni az anyám és ott laktunk - titokban, nehogy a gyámügy elvegyen minket. Párhavonta - jóesetben egy évig is húztuk itt-ott - költözködnünk kellett és mire elfogadtuk volna (szándékosan nem azt mondom, hogy megszoktuk, mert azt nem lehet) a legújabb lakhelyet, mentünk a következőre. Jó volt, amikor az anyuék kibékültek és Pestre jöttünk ebbe a panellakásba. Az Anyuról közben kiderült, hogy szívbeteg, ekkor 12 éves voltam, a húgom 8. Már látszott, hogy gondok vannak, persze én nem nagyon értettem, csak visszatekintve látom, hogy ordító jelek voltak. (A húgomnál szintén voltak/vannak bajok, hála a 'gyerekkornak'.) Még mindig bevizeltem éjjelente, visszahúzódtam, megvolt a magam világa, nehezen alkalmazkodtam, stb., de akkor még nem látszott, hogy ez az elszigetelődés valójában minek a kezdete. Mindenki azt gondolta, hogy magamnakvaló vagyok - ami igaz is. Úgy éreztem, hogy figyelnek mindig, mindenhol és bántani fognak, rosszat akarnak nekem, meg akarnak ölni. Időnként elbújtam, hogy ne találjanak rám. Féltem hátranézni, mert azt vártam, hogy valaki áll mögöttem, ugyanakkor gyakran megtettem, mert féltem, hogy valaki követ. Mikor javult a helyzet és alábbhagyott ez egy időre, akkor azt gondoltam csak átmeneti dolog volt, de aztán egyre gyakrabban jött elő, egyre intenzívebb volt a szorongásom is, de nem szóltam senkinek. Hangokat kezdtem hallani, de azt hittem csak fáradt vagyok és megbolondult az érzékelésem, nem foglalkoztam vele. Eleinte a nevemet mondták, aztán már kommentálták - „béna vagy”, „nem vagy rá képes”, „nem érsz semmit”, stb., amit csinálok. Gondoltam jól ki lehetek merülve és próbáltam többet pihenni, de nem múlt el, évekig ez ment. Rémálmok kezdtek előjönni, amikben megöltek, vagy én öltem meg másokat, néha úgy, hogy más személyiség voltam - mai napig ez megy. Nem értettem, hogy mi történik velem, aztán lett egy-két jóbarátom, a Gergő volt a legjobb, őt ovi óta ismertem, mert párszor már laktunk ebben a pesti panelben, ahol ők is és a játszótéren haverkodtunk össze, de hosszútávra csak 12 éves koromban jöttünk vissza. Minden nap vele csavarogtam, felettünk laktak és sokszor voltam náluk, meg ő is lejött hozzánk. Nyaranta reggeltől-estig együtt lógtunk, hol náluk, hol nálunk, vagy az utcán. Ebben a néhány évben elég jól voltam, abbamaradt végre az éjjeli bevizelés is, kicsit gyerek lehettem, bár a múlt hatásait folyton éreztem, csak próbáltam nem figyelni rájuk. A húgom is nyitottabb lett és kezelhetőbb. Lett egy barátnőm, de nem tartott sokáig a dolog, mert csak gyerekszerelem volt. Később megint lett egy, majd mégegy, de velük sem tartott sokáig. 16 éves koromban viszont jött a Szabina. Nem mertem szólni neki sem és senkinek, hogy mi zajlik bennem, de már ő is, meg a környezetem is gyanakodott arra, hogy valami megváltozott, mert mégvisszahúzódóbb lettem, a korábban szeretett tevékenységekkel is felhagytam, egyre kevesebbet beszéltem, stb. és ezekkel szembesítettek, kérdezték, hogy mi van velem? Nem tudtam én sem, csak úgy éreztem, hogy valami fogvatartja az agyamat, meg az emlékeimből mintha kiradíroztak volna egy jó nagy adagot. A suliban is romlott a teljesítményem - akkor középiskolás voltam -, gyakran a társaimban/tanáraimban is az ellenséget láttam, hiába próbáltak meggyőzni arról, hogy senki nem akar bántani. A környezetem rendre azzal jött, hogy valami nincs rendben, de mondtam, hogy hagyjanak, csak ki vagyok merülve. Próbáltam többet pihenni, de nem használt, ráadásul sokszor nem is tudtam, mert úgy pörögtem napokig akár egy Duracell nyúl - ez is jellemző a mai napig. Azután kicsit enyhültek ezek a dolgok, ahogy a Szabinával egyre szorosabbra fűződött a kötelék. Rengeteg jó élményben volt mellette részem! Egy időre elfelejthettem az összes fost, bár néha bevillant a molesztálás, különösen amikor simogatott, vagy más módon akart közeledni. Az a pedofil p*cs egy életre tönkretett, undorodom minden ilyen dologtól. Időnként az érintésétől is elhúzódtam, nem akartam hogy megöleljen, megcsókoljon és ez érthető módon kellemetlen volt a Barátnőmnek (meg nekem is persze). Elfogadtam, meg én is kezdeményeztem, de ha feljöttek az emlékek, akkor gáz volt. Nem akartam sokkolni, így nem mondtam el az okot, de aztán egy alkalommal már nem tudtam vele ezt megtenni, úgyhogy elmondtam az igazat. Azt hittem, hogy megundorodik tőlem és mást választ, ehelyett sírvafakadt, hogy mit tettek velem. Mondta, hogy türelmes lesz. Nagyon gáz volt, hogy nem tudtam mindent megadni neki, amit szeretett volna. Hálás leszek neki mindig, hogy olyan megértő volt! Akkor tudatosult bennem, hogy milyen hosszútávra és milyen sok területre hat ki a pedofília. Soha nem törtem össze miatta, mert szerintem nem fogtam fel. Még csak most, 23 évesen kezd minden kitisztulni, néha megzuhanok, de senki nem tudja. Sem azt, ami bennem van, sem a zuhanást. Kárt tettem magamban újra és újra, mert gyűlölöm magamat, valamint mert azt hittem, hogy amíg kívül fáj, addig belül kevésbé fog. Baromság! Csak átmenetileg lesz jobb, mert amint kívül elmúlik, belül fáj tovább. Boldogok voltunk, mert nagyon jó volt együtt, működött minden, leszámítva egy dolgot. Terveztük a jövőt, mert bíztunk abban, hogy idővel enyhül majd a gátlásosságom. Rengeteg élményben volt részünk együtt, le sem lehet írni annyi van. Úgy éreztem, hogy az enyém a világ legszebb, legaranyosabb, legokosabb barátnője. Utazgattunk, nyaraltunk, lementünk a nyaralójukba is hetekre, voltunk egyszer Ausztriában is. Minden nap telefonáltunk 1-2 órán át. A suliban is találkoztunk, az összes szünetet együtt töltöttük, nem volt elég egymásból. Akkoriban Judoztam és jött minden edzésemre, meg versenyemre. Az úszásra is. Mikor fociedzésen lesérültem aggódott, pedig nem volt komoly a dolog. Sétálgattunk a Balatonparton, stb. Nem hittem, hogy nekem járnak ilyen jó dolgok, de a Szabina elhozta az életet és a jót nekem. Voltak hullámvölgyeink, szakítgattunk is, de egynapnál tovább sosem nem bírtuk. :-D Egyszer az anyja is csúnyán bekavart, de kiálltuk, pedig sokáig szekírozott minket. Mindenen átmentünk. Emlékszem, hogy elmentünk biciklitúrára és nekemjött véletlenül, aminek a következtében egy fának ütköztem, a (fém)pedál meg a lábamba csapódott, mélyen felszakítva azt. Sírt, hogy mit tett és végig a kezemet szorongatta, míg a balesetin rendberakták a lábamat. Kb. 1 hónap gyógyulás várt itthon és Ő minden áldott nap jött át. Nyár volt, nem volt suli és gyakran itt is aludt, mindenben segített. Emlékszem, egyszer filmet néztünk, de előtte kajáltunk, csak nem akartuk kivinni a tányérokat, nehogy lemaradjunk a jelenetekről és leraktuk őket az ágy mellé. Egyszercsak a nagy ölelkezésben, meg forgolódásban lezúgtunk az ágyról, bele a paprikáskrumplis tányérokba, tiszta dzsuva lett a Szabina haja. :-D Nagyon röhögtünk. Nem mesélek tovább, vége sem lenne. Nagyon örülök annak a 2 évnek, amit kaptam Vele!

A bejegyzést írta: Arnold91

Hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: