Tragikomédia

2022. április 10.

Vissza a naplóhoz

2017. szeptember 18.-i jegyzet:

Elvileg még a kórházban volnék, de eljöttem. Ha nem velem történik mindez, el sem hinném talán, olyan abszurd dolgok voltak, mint valami paródiában! Egyrészt nem azokat a vizsgálatokat végezték, amikről szó volt, másrészt megaláztak és ezt már unom. Aláírom, hogy kevés az orvos, meg túlterheltek, de nem a betegeken kell leverni a feszkót.
Odamentünk csütörtök délelőtt, bár néztem, hogy miért a belgyógyászatra kell menni, amikor a gasztroról volt szó? Mondom a fateromnak fogadjunk megint kivizsgálást akar a dokim, de nem fogok azért befeküdni ezredszerre is, hogy megint ne tudjanak semmit és megint a "pszichés ok" legyen a végkövetkeztetés. 15 nyomorult évig hallgattam, hogy lelkieredetű minden panaszom és folyton megaláztak, hogy szimulálok, meg ennyi baja nem lehet valakinek, mire végre kiderült a szindróma, meg az immun-szarságok és egyéb - ezekhez képest - apróság. Mivel sosem jöttek rá a diagnózisokra, könnyebb volt arra fogni, hogy csupán pszichésen vagyok defektes és az okoz mindent. Érdekes, annyi év után mégis lettek, akik komolyan vettek és tudtak is diagnózisokat adni, szóval beigazolódott, hogy nem pszichések voltak az okok. 15 évvel ezelőtt még sokminden gyerekcipőben járt, érthető, hogy fogalma sem volt a dokiknak a Raynaud-szindrómáról, mivel sokuk még ma sem hallott róla. Pár éve mentem vizsgálatra és a doki könyvből nézte meg, mi fán terem ez a cucc. A lupuszt ismerték, mert van pár ismerősöm, akik már a 90'-es években, meg azelőtt is kezelésre jártak miatta.
Tudja a dokim, hogy nem megyek már kivizsgálásra, mert belefáradtam, hogy annyi évig futkostam ki-be a kórházakba és szerintem most megkerült engem, mégis kivizsgálásra utalt be. Azt hittem apám is benne van, pipa voltam rá, de azt mondta ő sem tudta. Sejthette volna, amikor a belgyógyászatra kellett vinnie, holott ott volt a gasztroenterológia is, ahová eredetileg utalt be az orvos. Volt nemrég az az eset, amikor a dögmelegben potyára utaztunk a kórházba, mert időpont nélkül nem vettek fel és ott nem is volt gasztro. Azért lettem átirányítva ebbe a kórházba, mert itt van, de most nem a gasztrora utalt be az orvosom, pedig nekem azt mondta. Akkor minek kellett a kavarás múltkor?! Ennyi erővel ott is lehettem volna, belgyógyászat ott is volt. Holnap bemegyünk a háziorvosomhoz, hogy ez mi volt?
Gondoltam, hogy megint felesleges köröket futunk, miközben ismét megaláznak, de muszáj volt befeküdnöm. Apámmal elment a doktornő felvenni az adatokat, kórtörténetet, stb.-t, addig jött egy nővér EKG-t készíteni. Nem hazudok, amint rámtette a cuccot, még fél perc se telt el, már vette is le. Kérdezem, hogy ennyi? A ritmuszavarom nem állandó, főleg gyógyszer mellett egész' jó a helyzet. "Majd ő tudja." Aztán jött a doktornő - a fődoki, aki 'kezelt'. Kérdezgetett, aztán vizsgálni kezdett. Ugyanolyan 'alaposan' meghallgatta a szívemet, mint ahogy a nővér EKG-zott, járt a kezében a sztetoszkóp, mint a motolla. Gondoltam így semmit sem fog észrevenni, ha elkapkodja a vizsgálatot. Mondta nagy' cinikusan, hitetlenkedve, hogy "Arnold, semmit nem hallok, pedig az édesapja szööörnyű nagy zörejekről beszélt..." Innentől én is elővettem a cinikus oldalamat. Mondom neki, hogy nem zörejekről beszélt, hanem szabálytalan ritmusról, meg pitvarfibrillációról (jól figyelt, de ha vette volna a fáradságot beleolvasni jobban a papírjaimba, olvashatta volna), de különben sem hallhat problémát, mivel mondtuk, hogy ritmusszabályozó gyógyszert kapok - csak erre nem (sem) figyelt. Gyógyszer nélkül kellene vizsgálni egy rakoncátlan szívet, mert így aligha kapja el a hibát. Majdnemcsak kimondta, hogy a szívem rendben van. Mondtam neki, hogy nem poénból szedem a gyógyszert. Mért vérnyomást mindkét karomban, mondván "hogyha eltérés van, az is bajt jelez." Megmérte, majd mondta, hogy van eltérés, "de ez normális". Mi van? Most akkor kóros, vagy normális? Lehúzta a zoknit a lábaimról és fogdosta a lábamat. Kérdezi "melege van?" (Hideg volt a lábam.) Mondom nem. Azt mondja "nyirkos a lába." Mondom mindig olyan, amikor fázik. Nézett értetlenül, hogy olyan nincs. Mondom hogyne volna, az érsebész mondta, hogy a fázó végtag lehet nyirkos az elégtelen keringés miatt. Nem szólt, inkább az ujjaimat nyomogatta, meg a talpamat nézte nincs-e seb, vagy fekély, a lábfejemben pulzust figyelt (csak kézzel, sztetoszkópot nem használt, pedig az érsebész mindig szokta hallgatni azzal is), jól belenyomta az ujját, mert alig talált pulzust, majd mosolyogva közölte, hogy "van benne gyenge keringés." Hurrá, majd akkor lesz gond, ha elkezd lerohadni a lábam. Ekkorra már a bizalmam elszállt, mint a sóhaj, gondoltam nem maradok egy ilyen felületes, hitetlenkedő, figyelmetlen, leereszkedő modorú doki kezében. Visszahúzta a zoknikat, majd felhúzta a nadrágom szárát, mert "apuka valami csúúúnya puklikról beszélt" (Ebben a stílusban.) Az ereim szétdurrantak mindkét lábamban pár helyen és ahol a vér kifutott, kék-zöld, meg lila, kemény, fájó gumókba állt. Ez egy-két nappal korábban történt, így mire a kórházba kerültem, már zöld-sárgák lettek és lappadtak is kicsit, de még ki lehetett őket tapintani. Nézi a dekorációkat a lábszáramon, meg is simogatta őket, majd foghegyről közölte, hogy "ó, aki ennyire sovány, annak látszanak az erei, ez teljesen normális." Bakker, ennyi eszem nekem is van, de itt nem a bőr alatt futó ép erekről van szó, hanem szétpattant erekről és véraláfutásokról. Mondom hová kerültem?! Mondtam neki, hogy szerinte eddig minden tünetem normális. Csak azt veszi komolyan, aki már kb. haldoklik? Semmit nem vett komolyan, a vizsgálatokat is csak mutatóban végezte, lezavart mindent kapkodva. Felállított, hogy tegyek lépéseket. Jött a szokásos részegség, meg a jobbra elhúzás. Elkapott, hogy ne dőljek fel. Becsukatta a szemeimet, most úgy menjek. Az eredmény megint a keljfeljancsira hajazott, megint elkapott. Nyújtsam ki a karjaimat magam előtt. Abban nem volt hiba. Aztán leültünk átbeszélni miket tervez, meg "lehet, hogy adunk értágító infúziót is." Utána apám visszajött. Mondtam neki, hogy nem maradok, mert ez a doki nem vesz komolyan. Ő is morgott, hogy vele is lekezelő, felszínes volt és semmi nem érdekelte, amit elmondott a kórtörténetemből, meg szinte azt mondta, hogy semmi bajom - pedig kapott egy rakás orvosi papírt, de meg sem nézte, csak fél szemmel egyet-kettőt, meg gondolhatná, hogy egészséges embernek nem adnak szívritmusszabályozót, sem vérhígítót, sem egyebet. Fater mondta, hogy a doki szerint nem lehet valakinek ennyi baja fiatalon és sejti mi lehet a bajom, szerinte pszichés - pedig akkor még meg sem vizsgált, csak felvette a kórtörténetet. Hogy' vonhat le bármit is csak úgy rá(m)nézésre?! Öregemnek menni kellett, jött az ebéd. Leültem enni, aztán jött a nővér, aki az EKG-t csinálta korábban. Mondta vesz vért. Levett 5-6 csővel, aztán leragasztotta a vénát, azt mondja nem kell nyomni. Mondom véralvadásgátlót szedek. Azt mondja nem baj, leragasztotta. Eszem tovább, aztán lenézek és vígan folydogál a vér az alkaromon. Akkor vettem észre, hogy a karomra tényleg jól rányomta a ragasztót, de a vattás rész tök laza volt, semmi sem nyomta a szúrás helyét. Lemostam, aztán rányomtam rendesen a vattát. A nap többi része eseménytelen volt. Esti vizitkor mondták, hogy másnap reggel ne egyek, csak igyak, mert hasi ultrahangra visznek 8-kor. Jött az éjszakás, hozott szoba wc-t, "fiatalember, pisi-kaki ebbe menjen!" Mondtam, hogy ki tudok menni wc-re. "Nem baj, alig bír lábraállni, meg szédeleg, nem kísérgetem." Mondtam, hogy nem kell kísérni, de már kiviharzott a szobából. Vécéztem én már kacsába is sokszor, meg ágytál is volt alattam, de akkor nem tudtam kimenni, most igen és addig ki is megyek, amíg tudok. Másnap hajnalban (fél 5-kor) keltett, hogy adjak vizeletet és már nyomta a kezembe a poharat, hogy igyak. Kivitettem a szobai wc-t és kimentem slagolni, hogy leadjam a cuccot. Utána visszaaludtam és 8-kor keltettek, hogy megjött a reggeli. Eltettem, mert nem ehettem. Máskor nem vagyok éhes reggel, most bezzeg kiégett a bélésem. Ültem az ágyon, várva a beteghordót. Eltelt egy óra, még mindig nem jöttek értem. Valamikor betoppant a kezelőorvosom vérnyomást mérni. Rendben volt, a pulzus is. Megfogta a (hideg) kezemet, azt mondja meleg. Nézek nagy szemekkel, megint azt gondoltam, hogy jobb, ha hazamegyek, mert semmivel sem törődik. Azt mondja nem lehet, hogy nem eszem, meg nem iszom, ott a reggeli. Mondom neki eszem-iszom rendesen, de azt mondták nem ehetek. "Miért?" Mondom mert hasi ultrahang lesz, bár még nem jöttek értem. Azt mondja az nem lehet, ma nincs hasi uh, az hétfőre van beírva, ma fül-orr-gégészet és mellkasröntgen van. Na, mondom magamban fasza. Kérdeztem mi köze a mellkasröntgennek és a f.o.g.-nek a felszívódási zavarhoz? "Kell." Köszönöm a kielégítő magyarázatot. Össze-vissza vizsgálgattak, nem azzal foglalkoztak, ami miatt bementem, az alapbetegségeket totál leszarta a kezelőorvos, sőt elkezdte, hogy ő még sosem hallott olyan betegségről, amiben az erek szétdurrannak. Majdnem mondtam, hogy adja vissza azt a diplomát, mert semmit sem tudott eddig, amit elmondtunk, meg amit tapasztalt. Majdnemcsak kétségbevonta a 2 érsebésztől származó szakvéleményt, amiken ott van mindkét esetben ugyanaz a diagnózis. Mondta, hogy egyek nyugodtan. Rá is ugrottam a reggelire, de a belémdiktált sok folyadék megtette a hatását. Indultam a retyóra, amikor a beteghordó elment mellettem és hallottam a nevemet a kórteremben. Visszaszóltam, hogy én vagyok az, jövök mindjárt, el kell mennem a wc-re. "Nem ilyenkor kéne pisilni!" Legközelebb majd beszabályozom. -.- Amúgy is egy órája vártam! Visszafordultam, mert gondoltam majd elmegyek wc-re, amíg várok a f.o.g.-en. A saját székemben tolt át, aminek örültem, mert így tuti nem keverték el. "Várni kell, nincs orvos." A szobatársamat is pont oda hozta a beteghordó. Ott ültünk 2 órát, ami nem volna sok, de a szobatársam 80 éves volt és gyenge, nekem meg már nagyon menni kellett slagolni, csak nem mertem elmozdulni, hátha behívnak, aztán nem bírtam tovább tartani és elmentem slagolni. Ennyi erővel a beteghordó is várhatott volna, hogy az osztályon elintézzem. Még további negyedórát kint szobroztunk, meg bent is töltöttem jópár percet, szóval jó, hogy elmentem retyóra. A sok kiszolgáltatott idős, vagy magatehetetlen ember jól jár ilyen helyzetben, simán bepisálhatnak és ez a szerencsésebb állapot. Végre behívtak. Lecsekkolta a doki az orromat, számba is benézett, meg a fülembe. Mosni kellett. Tudtam, mert mondtam az öregemnek sokszor, hogy vigyen el, de persze sosem ért rá. Fecskendővel csapatta a doki a vizet a fülembe, de úgy beletolta, hogy karcolta a dobhártyámat, amire reflexből megrándult a fejem. "Ne mozgassam." Mondom böki a dobhártyámat! Jól kimosta, jól hallok. A szédülés és fülzúgás ugyanúgy megvan, de ezt is elmondtam a kezelőorvosnak, hogy már kimosták a fülemet korábban is és nem ott van gond, mert akkor is megmaradt a zúgás, szédülés, egyensúlyzavar. Toltak kifelé a vizsgálóból és apám pattant elém, mondta a dokinak, hogy majd kitol. Nagyot néztem, hogy ott van. :-D Pipa volt, hogy mit keresek ott? Mondom nem tudom és onnan még visznek mellkasröntgenre. Elmondtam, hogy mik voltak, meg hogy nem mosnak kezet vizitkor, mikor egyik betegtől mennek a másikhoz - pedig a kórtermünkben volt mosdó - és forrt az agya. Mondta, hogy hétvégén hazavisz, ennek az össze-vissza vizsgálgatásnak semmi értelme, miközben azt nem is csinálják, amivel beküldött a házidoki, pl. erősítő infúziót egyszer sem kaptam, pedig elvileg azért (is) mentem, értágítót sem, meg elbagatellizálja, figyelmen kívül hagyja a doki az alapbetegségeket, tüneteket. A megalázó viselkedés és bánásmód miatt is pipa volt. Mondjuk a - ránézésre stroke-os - idős férfira is olyat mondtak lenézően a fiatal nővérek, hogy "ez má' megin' befosott" meg "fuj, baz'meg, mindjárt behányok!", kiabáltak vele. Nyitott ajtónál pelenkázták. Egy nővel is kiabált egy ápoló, hogy "nem ebéd előtt kéne beszarni!" Majd beprogramozza, hogy mikor kelljen neki, nem? Elment apám, engem közben vittek a röntgenre. Aznap még délután is jött az orvos, hogy a vizeletben fehérje van (vesegyuszit jelez, már kívülről fújom ezeket), a vérem szerinte oké, "csak súlyos vashiányom van, a hemoglobinom is kicsit kevés és a pajzsmirigyértékeket ők is megnézték, egyértelműen túlműködés van, háromszoros lett megint az érték, szóval az egy kicsit magasabb". Csomó értékem súrolja vagy az alsó, vagy a felső határt, szóval tényleg minden rendben van. :-D Ott értetlenkedett, meg egy másik doki is, hogy hogyan működhet túl a pajzsmirigyem, hiszen akkor már kövérnek kellene lennem. Szerinte pszichés minden bajom és őt nem csapom be, azt sejti a soványságom azért van, mert hánytatom magam. Egyrészt azt tudtommal nők csinálják, másrészt minden 'bizonyíték' nélkül rámhúzza ezt. "Ne nevessek, nem lehetnék ilyen sovány túlműködő pajzsmiriggyel". (Beszélgessen a házidokimmal...) Értem, szóval ha nem tudja az okot, akkor csakis pszichés lehet és csakis hányhatok, ez a magyarázat mindenre. Nem baj, hogy az emésztést senki nem nézte. Gőzük nincs mi a bajom, mégis elkönyvelték megint a pszichés fa$zságot. Na, ebből van már rohadtul elegem! Deja vu-m van, biztos várhatok megint 15 évet, mire valaki végre felállít egy értelmes, alátámasztott diagnózist, addig megint pszichés bajom lesz. Így már összeállt a kép, hogy miért nem engedtek ki wc-re, biztos azt hitte hányni megyek, meg miért nézték az orromat, torkomat, ugye aki sokat hány, annál ezek kimaródnak és miért csípődött be neki a pszichés dolog. Gondolom azért szarta le az alapbetegséget is, mert neki csak ez az elképzelése lebegett a szeme előtt és nem érdekelte semmi egyéb. Ez a hánytatós megalázás betette a kaput az addigi baromságokra, megmondtam, hogy holnap megyek haza, senki nem vesz komolyan és nem azt keresik, ami a baj. "Nem mehetek." Mondom hogyne mehetnék, nem börtönben vagyok. Hétvége jött, szombaton nem történt semmi, hajnalban kértek mégegy vizeletet. Ja, mikor bekerültem, átállították a gyógyszereimet, "vegyem be reggel mindet, mert ők ott úgy szokták adni." A vérhígítót, vasat be is vettem reggel, de a szívgyógyszert nem, ne állítgassák át, amit a dokim jól beállított és amivel jól vagyok. Szombaton szem előtt maradt a szívgyógyszer és kérdezte a nővér, hogy reggel miért nem vettem be? Mondom azért, mert akkor délutánra már gondok vannak, mivel addigra elmegy a hatás. Elvette, hogy akkor azt kidobja. Mondom ne dobja ki, délután szoktam bevenni. "Az a szabály, hogy ki kell dobnunk, amit nem vesz be a beteg." Mi van? Maradjon az ember gyógyszer nélkül a következő gyógyszerosztásig? Tényleg kidobta, ennek eredményeképp' délután már össze-vissza dobogott a szívem (és csak koraeste hozták az estit, addig anélkül voltam). Nem voltam jól, megnyomtam a nővérhívót. Mértek vérnyomást, 108/88 volt. Újabban nagyon leesik, pedig eddig mindig a normális és a magas között mászkált. Nem csoda, hogy remegtek a lábaim, ha felálltam, meg húzott vissza az ágy, szédültem. Nem kaptam meg a gyógyszert és még ellenőrizni sem jött később, hogy mi a helyzet azóta a vérnyomással, meg a pulzussal.
Ez a 3 nap elég volt.
Szombaton végül nem tudott értem jönni apám, csak tegnap. Holnap beszélünk a házidokimmal, hogy miért a belgyógyászatra küldött, mikor nem azt beszélte velünk? Ma felhívta apámat a kórházból a doki, próbált okoskodni, de az öregem megmondta, hogy nevetséges volt, ahogy 'kezeltek' és bosszantó, ahogy a betegekkel bánnak. Mondta az orvos, hogy felhívja holnap az orvosomat, hogy ilyen betegeket ne küldjön oda. Milyet? Aki ki mer állni magáért és aki szólni mer, hogy felületesen végzi a dolgát? Gondolom megszokta, hogy a sok idős beteg tűr, de itt életekről, meg azok minőségéről van szó, jóhogy szól az ember, hogy tisztességesen vizsgálják meg és figyeljenek oda arra, amit elmond, mert sok múlik azon. A helyes diagnózishoz az kell, hogy képben legyen. Mondta apámnak, hogy elküldi az eredményeket a háziorvosnak.
Nesze semmi, fogd meg jól! Illetve nem; a fülem ki lett mosva, kapok vasat és tisztázódott melyik pajzsmirigyérték a valós - csak épp' szart rá az orvos, mivel elkönyvelte, hogy nem működhet túl ilyen alkattal. Tipikus tünet a fogyás, a háziorvos mondta a múltkor, hogy szerinte a túlműködés lesz a valós eredmény, mert sovány vagyok, meg a többi tünete is megvan. A háziorvosom is hülye, csak ő repülő? Jó volna, ha be lehetne állítani a hormonszintet és tudnék hízni. Gurulni tuti nem fogok, mivel itt van a felszívódási zavar is, de biztos számítana egy kordában tartott pajzsmirigy és akkor talán pár kg felmászna rám végre. Nem mindegy, hogy két kór zabálja le rólam a kilókat, vagy csak egy, aztán ha valami csoda folytán kiderül a felszívódási zavar oka is és még kezelni is tudják, talán lesz egyszer emberi formám is. Azt mondta a kórházban a doki, hogy a jelenlegi súlyommal 100%, hogy nem repülhetek és tenni kell valamit, mert ha tovább fogyok, kampó. Mértek és 58 kg vagyok, legutóbb még 60 voltam. Vagy a kórházi mérleg téved - ebben bízom - vagy ledobtam 2 kg-t 2 hét alatt. Ha ez van, az szarügy'.
Nem tudtuk meg tehát, hogy mitől fogyok el, ill. ez a pajzsmirigy közelebb visz, de hogy mi van a táplálékfelvétellel és hasznosulással, azt nem tudjuk, még jó, hogy azért voltam beutalva. :'-D Fontosabb volt hánytatás jelei után kutatni, mert csakis attól lehetek ilyen gebe. :-D Ki kéne nyomozni mi van az emésztésemmel, de asszem' érthető, ha a fentiek tekintetében nem vágyom már kórházba.
Kíváncsi vagyok, mit mond holnap a házidokim erre az egészre és arra, hogy miért nem a gasztron voltam, mikor azt mondta, hogy oda küld.

A bejegyzést írta: Arnold91