Új év,-új kezdet
2013. január 5.
Tegnap kicsit áttekintettem az eddigi életemet. Évkezdetén az ember mindig csinál valamiféle számadást, mintegy okulásul, hogy amit elrontottam, azt ebben az évben majd másképpen csinálom, a szép dolgokat megismétlem.
Új év,-új kezdet- szokták volt mondani.
Én most elhatároztam, semmit nem fogadok meg, semmit nem csinálok másképpen, folyjanak a dolgok úgy, ahogyan a sors hozza.
Egy bizonyos kor után nem szabad a múltba temetkezni, hanem örülni kell minden napnak, nem lázongani, hanem tevékenyen kell megélni a napokat.
Az idő nem kérdez. Az idő megy, mindig előre. Ellentétben a fizikával, az idő a mi utunk, amelyen haladva néha bukdácsolunk, néha simább szakaszokhoz érünk, néha elfáradunk, megpihenünk.
Én úgy döntöttem, lehetőségeimhez mérten tartalmasan, szorgoskodással, hasznosan, békésen, derűsen próbálok a még hátralévő utamon végigmenni. Tisztelem az időt, minél kevesebb van belőle, annál jobban...
E gondolatok jegyében kivánok mindenkinek derűs, szép napot! :)
A bejegyzést írta: Ilona
Hozzászólások
időrendi sorrend
Évi, Neked még tényleg nem kellene ezzel foglalkozni. Hidd el, eljön az ideje és az is biztos, hogy mint minden, el is múlik, semmivel sem fogsz rá többet gondolni, mint bármire, a mindennapi életben. Én már itt tartok és -mint irtad, igyekszem csak a napoknak élni.Egyenlőre még szokatlan, mert világ életemben örökké előre terveztem, hogyan kell csinálni, mit kell csinálni, mi lesz a következménye.Valósággal allergiás voltam a véletlenekre. Aztán a nagy tervezéseim soha nem aszerint alakultak-egy-két esettől eltekintve, ahogyan nagy célszerűséggel kispekuláltam. A sors szándékai nem egyeztek az enyémmel, ezért rájöttem, semmi értelme nincs az egésznek.A vég igy is jön, meg úgy is, ahogyan a nagykönyvben meg van irva.Mióta igy élek, meg is nyugodtam.
Azért a végrendeletemet megirtam, gondolhatod, nem miattam..:)))
Hogy valami jót is mondjak... az imént beszélgettem a házban lakó, egyedül élő, de annyi idős asszonnyal, mint te. Mindig megáll az ablakommal szemben bevásárlás után, amíg elszív egy - mikor mennyi - cigarettát. Nálunk ez már szinte rituálé, én is odaröppenek az ablakhoz. Ilyenkor beszéljük meg a nagy dolgokat. Pár méter van közöttünk, nem kell kiabálni, ne úgy képzeld el... Megszokta már és egyáltalán nem zavarja, hogy egyedül él a lakásában, a saját életét hozzáigazítva ehhez. Gyerekei, unokái vannak és az tölti ki szinte a mindennapjait, hogy kinek-kinek szája íze és kívánsága szerint főz. Nagyon szeret főzni és egyáltalán nem esik ez nehezére. A gyerekek adják rá a pénzt, nem kihasználják. Ki-ki végzi a maga munkáját... De ez őt teljes mértékben kielégíti. Jut is marad is a napból a kedvteléseire.... hát mégsem olyan rövidre sikerült mindezt lepötyögnöm. De hát beszélgetünk. :-)
Most panaszkodott a térdére, hogy megdagad. Volt kezelésen, ami segített. Hát ott fáj, ahol a leggyengébb, nem igaz?... Oda-vissza elmondtuk a bajainkat. Nekem is van. Pl. a minap - pár métert - szaladnom kellett a buszhoz, hogy elérjük. Az izgalom, hogy lekéssük beleszállt a gerincembe. Ezt már csak akkor éreztem, amikor végre leültem. Innen tudom, hogy nem kell nagy megrázkódtatás most már ahhoz, hogy utolérjen a bajom. Elég egy izgalom, ami kiváltja ezt a fájdalmat. Évek óta hurcibálom már magammal. De hát ez van!
Puszi,
Éva
Témánál vagyunk.
Hogy megnyugtassalak azért engem sem kerülnek el ezek a gondolatok. Igaz, hogy nem szeretek róla írni, de azért foglalkoztat. Valakinek beszélnem kell róla, mégpedig a lányomnak, aki ezt ki nem állhatja. De hát akkor kinek? - kérdezem én, hiszen bőven lenne mit elrendezni még mielőtt bármi beüthet. Ha csak annyira terjed ki, hogy kit keressen elsőnek családon belül... Akarjuk, nem akarjuk ez valakiknek egyszer feladata lesz...
Azért a végrendeletemet megirtam, gondolhatod, nem miattam..:)))
Kedves Éva!
Köszönöm a hozzászólásod és meg kell mondanom, nagyon jól látod a "hibáimat".Teljesen úgy van, ahogy irod. De Te jóval fiatalabb vagy, mint én.Bevallom, korábban eszemben sem volt foglalkozni az elmúlással, illetve csak annyira, amennyire természetes, hogy tudomásul vettem, hogy van születés és halál és a kettő között az élet.
De az ember öregszik, nem kertelek, ha kellemetlen is, őszintén megirom, elérkeztem egy olyan szakaszba, amikor egyre többet gondolok az elmúlásra, a következményekre, a majdani hátramaradottakra. Érdekességként meg emlitem, hogy a húgom, aki egy évvel fiatalabb mint én- mikor beszéltem neki erről, szó szerint kinevetett és megrótt, mit foglalkozom ilyen gondolatokkal. Aztán észrevettem egy idő után, mintha őt is utólérte volna a "végzet".
Tehát csak azt szeretném ebből kihozni, hogy mindnyájunkat utolér efféle számadás, csak meg kell érni. Hiszen az élethez tartozik. Talán nem kellene róla irni.
Ettől függetlenül valóban pozitiv szemléletű vagyok..
Puszi: Ilona
Hogy megnyugtassalak azért engem sem kerülnek el ezek a gondolatok. Igaz, hogy nem szeretek róla írni, de azért foglalkoztat. Valakinek beszélnem kell róla, mégpedig a lányomnak, aki ezt ki nem állhatja. De hát akkor kinek? - kérdezem én, hiszen bőven lenne mit elrendezni még mielőtt bármi beüthet. Ha csak annyira terjed ki, hogy kit keressen elsőnek családon belül... Akarjuk, nem akarjuk ez valakiknek egyszer feladata lesz...
Kedves Ilona!
Mindig örömmel olvaslak, mert árad belőled az optimizmus, a pozitívum... Eszedbe sincs leblokkolni és ez jó. Próbálnálak követni, de valami visszatart. Jó-jó ez a mindent ugyanúgy, mint eddig hozzáállásod, de ember tervez.... tudod a mondást.
Eddig is ezt tettük. Elvégeztük, amit kell. Az idő előrehaladtával már nem azzal a lelkesedéssel, hiszen alábbhagy, pontosan azért, amit írsz. Elfáradunk. Lassabban megy.
Amit nem szeretek, többször visszaköszön az írásaidban, és amire emlékeztetsz, mégoly igaz, és biztos is, hogy az élet mulandó. De minek azt emlegetni, ami magától is eljön.
A mát élvezd és ne a "hátralévő" időt akard kitölteni hasznosan, békésen, derűsen!
Neked is kívánok derűs, szép napot!
Pussz,
Éva
Köszönöm a hozzászólásod és meg kell mondanom, nagyon jól látod a "hibáimat".Teljesen úgy van, ahogy irod. De Te jóval fiatalabb vagy, mint én.Bevallom, korábban eszemben sem volt foglalkozni az elmúlással, illetve csak annyira, amennyire természetes, hogy tudomásul vettem, hogy van születés és halál és a kettő között az élet.
De az ember öregszik, nem kertelek, ha kellemetlen is, őszintén megirom, elérkeztem egy olyan szakaszba, amikor egyre többet gondolok az elmúlásra, a következményekre, a majdani hátramaradottakra. Érdekességként meg emlitem, hogy a húgom, aki egy évvel fiatalabb mint én- mikor beszéltem neki erről, szó szerint kinevetett és megrótt, mit foglalkozom ilyen gondolatokkal. Aztán észrevettem egy idő után, mintha őt is utólérte volna a "végzet".
Tehát csak azt szeretném ebből kihozni, hogy mindnyájunkat utolér efféle számadás, csak meg kell érni. Hiszen az élethez tartozik. Talán nem kellene róla irni.
Ettől függetlenül valóban pozitiv szemléletű vagyok..
Puszi: Ilona
Mindig örömmel olvaslak, mert árad belőled az optimizmus, a pozitívum... Eszedbe sincs leblokkolni és ez jó. Próbálnálak követni, de valami visszatart. Jó-jó ez a mindent ugyanúgy, mint eddig hozzáállásod, de ember tervez.... tudod a mondást.
Eddig is ezt tettük. Elvégeztük, amit kell. Az idő előrehaladtával már nem azzal a lelkesedéssel, hiszen alábbhagy, pontosan azért, amit írsz. Elfáradunk. Lassabban megy.
Amit nem szeretek, többször visszaköszön az írásaidban, és amire emlékeztetsz, mégoly igaz, és biztos is, hogy az élet mulandó. De minek azt emlegetni, ami magától is eljön.
A mát élvezd és ne a "hátralévő" időt akard kitölteni hasznosan, békésen, derűsen!
Neked is kívánok derűs, szép napot!
Pussz,
Éva