Újabb program és egyebek

2022. április 6.

Vissza a naplóhoz

2017. augusztus 22.-i jegyzet:

Voltunk ma Pesten ügyet intézni, aztán elmentünk az állatkertbe. Mégegy program kipipálva. Hajtottam a széket egyrészt az önállóság érzése miatt is, meg hogy erősödjön a karom. Jól bírta a szívem is. Amikor felszálltunk a trolira, lerobbant, el sem indult a megállóból. Mondta a sofőr, hogy ma már harmadszor robban le vele. Várni kellett egy másikat, csakhogy el kellett engednünk hármat is, mert azok régebbi, lépcsősek voltak. Apám szokásához híven tombolt és a szerszámom tele volt már, hogy csak hergelte bele magát a helyzetbe, meg a fenéért kell folyton zsörtölődni? Mondtam neki, hogy szörnyen zsémbes, persze hőzöngött, hogy hülye vagyok, engem biztos nem zavar a helyzet. Ja, valóban élveztem a napon főni + 'felülni' a hátsófelemet, reggel óta ültem és ez az eset délután 3-4 körül volt. Mondtam neki, hogy ha agyvérzést kap és engem is idegesít, akkor sem fog semmi változni, szóval tök értelmetlen morognia. Olaj volt a tűzre, úgyhogy inkább legyintettem, mert kezdtem besokallni tőle. Imádom, hogy mióta az eszemet tudom nekem kell nyelni, engedni a béke kedvéért. Végre jött egy alacsonypadlós troli, de mondta a sofőr, hogy nem tudja leengedni a buszt, mert akkor úgymarad, mivel rossz a rendszer, ami fel-le emeli - éljenek a rendesen karbantartott járművek, ez már a 2. hibás troli volt. Hozott egy szétnyitható rámpát, mire apám megint hőzöngött, hogy szarok a buszok és a rámpa is fos, mert túl meredek. Folytatta a trolin is a fröcsögést és annyira felhúzott, hogy ingerülten rászóltam; fejezze be az idegbajoskodást, mert baromi idegesítő félórája hallgatni. A reakció természetesen alázás volt, de nem érdekelt, próbáltam terelni a témát, meg a figyelmét, hogy kattanjon már le a balhézásról. Kb. ötpercig volt nyugi, mert felszálltak gyerekekkel és puffogott, hogy neveletlenek. Az örökös pesszimizmusa, zsörtölődése, alázása rohadtul lehúzó, elcsesz minden programot a fröcsögésével. Mondtam, hogy majd sétálok, mert nagyon fáj a hátsófelem a többórás üléstől, meg a lábamban reggel óta szinte nincs keringés (reggel baromi hideg volt és mivel szétfagyott a lábam, azóta sem tudott észhez térni, hiába lett meleg délutánra az idő), talán a séta megindítja valamelyest. Leszálltunk a Széna téren a villamosról és rohant. Mondom még van idő, ne rohanjon. Azt mondja cigit akar venni és elszívni, mielőtt indul a busz. Kérdezem hogy mi lesz a sétámmal? Nincs idő, ő meg egész nap fáradt, kell cigiznie. Kösz'... Mondom amíg cigizel addig sétálhatok. Azt mondja nem, mert ott kell lennem a busznál a várakozók között. Mondom neki szétmegy a fenekem, meg a lábamat is meg kell mozgatni. Elkezdi akkor szálljak ki a székből és üljek át egy padra, vagy mit tudja ő. Mondom okos vagy; ha leülök egy padra, akkor sem mozgok! Ehhez képest ő oltott le percekkel később, hogy visszafejlődik az agyam. Szétfagytak, meg zsibbadnak a lábaim lábujjaktól combközépig, de hazafelé azért is sétáltam olyan 50 métert kb. itt az utcában a széket magam előtt tolva, az volt a támaszték. Még mentem volna, de alapból is robotra hajazott a járásom, aztán kezdett a jobb lábam nagyon bénán lépni, meg húzódni a földön. Élveztem a járást és a hátsófelemnek is jobb lett. A keringés azóta sem javult a lábaimban.

A kórházzal egyelőre nem tudjuk mi lesz, a változatosság kedvéért most a házidokim van szabadságon.

Jó az étvágyam mostanság, nem győzök enni.

Elfáradtam ma. Nappal még nem éreztem, bár a szervezetem jelezte, hogy sok a jóból és pihenni kéne, de sosem érzem, hogy kímélni kellene magam. Úgy kezelnek, mint egy hímestojást, de sokkal több van bennem, mint amit feltételeznek rólam. Ezt nem nagyképűségből mondom, hanem érzem és többször be is bizonyosodott. Akkor lassítok csak, ha érzem, hogy arra van szükség. Megesik, hogy túlmegyek a határon és a szervezetem be is húzza mindig a vészféket, de az se' jó, ha a környezetem burokba akar zárni.

A bejegyzést írta: Arnold91