Újra itthon

2022. szeptember 17.

Vissza a naplóhoz

2020. november 22.-i jegyzetem:

Jó volt Pesten lenni, nekem az mindig olyan, mintha hazaérnék. Amikor megérkezünk a lakótelepre, ahol laktunk, méginkább otthonérzem magam. Mivel gyakorlatilag ott nőttem fel (mert ugyan sokat költöztünk, de mindig visszavitt minket a sors ugyanoda), így én azt szoktam meg, oda köt rengeteg jó emlék is. Jó lenne újra ott élni, de esélytelen, mivel megfizethetetlenek a panellakások.
Tegnap jöttünk haza, de nem volt energiám firkálni, mert az út is kifárasztott, meg amint hazaértünk, el kellett takarítanom a csatateret a szobámban, amit a macskák csináltak, aztán este a fogadott Tesómmal dumáltam.
Csütörtökön elvileg 5-kor keltem volna, de valamiért már fél 4-kor kipattantak a szemeim és nem tudtam visszaaludni, szóval korán indult a napom. Rendeztem a macskákat (alomtisztítás, 2 napi kaja-víz), aztán már csak öltöznöm kellett, szenyát gyártani az útra, fogmosás és kész voltam, de a fater szokása szerint elhúzta az időt, meg tiszta ideg volt, végül mégis elértük a buszt. Jól bírtam az utat, csak hányingerem volt már hajnal óta és ki is tart a mai napig, változó intenzitással.
Mivel fél 4-kor keltem, 5 órát utaztunk, aztán Pesten még járkáltunk, így délután 5 körül már hulla voltam, szarul is lettem, szóval kidőltem és 7-ig aludtam. Azt hittem, hogy ébredéskor jobban leszek, ehelyett rosszabb közérzettel keltem, mint amilyennel lefeküdtem, szóval egy kis Tesómmal való beszélgetés után folytattam az alvást, na meg az a 2 óra kikapcs nem is volt elég. Panel lévén fűtés nélkül is 25 fok volt a lakásban, ami nappal jólesett, de éjjel arra keltem többször, hogy megsülök, így nem aludtam jól.
Pénteken reggel a dokimnál kezdtünk. Vázoltam neki az új szerzeményt és az az "ajjaj" nem volt biztató, aztán mondta, hogy szintet lépett a szindróma. Nem lepett meg, mert a hidegre előjövő tünetekből sejtettem, hogy az ügyködik, meg anno vázolta is, hogy milyen nyalánkságok várhatóak. Célbavette a szívemet és ezzel kb. 8:7 lett a meccs állása a kórság javára (csak saccolom az eddigi jelentősebb találatait), ám most is van a kezünkben fegyver, ha nem is végleges, de tehetetlenek sem vagyunk, szóval egyenlítünk 8:8-ra. :-D A doki szerint a koszorúerem görcsöl be, ez pedig nagy gázt is tud csinálni, úgyhogy megszívtam, de továbbra sem fogok félni. Állítólag Raynaud-soknál gyakoribb, ami viszont meglepett, mert 8 év alatt, mióta megvan a dg., senki sem mondta. Azt igen, hogy azok a szervek előbb-utóbb bekrepálnak, amiknek az ereit buzerálja, de azt nem tudtam, hogy ez a koszorúér-gond kifejezetten jellemző Raynaudban. Mindenhol csak a végtagokat említik, de csak az elsődleges Raynaud esetében áll meg azon a szinten, az enyém viszont a másodlagos forma. Mondta, hogy kéne egy EKG, én mondtam, hogy épp' nincs panaszom, mire ő mondta, hogy nem baj, azért nézzük meg mizu, bár azt mondta tényleg jobb volna a buli alatt skubizni az eseményeket. Mire levettem a pólót, meg feldíszített, mint egy karácsonyfát, jött is a cucc (kicsit hűvös volt a helyiségben, az meg elég volt póló nélkül), úgyhogy szóltam hogy érzem megint és gyorsan beüzemelte a masinát, de lejött rólam az egyik érintkező és mire újra felrögzítette, meg elindította a műszert, már csak a rosszalkodás végét kapta el, viszont legalább látott valamit. Továbbküldött a kardiológiára, hogy nézzenek rá az eredményre, meg persze rám is. Rá van írva, hogy "low voltage a mellkasi elvezetéseken", meg "bal posterior fascicularis blokk" és hogy rendellenes EKG, amik nekem utóbbi kivételével totál kínaiak, de majd a kardiológus felvilágosít. Írt fel a dokim Nitromint tapaszt, Cordaflex sprayt (ez állítólag veszélyes angina, meg instabil keringés esetén, de azt mondta már csak ezt tudja bevetni), meg Magnéziumot és szigorúan kerülnöm kell a hideget és a stresszt (haha, az jó vicc). 'Felháborodtam', hogy nem ehetek fagyit, erre vigyorgott, hogy most közölte velem az állapotromlást és a veszélyeket, erre én a fagyit sajnálom. :-D
Mitől volna jobb keseregni olyan miatt, amin úgysem tudok változtatni, meg amire fel voltam készülve? Ez van, ezt kell (nem)szeretni. Doki után elmentünk a Mekibe', aztán vissza a Gabihoz. Tegnap 5-kor keltünk, persze a fater megint nem volt képes időre összekapni magát. Amikor kiléptünk a lépcsőházból olyan rosszul lettem, hogy fogadni mertem volna abban, hogy beüt valami. Fateromnak nem szóltam, de feltűnt neki, hogy szótlan vagyok és levágta, hogy gáz van, azt' morgott, hogy fasza lesz, ha rosszul leszek. Mondom nyugi már, várd ki a végét! Mire elértünk a buszmegállóig (kb. negyed óra) és jött egyből a busz, jobban lettem. Ebből gondolom, hogy a hideg volt az ok, mivel amint a fűtött buszra felkerültem, szűnni kezdett minden - a hányingert kivéve. Az orrunk előtt ment el a villamos, úgyhogy a fater morgott, hogy lekéssük a távolsági buszt (így jár, aki tököl indulás előtt), én meg újra kezdtem szarul lenni. Kb. 5 perc múlva jött a villamos, az öreg puffogott, mondom lazulj már, úgyse tudsz mit csinálni, ha lekéssük. Mire a Népligetnél leszálltunk már igencsak szorított az idő és míg máskor nem gond nagy kitérőt tenni, hogy kikerüljük az aluljárót (mivel ott nincs zebra és csomót vissza kell sétálni, hogy át lehessen kelni), most ez nem fért bele. Ott pattogott, amire felfigyelt két srác és kérdezték, hogy segítsenek-e? Így lecipeltek ők, meg a fater vagy 20-25 lépcsőfokon. Fater úgy futott velem végig az aluljáróban, hogy spricceltek szét előlünk az emberek. :-D Mentünk jegyet venni, mire közölte a pénztáros, hogy csak a sofőr adhat, szóval futás tovább a lifthez. Beszállunk, nem indul. Kérdezem jó gombot nyomtál? Azt mondja igen. Nyomkodta és akkor láttam, hogy a -1-et nyomkodja. Mondom a 0-át nyomd, a -1-en most vagyunk, mivel aluljáró! :-D Kiszálltunk végre a földszinten, erre ott tétovázott, hogy merre kell menni? Kicsit szétcsúszott az idegtől. :-D Épp'hogy elértük a buszt. A Józsi volt a sofőrünk, akivel jóban van a fater, mivel ő is almási és szoktak beszélgetni, szóval megvárt minket.
Ez most jó kör volt, mert szelídebb viták voltak a faterék közt, a Gabi igyekezett normálisan viselkedni (mert érdeke volna, hogy odaköltözzünk, szóval ja...), Pesten lehettem, végre doki is látott. Hajlamos vagyok legyinteni komolyabb dolgokra is, de most éreztem, hogy talán az életemmel játszom, ha nem lát orvos és mint kiderült, igazam volt. Azt mondta, hogy így is lehet baj, viszont a gyógyszerek adnak némi védelmet, csökkentik a rizikót, bár a Cordaflex pont nem, mivel anginásoknál állítólag növeli súlyosabb szívbetegségek rizikóját, viszont szerinte ha nem ad semmit, az mégveszélyesebb. Ez van, nem állt meg az élet. Azt mondja "Arnold, magának az a nagy szerencséje, hogy jól kezeli az állapotát és mivel én hiszem, hogy a pozitív gondolatok csodát tesznek, azt is hiszem, hogy azok tartják életben és kívánom, hogy ez legyen így minél tovább!" Ez annyi erőt adott és olyan jólesett, hogy belémégett, azért tudtam így felidézni. Bírom a Dokit, mert nem merev, humánus, alapos és lehet vele beszélgetni.

A bejegyzést írta: Arnold91