Útban a Karácsony megünneplésére
2018. december 23.
Férjemmel az első Karácsony megünneplésére készültünk, és úgy gondoltuk, hogy elutazunk szüleihez, akik akkor Szeghalmon éltek. Mivel a nagyszülők is a közelben laktak, így bevásároltunk és készülődtünk. Én türelmetlenebb voltam, és igyekeztem volna.
Férjem viszont férfiúi alapossággal szöszmötölt az autónál, hogy mi hova és hogyan legyen elrendezve. Így későn indultunk. Már induláskor is havazott szépen és ahogyan a várost elhagytuk nagy pelyhekben hull a pelyhes. Csoda szép volt nagyon tetszett, bár haladni egyre lassabban tudtunk és nehézkesebben, ahogyan az utak egyre elhagyatottabbak lettek. Berettyóújfalu után aztán a hóesésben teljesen elkeveredtünk. Párom letért egy nem megfelelő út felé, mert azt hitte az a jó út. Így eltévedtünk. Becsúsztunk egy mélyedésbe, ahonnan nem tudtunk kitolatni. Elindultunk lakott házat keresni. Betévedtünk egy majorba, ahol egy idős házaspár lakott. Szívesen osztották meg velünk szerény, de meleg hajlékukat, és mondták:
- Ma már a hó miatt nem érdemes tovább menni, de holnap a TSZ traktora majd kivezet minket az útra, és akkor könnyebb lesz.
-Karácsonyt akartunk este ünnepelni a családunkkal.- mondtuk kicsit megszeppenve.
A néni aranyos volt, gyorsan tea és mosakodó vizet tett fel, és kérte a bácsit, hogy fűtsön be a "tiszta" szobába.
Aztán az asztal időközben megtelt kaláccsal, teával, kis levessel. Mi is bevittük az autóból az idősebb rokonoknak szánt ajándékot, és hálából átadtuk.
-Ni mit találtam a fészerben ! - mondta a bácsi és szép kis boróka fát hozott be a szobába.
Nem voltak rajta díszek, de szép és sikkes volt. Pont fölötte égett a petróleum lámpa és érdekesen világította meg a fát.
Az étek és a tea jól esett, átjárta bensőnket, és megmelegítette a szívünket a bácsi szeretete és a néni törődése. Kaptunk hagyományos hálóruhát, és megtisztelő volt ahogyan velünk idegenekkel bántak.
Reggelre a fán mézes kalács díszek is teremtek, mire megébredtünk. Megtudtuk, hogy a nénit Mari néninek hívják, és Jenő volt a bácsi.
Reggelire kiadós étket készítettek számunkra. Sütöttek és készültek, hogy a tévedt vándort jól ellátva engedjék útjára.
Másnap mikor megérkezett a TSZ traktora és kihúztak minket, vagyis az autót, és elkísértek elkotorták a havat az útról kiértünk a helyes útra és hazamentünk. Otthon pótoltuk az idősek ajándékát, de vásároltunk még a megvendégelőknek is, és visszafele nem tévedésből, de bementünk, és még egyszer megköszöntük, hogy szívesen láttak két idegen eltévedt, átfagyott embert. Sajnos ma már ők sem élnek és a major is megszűnt, de számunkra akkor is szép emléket jelentettek sokáig. Mikor elváltam és magányosnak, vagy elesettnek éreztem magam, csak a két öreg emberre gondoltam, akik kedvességgel és szeretettel varázsoltak karácsonyt a szívünkbe, és a lelkünkbe, olyat, mely sokéig, évekig emlékezetes maradt számunkra.
Annyit megtanultam, ha nem is sokkal, de kicsivel is tudok segíteni valakinek, az számára öröm marad sokáig.Így Karácsonykor mindig szívesen segítek és adok a kevésből is, mert tudom másnak mit jelenthet. Nem az ajándék, a szeretete és a szándék az, amely megszínesítheti az Ünnepeinket.A fontos a lélek ajándéka, mert a tárgyi az elfogy, elkopik, de a lélek táplálékként sokáig él belőle.
Számomra fontos a szeretet és az, hogy kimondjuk, éreztessük számunkra fontosak a társaink.
Mindenkinek kívánom, hogy szívét és lelkét érintse meg a Karácsony Ünnepe, ne az ajándék, hanem egy kézfogás, egy ölelés legyen a legszebb ajándék, mely kifejezi a szeretetet. Ölelek minden kedves idelátogató és engem olvasó társamat. Boldog Karácsonyt mindenkinek!
- Divi Éva -
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.