Veled
2014. július 20.
Kimennék veled az őserdőbe,
sorsára hagynám ezt a világot,
ha nem féltenélek
nyilak mérgétől, halálvirágtól.
Hidat, lélekvesztőt csomóznék, a folyamágon
naphosszat rostálnánk meddő szavakat,
hogy a tálcánkon csupa színaranyakra találjon az este,
és szerelemről szó sem esne.
Parazsat élesztő, szélhozó sötét
gyújtana rózsákat arcodon,
hogy szorosabban öleljünk,
amíg felettünk átdübörögnek a csillagszekerek,
és roskadó tüzünknél lépdelne majdan
egy játszadozó gyerek,
aki olyan, mint én, olyan, mint te,
a terra incognita népe,
amint ónt és búzát mér az edénybe,
vonásainkat ringatná tovább.
Az arcokon, fordul az árny,
de a liánágyon mindörökké te virágzol,
és én mondom az imát:
Kilépnék veled a csillagközi térbe
ruhátlanul,
a billiomod szekundum létre,
amíg a kozmosz ránk exponál,
ha nem féltenélek
szakadatlan szabadesésben,
ahol egyremennek napok és századok,
együtt párolognánk el a mindenségbe,
és szerelemről szó sem esne.
Száguldanánk egy fénycsóvában
a másvilágokon át elhozott üzenettel:
Íme, az Ember! akinek küldetése,
hogy a halálra születni kell,
ahogy a szerelemre.
Kimennék veled a Földre, és közöttünk
a szerelemről szó sem esne,
ha nem féltenélek.
- Juhász András Géza -
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
időrendi sorrend
Boldog lehet az a nő, akibe ennyire nem vagy szerelmes! ;-)
Köszönjük az írást!
Pussz,
Tündér
Ez nagyon szép! A szerelemről szó se esik, mégis végig ezt érezni ki a sorokból... :-)