újabb események régebbi események további események
20:22
Pinokkió módosította a cikkét
23:00
Pinokkió módosította a cikkét
17:40
Pinokkió új cikket töltött fel
09:52
Tündér módosította a naplóbejegyzését
09:52
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
01:15
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
01:08
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
19:05
Pinokkió új cikket töltött fel
20:50
Pinokkió új cikket töltött fel
20:36
Pinokkió módosította a cikkét
20:22
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
10:41
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
10:39
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
00:22
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Visszaestem

2022. november 27.

Vissza a naplóhoz

2022. április 19.-i jegyzet:

Tegnapelőtt délután már erősebb volt a rossz közérzet és este jött roham is, de csak egy és nem volt durva, felébredve már jól voltam. Tegnap délutántól estig azonban megint olyan pokolban volt részem, mint a javulás előtti héten. Jól jött, hogy 5 napig csak a délutáni rosszullétek voltak és azok is lightosan, mert úgy látom most megint durva napok következnek. Tegnap szokott módon 4-kor adtam enni a macskáknak, akkor már nem voltam jól, de mivel délutánonként amúgy is jön egy rosszullét-adag, azt hittem, hogy csak az kezdődik. Be-bedobogott a szívem is már vagy 2 napja, pedig előtte egy ideje csak időnként csinálta, leginkább a tachycardiát éreztem, de tegnap gyakran éreztem a ritmuszavart és az egyik bedobbanás akkora volt, hogy majd' kiugrott a mellkasomból, közben majdnem elájultam, annyira megszédültem, azzal egyidőben szétáradt bennem az adrenalin és onnantól kezdve irtó szarul voltam. Megint elkapott a halálfélelem, amit persze le kellett fojtanom, mert egy alapból is pörgő szívnek, meg adrenalinnal elárasztott szervezetnek nem használ a pánik okozta plusz löket, szóval elég morbid volt, hogy miközben attól fostam, hogy bekrepálok, azért kellett higgadnom, hogy ne történjen meg. Imádkoztam is persze. Utána roham is jött, amitől méginkább bekerült a helyére a zabszem, mert ugye az is gyorsítja a pulzust, meg újabban rászokott, hogy nem akar abbamaradni és amíg az ijedségre tudok hatni tudatos gondolateltereléssel, addig a rohamra nem. Ott érzek mindent, de befolyásom semmire nincs. Olyan rosszul voltam, hogy megint azt hittem, hogy fel fogja adni a szervezetem. Semmire sem tudtam gondolni akkor, csak a pokol vett körül és csak imádkozni tudtam, meg nagyon akarni jobban lenni. Szokás szerint belealudtam, de ébredéskor ugyanolyan fosul voltam és megint indult a tachycard roham is, aztán az újabb görcsroham jeleit is éreztem. Próbáltam pihenni, hátha elalszom előtte, de nem tudtam, mert a fater ezer decibellel telefonált, tévézett, kályhaajtót csapkodott, stb., a szobám ajtaját meg nem tudtam becsukni és kiszólni sem tudtam már, hogy csukja be. Megérkezett a roham, megint jött a pokol, aztán megint aludtam valamennyit. Abból felkelve jobban voltam, de amint felültem éreztem, hogy még nincs vége az ostromnak, viszont ki kellett mennem slagolni. Egy csigának hozzám képest lobogtak volna a szemei a menetszéltől, de kijutottam a porcelánig. Megint ülve kellett leeresztenem a fáradt olajat, mert semmi erőm nem volt, a retyóról is majdnem ledőltem. Amikor felálltam éreztem és hallottam a szívem dübörgését, úgyhogy visszaültem, hogy lassuljon, de nem akart. Megmértem, 140 fölött volt a pulzusom. Mivel hideg van a budin, kénytelen voltam kijönni onnan, mert az érgörcsök jöttek, persze a szívtájékomon is, ami nagyon nem használt neki, úgyhogy bejöttem a szobámba, de alig kaptam már levegőt. Ahogy lefeküdtem egy idő után visszalassult, de nem tudtam sem mozogni, sem beszélni, mert a legkisebb hangadás, vagy mozdulat is rontja ilyenkor a közérzetemet. Billegtem az álom és az ébrenlét között, hol elaludtam, hol ébren voltam, de csak pillanatokra. Megint hallucináltam, egy fekete alakot láttam az ablaknál. Nagyjából negyed, vagy fél 10 volt már, mire csitultak a dolgok és tudtam módjával mozogni, de továbbra is szarul voltam, éreztem a szívdobogásomat folyamatosan. Nem volt már annyira gyors és már nem is hagyott ki/ütött be pluszokat, csak erősen és a normálisnál gyorsabban zakatolt. Később sikerült pár korty joghurtot is inni, de a hányinger is hű társam maradt. Fater elaludt megint a tv-re, hiába szólongattam, hangosabban meg nem tudtam átkiabálni, szóval át kellett mennem, de az az egy méter 5-nek hatott. Azt mondta mindjárt lekapcsolja, csak még kimegy slagolni, én meg visszajöttem lefeküdni. Persze nem kapcsolta le, visszaaludt megint és megint mászhattam ki, hogy kikapcsoljam, pedig mondtam neki, hogy nem jó felkelnem. Megint kezdtem rosszul lenni, akkor már éjfél is elmúlt és nem mertem elaludni, mert átfutott az agyamon, hogy mi van, ha nem ébredek fel többet? A pokolba az egésszel! Valahogy aztán észrevétlenül belealudtam a rosszullétbe és amikor felzörgött valamelyik macska, éreztem, hogy már jól vagyok, akkor már éjjel volt. Reggel, ébredéskor már éreztem, hogy nem lesz jó napom, de muszáj volt ellátni a bandát. Kimentem slagolni, de alig tartottak a futóművek. Utána nekiláttam az etetésnek-alomtakarításnak, de párpercenként meg kellett állnom és végig ájulás kerülgetett. Szugeráltam magam, hogy muszáj kibírni. Mire a másik alomtálca került sorra, egy fokkal több erőm lett (ennyit az akarat és a gondolatok erejéről, ezért is hiszem, hogy sokat számítanak!), lassan azt is rendberaktam és mire a harmadik budi következett, már csak szimplán gyenge voltam, de nem kerülgetett az ájulás. Mire végeztem, lett egy kis erőm is, így ki tudtam vinni a szemeteszsákot, meg kezet tudtam mosni anélkül, hogy végig remegtek volna a lábaim, de jöttem vissza lefeküdni, mert a közérzetem fos, meg utána megint elment az a kis erőm is, csak feküdni tudok. Nem tágít a hányinger sem, de amikor enyhült, megittam egy flakon ivójoghurtot. Nagyon nem oké ez így, remélem fogok tudni enni, mert már tudtam 5 napig és nagyon kéne hízni. Nem tudom meddig fog megint tartani a szarakodás, de nagyon kezdem unni. A leggázabb, hogy már nem vagyok nyugodt, mint eddig és ez nem jó, mert bármilyen csekély mértékű megingás egyet jelent azzal, hogy meggyengültem, ami ilyen helyzetben luxus. Azonnal vissza kell találnom a korábbi oldalamhoz!

El kell engednem a repülést. Biztos, hogy nem bírná a keringésem a hatásait, mert nem bírja a frontokat sem, meg alapból is instabil. Eddig úgy voltam vele, hogy nem adom fel, de be kell látnom, hogy öngyilkosság volna és nem lehetek olyan önző. Van, hogy azon forog az agyam, hogy jó lenne befejezni, de olyankor nem vagyok észnél, most viszont igen és ilyenkor felfogom, hogy nem tehetem meg, esélyt sem adhatok rá azzal, hogy olyat csinálok, ami 99%-os eséllyel kinyír.
Egyelőre higgadtan kezelem, hogy az álmomnak annyi, majd az idő megmutatja, hogy valóban sikerült-e beletörődni, vagy egy nap visszaüt.

Nehéz gondolataim vannak megint, ez a szar állapot felhozta őket és van mégvalami, ami nem hagy nyugodni. Elnyomni sem jó mindezt, de ha foglalkozom velük, azzal félig átnyújtom magam tálcán, mert elfogadom a dolgokat. Nem jó ez sehogy sem. Zavar, hogy nem találok vissza a nyugodt oldalamhoz, annál is inkább, mert a Dokim mondta, hogy az optimizmusommal és akaratommal tartom magam életben. Korábban sosem inogtam meg, vissza kell nyernem azt a figurát! Szó sincs arról, hogy feladtam, csak nyugtalanítanak, sőt, őszintén kimondva megrémítenek dolgok. Nagyon gáz! Már csak azért is, mert a hitem mellett ilyen nem fordulhatna elő. Csak azt tehetem, hogy kérem Istent, hogy továbbra is adjon erőt és mentálisan is tegyen olyanná, amilyen még a közelmúltban is voltam.
Az szerencsére megmaradt, hogy ha gáz van, az arra sarkall, hogy tegyem oda magam maximálisan.
Úgy volt, hogy ma kivisz a fater, de megint nem jön össze, mert fekve is fosul vagyok, ülni pláne nem tudok.
Remélem hamarosan megint lesznek jobb napjaim és kijutok, meg amúgy is jobb volna egy jó, vagy egy elfogadhatóbb közérzet. 27.-én menne Pestre, de ha ilyen fosul leszek, nem mehet. Nekem is fel kellene már jutni a Dokimhoz, de így nem tudok.

Nem érdekel a helyzet, nem fogok félni, vagy depresszióba esni, mert menni fog, mennie kell! Szégyellem magam, hogy meginogtam megint! Méltón kell viselni, amit kaptam. Vége lesz ennek a szar szériának is, lennie kell remissziónak! Újra fogok tenni-venni, kimozdulni, lesz étvágyam, jó lesz a közérzetem! Megint csak egy szar emlék lesz ez az időszak, amire úgy gondolhatok vissza, hogy kibírtam. Az ember hajlamos az aktuális szar/jó helyzetet a legsötétebbnek/legkirályabbnak látni, hiszem, hogy nincs olyan nagy gáz, csak a fizikai gyötrődés hiteti el a pszichémmel. Amikor volt ez az élhető 5 nap, akkor azt hittem el teljesen, hogy nincs is nagy gond, jól éreztem magam minden téren. Ezért mondom, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az a reális helyzet, ahogy érzékeli az ember, szóval hiszem, hogy rosszabbnak tűnik, mint amilyen valójában és nemsokára ezt is magam mögött hagyhatom - egy időre. Nem az a lényeg, hogy mennyire (az 5 napnak is örültem), hanem hogy megadatik.
Jól mutatja ez a poszt azt a libikókázást, ami bennem is zajlik; itt-ott negatív, amott már pozitív. Törekszem arra, hogy újra csakis az utóbbi jellemezzen!

A bejegyzést írta: Arnold91

Hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: