Visszatértem
2011. június 19.
Legrégebbi barátnőm keresett meg a minap egy közösségi oldalon. Együtt jártunk általánosba, szakmunkásképzőbe, majd gimibe is. Ellentétek vagyunk, két külön pólus. Ő fekete, én szőke. Ő szókimondó, én visszafogottabb vagyok. Ő nehezen nyílik meg, én könnyebben barátkozom.
Mégis végigkísértük egymást a felnőtté válás rögös útján. Aztán másfelé vitt az utunk, de most, talán mikor mindkettőnknek a legnagyobb szüksége volt a másikra, újra találkoztunk. Ott folytattuk, ahol pár éve abbahagytuk. Órákig meséltünk, egymás szavába vágva, és mennyit nevettünk...pont úgy, mint sok éven át, éretlen kamaszkorunkban. Ma én mentem hozzá, ő még mindig ott lakik, ahol az én gyermekkorom is telt. Hátborzongató volt végigmenni az ismerős utcán, látni a zöld parkot, mennyi télen szánkóztunk a lejtőin. A porolót, amin csüngtünk, átfordultunk, vagy csak ültünk.
A lépcsőház is ugyanazt az illatot árasztotta, mint huszonöt évvel ezelőtt.
Láttam az ismerős padokat a ház előtt, felnéztem a régi erkélyünkre, könnyek tolultak a szemem sarkába.
Így elszaladt negyed század. Mintha tegnap lett volna, mikor reggelente álmos szemmel kopogtam be a földszinti ajtón, barátnőmet várva, induljunk az iskolába.
Kellett ez a találkozás, kellettek az emlékek. Visszakaptam valamit a múltból, ami a jelennek ma ugyanúgy a része. Többé nem veszítjük el egymást.
A bejegyzést írta: anubis
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Örülök, hogy itt vagy. Vannak dolgok, amik nem változnak, és vannak helyek, amelyek emlékünkben sokkal szebbek, mint a valóságban. A szépítő távolság.Az én szánkódombomon már rég lakóépületeket meg parkokat emeltek, és a helye sem látszik.AZ utcánk pedig teljesen megváltozott, és egy nagyon kiemelt környék lett, ahol a régi házakra emeleteke építettek, és valahogy elveszítette azt a meghitt szeretni való békéjét is. Üdv Éva.
Szia Anubis !
Örülök, hogy itt vagy. Vannak dolgok, amik nem változnak, és vannak helyek, amelyek emlékünkben sokkal szebbek, mint a valóságban. A szépítő távolság.Az én szánkódombomon már rég lakóépületeket meg parkokat emeltek, és a helye sem látszik.AZ utcánk pedig teljesen megváltozott, és egy nagyon kiemelt környék lett, ahol a régi házakra emeleteke építettek, és valahogy elveszítette azt a meghitt szeretni való békéjét is. Üdv Éva.
Nekem épp azért volt furcsa visszamenni, mert szinte semmi nem változott. Apróságok, mint a lépcsőház bejáratánál a számkódos kaputelefon, és újra vannak festve a ház előtti padok is, de kb. ennyi csak. A többi, mint húsz éve. Ez ihlette a bejegyzést, köszönöm, hogy olvastál!
Judit
Azért vannak a jó barátok... :)
Az élet egy hosszú út. Hol sétálunk rajta, hol futunk, hol megpihenünk kicsit. Vannak útitársak aki elkísérnek minket egy darabon, aztán leválnak. Jönnek mások helyettük. És ez így megy...
A barátnőd is egy új útitárs.
És tudod, nem a cél a lényeg, hanem az odáig megtett út.
Szép napot! :)
Inga
Köszönöm:)Minden gondolatomat leírtál:)Millio puszi!
Ne felejtsd a pénteket!!
Puszi:)!