Zaka Dominika - Szabadon
2018. február 11.
Két hetet töltöttem emberek közt, civilizált, kisvárosi közegben, s mindenhol félelemmel találkoztam. Félelemmel, aggódással, betegséggel. Azt mondták az emberek, ragyogok. A „ragyogást” nem értvén megkérdezték sokan, mivel foglalkozom. Miután elhitték, hogy elmúltam tizenhat (sőt, már közel harminc vagyok), értetlenkedtek.
Huszonhét, és nem aggódik? Huszonhét, és nem fél?!? Hát lehet ezt? Mit csinál másként? Miért nincs ránc az arcán? Valaki felháborodik - igazságtalanság!, felelőtlenség!, pofátlanság!, gyanús!!. Keres valami kötekednivalót, s mikor arra mosoly a válasz, benneragad a szó, és nem tud mit mondani.
Pedig, higgyétek el nekem, ugyanolyan hús-vér emberi lény vagyok, mint bárki más. Az életem sem nem „jobb”, sem nem „rosszabb”, csak nem vagyok hajlandó engedelmes fogyasztóként fejet hajtani láthatatlan háttérhatalmaknak. Elsőnek Isten törvényeit tisztelem, s az emberi törvények közül csupán azokat fogadom el, amelyek előbbinek ellent nem mondanak. Minden napomat imával kezdem, és azzal is fejezem be. Minden imámat ’köszönöm’-mel kezdem, és azzal is fejezem be.
A próbákat (élethelyzeteket) nem jutalomként, vagy büntetésként kapjuk. Leckének kapjuk, hogy tanulhassunk, fejlődhessünk belőlük-általuk. Csakis rajtunk múlik, hogyan állunk hozzá egy problémához, egy tragédiához, hogyan fogadjuk az örömöt, hogyan a bánatot. Csakis a mi döntésünk, meddig kesergünk szerelmi bánatunkban, vagy az elvesztett választások után, vagy a család kedvenc kutyájának elaltatásán. Mi döntjük el, mivel és meddig akarjuk keseríteni a saját életünket.
És eldönthetjük azt is, hogy nem keserítjük tovább. A veszteséget alázattal elfogadjuk, a leckét megköszönjük, hibáinkból tanulunk, és igyekszünk többször azt a hibát nem elkövetni.
Hiába szidjuk a világot, hogy az sodor minket a rossz irányba. Hiába hárítjuk a felelősséget a világra, hogy „az én autóm már nem oszt, nem szoroz, a másik két milliárd úgyis használja”. Hiába okoljuk a világot az emberek szomorúságáért, félelméért, gondolván, mi is ettől vagyunk búskomorak. Igenis a kezünkbe vehetjük az életünk irányítását, igenis rámosolyoghatunk a búskomorakra, s bőséggel adakozhatunk szeretetünkből a világnak - mert igenis számítunk, minden egyes ember számít, és minden egyes embernek joga van a mosolyhoz és a szeretethez.
- Zaka Dominika -
Forrás: https://www.facebook.com/zakadominika/
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
" bőséggel adakozhatunk szeretetünkből a világnak".Igen a világnak nagyon nagy szüksége van rá.
Puszi