A tanácsadó (5)

Látogatók száma: 45

A kikövezett út csak arra jó, hogy ne veszíts, de ha igazán többet szeretnél, azért csapást kell taposnod...

- Odaülhetek az asztalodhoz? - kérdezte Viktor a feleségét.
- Miért, nincs már szabad hely a te asztalodon? - morgolódott az asszony.
- Pár témát még át szeretnék lefekvés előtt gyors nézni, de kiégett az asztali lámpám izzója - válaszolt a férfi.
- Mindent hagyj úgy, ahogy van! - szólította fel férjét Erika -, egy holnapi tárgyalásra készítettem elő a dolgaimat.
Viktor leült. A könyvek és a jegyzetek halomban álltak a nő asztalán, azért próbált egy tenyérnyi helyet kiszorítani magának is. Ahogy rendezkedett, az egyik kupac alól kihullott egy üresnek látszó papírlap. Lehajolt érte és vissza akarta tenni a helyére.
- Mi ez a telefonszám? - kiáltott át a dolgozóból a másik szobába Erikának.
- Milyen telefonszám? Egy csomó névjegy van az asztalomon - szólt vissza a feleség.
- De erre a papírra római számokkal ráírta valaki a számát - válaszolt Viktor.
- Micsoda? - közben már a feleség a férje mögé ért és kíváncsin nézte, amit a férfi mutatott neki.
- Itt van, nézd, XXX CMXLV MMMCXIV, ez 30/ 945.....
- Nem tudom, hogy kerülhetett oda, talán valamelyik ügyfelem volt ilyen vicces, aki tudta, hogy egy matekzseni a férjem - hízelgett átlátszóan Erika. De írhatott volna ide egy nevet is - folytatta. - Hogy én milyen hülye vagyok, a prof ideírta a számát, nekem - gondolta közben és belepirult a hazugságába. - Hagylak is dolgozni édesem - mondta, majd sietve ott is hagyta férjét.

Róbert egy bőrbekötésű naplót vett elő és lapozgatni kezdte. Egy versnél kicsit időzött...
"Távolodón lesi kedvesem zöld szeme édesen álmom
Látom ahogy keze félt, óvja szerelmi tüzünk,
dalba fonott üde szép szava lelkemet éri előbb el
szívemet élteti még, forrva az éji napunk."
- Erre emlékszem, ezt az esküvőnk után írta nekem Luca. Szép kis disztichon - gondolta -, nagyon ügyesen verselt - és továbblapozott.
"Küzdök
magammal
rántom
hajam
tövét
fogom
lelkem
gyökerének
szálai
repülnek
hitem
pillangói
világgá... "
Ezt elolvasva kissé rossz kedve lett. A vers alatt egy dátum, 2005.09.17. - Ekkor már beteg volt... - elmélkedett.

A nő izgatottan nyomogatta mobilját. "Versace Yellow Diamond Intense, Erika" - írta, és megnyomta a küldés gombot. Szíve hangosan és gyorsan kalapált. Nagy levegőt vett és próbált megnyugodni. - Csak egy illat, amit annyira tudni szeretett volna - gondolt vissza az egyetemi időkre, amikor elmenekült előle. Ebben még nincs semmi - szabadkozott tette miatt önmagának.

Róbert a napló végére lapozott és elolvasta az utolsó verset is.
"Felhőkön ülve...
Egy napon
megfogom Napom,
feléje fordulok
és fejére olvasom,
bánatom...
Felhőkön ülve
lábam miért nem ér le,
miért bíztál a szélre,
küldtél magam az égbe?
Várlak majd téged
karba tett kézzel,
de addig is kérlek
hallgass meg szépen!
Felhők széli lélek
vár rád minden éjen,
de míg dolgod érzed
járd utadat s végezd,
végtelen a létem...
csak ha kell s vége
akkor jöjj...
utánam édes. "
...és arra gondolt, amit utoljára a felesége írt neki, amikor pár pittyenést hallott a telefonja felől. "Versace Yellow Diamond Intense, Erika" - olvasta az sms-t a férfi.
Róbert maga elé nézett és egy mondat ugrott be neki, "érezni fogod, amikor ott lesz és kopogtatni fog az ajtódon."
Ismét elolvasta az sms-t. - Kopp kopp... - hallotta agyhullámainak távoli messzeségéből.