Erotikus
Currys csirke
Látogatók száma: 232
Úgy hírlik, hogy disszidáltam egy fasz miatt, ezzel az infóval kissé mellényúltak. Elhúztam mint a vadlibák, de csak mert nagyika meghalt és én nem tudtam nélküle megmaradni a nagy házban. Mindent a halál szele lebegett be. A legjobb pillanatban jött a pultos állásajánlat. Angolul se kellett nagyon tudni, elég ha ismerem a piákat és szépen mosolygok.
Egy hónap után annyira egyedül éreztem magam, hogy ölni tudtam volna egy simogatásért is, a magányos masztiaim nem sokat használtak már. Egyik nap munka közben, azt mondtam a kolléganőmnek, hogy néhanapján nagyon szeretnék egy nagy és erős férfit az oldalamra. Aznap este rám mosolygott egy indiai favágó. Ilyen gyönyörű fogsort még életemben nem láttam.
Angolul beszélgettünk, felét se értettem annak, amit mond, de hogy mit akar azt a zsigereimben éreztem. Randit beszéltünk meg a harmadik napra. Rámgerjedt mint éhes leopárd a grillcsirkére. Két órás kérlelés és könyörgés után végül felmentem a lakására, amikor azt ígérte, hogy főz nekem valami specialitást és megmasszírozza a fájós vállaimat, amit meghúztak a viszkisrekeszek. Egy nem túl tartózkodó masszírozás után a maradék ruhámtól is megfosztott. Akkor már tudtam, hogy felesleges tiltakozni, hát hagytam magam, hátha előbb szabadulok. De aztán megismertem az ördögi nyelvét és már csak ismétlést akartam. Hajnalra megbántam, hogy ilyen könnyen hagytam magam és megszöktem.
Aznap a főnököm vitt vendéglőbe, nem akartam rossz hírbe keverni magamat, amikor ott végre tiszta lappal indulhattam és nem tudta senki, hogy ki és mi voltam. De aztán indiaim minden nap megvárt a buszállomáson és sütivel és innivalóval várt. Egy hétig tartottam magam az elhatározásomhoz, hogy soha többé. Azt mondta, hogy csak egyszer találkozzak még vele és akkor többé nem fog keresni.
Ekkor kezdtem el félni kicsit, hogy mi van, ha magával akar vinni a sírba, mert előtte meg azt mondta, hogy ha nem leszek újra az övé, akkor felvágja az ereit. Na, akkor aztán végképp nem találkoztam vele, a mobilomat is kikapcsoltam. Estére 50 sms és 18 nem fogadott hívás volt a telómon. Csak annyit válaszoltam: The end! Kitartottam.
Aznap este megbántott a távkapcsis barátom, az igazi szerelmem és olyan feleslegesnek éreztem magam, hogy... szóval nagyon. Pedig csak szeretetre vágytam és egy kis törődésre, nem egy forró kalandra. Legfőképpen nem mással. Indiaim aznap két órát várt rám a szakadó esőben és a következő munkanap a buszállomáson nem volt rám mérges, pedig féltem tőle. Aznap este megbeszéltük, hogy csak barátok leszünk. Amikor beleegyezett látszólag, magamhoz húztam, hogy megcsókoljon. Nem értette, hogy mi van.
Aztán fejesugrás a kalandba... minden másnap találkoztunk az indiaim lakásán és mindig főzött nekem és jól ellátott mindennel mi a testnek ingere. Sőt, mindig túlzásba is esett, és agyon akart etetni. Kérdeztem is, hogy kövér szeretőt akar-e, de erre felmutatta a kisujját, hogy ilyen vékony vagyok. Ilyen szépet még senki nem mutatott nekem. Máskor meg észbontóan idegesítő volt, néha meg kicsit félelmetes, vagy őrülten féltékeny mindenkire.
Mesélek... egyik este zuhanyozás után felmentem az indiaimhoz a konyhájába, épp indiai csirkét sütött nekünk, eredeti fűszerekkel. Profin mint egy igazi szakács. Friss voltam, üde és illatos és rájött, hogy nincs rajtam bugyi a miniszoknyám alatt... akkor leguggolt elém és a nyelvével játszani kezdett a csiklómon és... majdnem odaégett a hús. A francba a hússal, annyira észveszejtő volt! Később folytattuk. Sosem akart még pasi engem ennyire. Ez nagyon feldobott és mindig tocsogtam a nedvességtől mire vad csókolózás közben az ágyig elértünk. Röpke két hét alatt lenyomtuk a kámaszutrát és ha nem lett volna olyan idegesítően féltékeny és akaratos, akkor minden szuper lett volna. Bűntudatom is volt, hogy vele vagyok, amikor nem is őt szeretem, és amikor látta, hogy nagyon gondolkozok mindig veszekedett velem. Azon agyaltam, hogy akit szeretek, miért nem akar ennyire vagy miért nem érzem, és hogy őt hogyan rázhatnám le, amikor mindig azzal bombáz, hogy soha életében nem fog mást szeretni csak engem. Bíztam benne, hogy azért ő is férfiból van és majd rájön, hogy a változatosság gyönyörködtet.
Most kicsit hazajöttem, mert most, hogy van bejelentett állandó állásom, a gyámügy nekem ítélte Lilikét és viszem is ki. Az indiaim megkérte a kezemet, de nemet mondtam. Rajtam ne uralkodjon egy pasi sem, akinek állandó féltékenységi rohama van és nem mehetek oda, ahová csak akarok, mert egyből belegondol valamit. Na mindegy, azért szeretőnek megjárta az ördögi nyelvével. Nem is hiányzott még, csak egy pillanatra, amikor a távkapcsis szerelmem azt mondta, hogy most hanyagoljam... Rájöttem, hogy nem szabad engem megbántani úgy, hogy feleslegesnek érezzem magam, mert a szív mindig vigaszt keres és talál.
A cikket írta: kalozlány
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: zsoltne.eva
Nem is utasítanám vissza. :-)
Válasz erre: kalozlány
Küldök egy rekesszel, ha ez segít! :DDDD
Válasz erre: zsoltne.eva
Igen, pár perc, de utána megiszom. A sört. :-)
Már el is fogyott.
Válasz erre: kalozlány
Ventilátor vagy jeges fürdő esetleg pár perc a hűtőszekrényben. :))))))))))))))
Már el is fogyott.
Válasz erre: Janó
Nem csak a szív keresi a vigaszt. Aki keres, az talál is... :)
Válasz erre: zsoltne.eva
Még szavam sincs ebben a hőségben és akkor jössz a forró kalandjaiddal? :-)
Válasz erre: Yolla
Remélem, távkapcsis barátod is vigasztalódik valakivel! Úgy fair a dolog!