újabb események régebbi események további események
17:08
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
17:00
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
17:49
Tündér módosította a naplóbejegyzését
17:47
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Filléres emlékeim (2)

2014. április 9. - Látogatók száma: 54

"Sok kacat, ócskaság, mi évek óta összegyűlt... Szerte széjjel itt hevernek ők, a polcokon, meg mindenütt..."

Anyám kora hajnalban ébresztett...

- Lányom! Kelj fel!... A vonat nem vár! Indulnunk kell, ha nem akarjuk lekésni. Olyan gyenge voltam, mint a nyári harmat. Tudta e, vagy sem, hogy valami lappang bennem, de azért összeszedtem magam és útra készen álltam, poroszkálva bár mellette, elindultunk a lőrinci szüretre. Mint afféle rokon, vagy ki tudja, de inkább éreztem közben, mi vendégmunkások vagyunk. Egy szüret mulatság is egyben. Végig éreztem a hangulatot körülöttem, nagy volt a jókedv, csak én nem voltam tőle feldobva. Baromi rosszul éreztem magam. Anyám látta, és egyre csak biztatott.

- Tarts ki lányom! Már nem tart sokáig!... Ő nem tudta akkor még, de ez előjele volt egy sokkalta hosszabb ideig tartó gyengeségnek. Betegség a neve, ami ágynak döntött. Kanyaró.

Napok, hetek teltek el, hogy se enni se inni, se semmit nem tudtam, csak feküdni, és aludni akartam. Pedig minden kívánságomat kicsikarták belőlem, mit kívánnék, mit szeretnék? Teljesítették. Megpróbálták még a lehetetlent is, de csak a szemem kívánta. Eredmény nulla. Legyőzött a kór... Mígnem egy szép napon újra talpra állított... Ki más, mint a drága jó anyám!

- Kelj fel lányom! Muszáj járnod egy keveset. Látod? Itt van a szomszéd kislány, és nagyon jól mutat abban az egyen dindli ruhában. Neked is jól állna, ha felvennéd. - Kérlek, a kedvemért kelj fel és vedd fel a ruhát!... Cseles. Nagysokára feltápászkodtam és felvettem a ruhát, még ha forgott is velem a szoba. Nem tetszett, miért lötyög úgy rajtam, de akkor ez sem számított. Úgy éreztem belehalok abba a pár méterbe, amit meg kellett tennem, csak a kedvéért. Aztán pár méter után visszafordultam. Levettem a ruhát és visszabújtam az ágyba... Nem lehettem több tíz évesnél...

Tizennégy éves koromban mintha elvágták volna, minden olyan egyszerű lett. Sehol egy betegség, egy nyavalya, ami felütötte volna a fejét. Eltűnt a ködben, mintha soha nem lett volna. Elfelejtettem. Azt is, amikor a kőlapon játszottunk és elaludtam egy szál pléden. Későn vették észre. Felfáztam. Nem kicsit, nagyon. Ez azzal járt, hogy nem jutottam el bepisilés nélkül még az iskolába sem, nem ám az orvosi rendelőig. A vesém bánta. Ma is szúr. Anyám akkor már a húgaimért kellett aggódjon.

Később volt, amikor megfordult velem az ágy, és nem hibáztathattam senkit, csak saját magamat. "Hosszú volt az éjszaka, jó a társaság...Későn mentem csak haza..." Azt kívántam, bárcsak soha ne került volna erre sor. Iszonyatos volt, az az állapot. Hol vagyok, hol nem vagyok? Ahogy forgott velem a szoba...

- Lányom! Miért? Hogy jutottál ebbe a helyzetbe? - kérdezte anyám.
- Nem tudom - feleltem, de soha többet... ezt megígérem. Túléltem a másnaposságot. Másnap reggel aztán...

- Kelj fel lányom! Tudod, menned kell dolgozni. Szedd össze magad! Nem volt párdon. Kellett ez a biztatása, különben talán soha nem keltem volna fel. Többé nem volt erre szükség... Tanultam belőle.

Volt pár boldog évem munka és barátok között. A szerencse mellém szegődött akaratomnak köszönhetően, no és a szakma szeretete elkötelezetté tett. Csak úgy tudtam elképzelni a jövőt - ettől senki nem tudott eltéríteni -, hogy azt tegyem, amit eredetileg is szerettem volna. A szakmámban dolgozni. Ezért mondtam fel a munkahelyemet egy év után és végre elhelyezkedtem. Tizenhét éves voltam. Dolgoztam ezerrel mígnem a szerelem engem is utolért. Pechemre rá, alig egy év múlva férjhez mentem. Akkor még nem tudtam mit fog ez jelenteni számomra. Visszagondolva, több rosszat, mint jót, de szerettem és kibírtam a hányadtatásokat. Még alig ocsúdtam fel az első meglepiből, alig telt el egy év, máris jött a gyerek... Ettől kezdve szinte minden a nyakamba zúdult. A férjem még magát építette, a család, mint olyan hidegen hagyta. Többször magunkra hagyott. Alig egy évet dolgoztam és döntenem kellett a gyerek és a munkahelyem között. Utóbbit választottam. A többi? (Bölcsi, ovi...) Megoldottam. Családépítés? Négy év albérletről, albérletre vándorlás és hivatástudat együtt volt bennem jelen nem minden zökkenő nélkül, éveken keresztül. Mígnem saját lakást kaptam. Nem tudtam volna egyedül örülni neki.

Pár év vajúdás következett együtt... A végén mégis valamiről le kellett mondanom. Menjen, vagy maradjon. A kérdés - közös döntés mellett - eldőlt és tíz év pokol után pár hónap leforgása alatt elváltunk. Harminc-... évesen. Utólag mondhatom már - leegyszerűsítve - hogy végérvényesen. Mit számított már az a két hét, amikor ismét felesége voltam?... Mert a gyerekkel addig sem, ez után meg végképp nem törődött...

Folyt.köv.

A cikket írta: zsoltne.eva

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2014. április 12. 15:57

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith - 2014. április 12. 14:41

A sors kegyetlen, vagy a mi döntéseink kergetnek bele bennünket olyan helyzetekbe, amit aztán nehezen viselünk? Nem tudom. Amit tudok az bizonyosság. Ha regényt kellene írnom az éltemről, azt a címet kellene választanom, hogy: Gyáva

Természetes, hogy rossz döntések sorozata vezetett idáig, de nem kezdhetjük újra az életünket. Nincs mese, így kell elfogadni...
2014. április 12. 14:41
A sors kegyetlen, vagy a mi döntéseink kergetnek bele bennünket olyan helyzetekbe, amit aztán nehezen viselünk? Nem tudom. Amit tudok az bizonyosság. Ha regényt kellene írnom az éltemről, azt a címet kellene választanom, hogy: Gyáva
2014. április 10. 14:18

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2014. április 9. 22:33

Nem is olyan filléresek ezek az emlékek...ha csak egy ember tanul belőle, már megérte leírni.
Várjuk a folytatást!

Pussz,

Tündér

Ezegyszer nem annak szántam. Nincs ebből mit tanulni, mindenki a saját kárán... de folytatom... :-)

Köszi,
Éva
2014. április 9. 22:33
Nem is olyan filléresek ezek az emlékek...ha csak egy ember tanul belőle, már megérte leírni.
Várjuk a folytatást!

Pussz,

Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: