újabb események régebbi események további események
19:06
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
15:12
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:04
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
17:21
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Nem mindenáron! - játékra

Látogatók száma: 43

Tegnap reggel a kávé mellett beszélgettünk a csajokkal, hogy reggel megint láttuk az utcán azt a férfit, aki négy éven keresztül fűzött engem. Az ötödikben megadtam volna magam, de addigra meggondolta magát. El is költözött. Ilyen az élet.
De a Sors keze vagy nem is tudom mi, de ma újra láttuk. Vajon mit hoz a hatodik év?

Úgy voltam vele, hogy az a férfi, aki akar engem, az mutassa is ki és ne nekem kelljen még találgassak is, esetleg még tálcán is kínáljam magam. Nem kell mindenáron pasi. Nem, a naiv kis nőcske, akit ki lehet használni, annak az ideje lejárt. Az a karakter meghalt valahol még az előző évben, amikor cserben hagyta mindenki, akinek addig segített. Csak addig kellett, míg le tudták húzni az energiáját, érzelmileg és anyagilag is kihasználhatták.

Igen, ez az új nő, aki tegnap újra látta a sosemvolt szeretőjét, már csak nevetett rajta, talán még egy picit sajnálta is, de aztán megrázta magát, lehúnyta a szemét. S amikor újra kinyitotta és körülnézett, meglátta azt a tengernyi lehetőséget, ami várt rá régóta és bátran kilépett az életre. Élni kezdett.

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: