Az én kis rózsaszín mackóm
Látogatók száma: 49
Írta: Katona Béla György (azaz én...)
Ó, amikor megismertem édes kicsi mackómat, én hozzábújtam, de ő egészen hűvös volt,
ám én repültem - mindenféle csillagok úszkáltak körülöttem. Nehéz leírni azt az érzést...
Olyan szikrás csillagos- tejszínhabos - vattacukros - málnaszószos - repülős álom...
Igen. Valószínüleg megvolt az összes.
Hmm várjunk csak.
Csomó virágszirom a levegőben?!
Lepkék a hasamban?!
Igen !!!-…
Virágszirmok...
Lila,
rózsaszín,
zöld,
zizegős
ESKÜVŐI
virágszirmok
úsztak a szemem előtt
véges-
végig....
MINDENÜTT!
De Mackókám sajnos nem látta a színeket. Hirtelen mindene szürke lett és ettől megijedtem. Zavartan hőköltem hártra.
Azt mondta: Rengeteg a dolga .
Mackókám soha nem hozott nekem virágot :( pedig
olyan boldog lettem volna , ha elém jön egy csokor rózsával,
megfogja a kezem, s úgy vezet kocsijához , mint egy igazi lovag és azt mondja:
Gyönyörű vagy! Szeretlek... De NEM!!! Nem , nem és nem!
Pedig olyan jó lett volna egy ilyen pihe-puha nagy mackóhoz hozzábújni...
Hogyha az ölébe rak,s becézget s szerelmes verseket dong a fülembe...
A fenébe is! Ő soha nem tudott szerelmes verset. Csak mindenféle ilyen érthetetlen összevisszaságot írt, ami ráadásul nagyon elkeserítő volt....
Úgy szerettem volna, ha ő megváltozik és végre Boldog lesz és boldog verseket ír nekem, amelyek
csak
Hozzám szólnak!
Tudjátok, azért is oly sokszor rágtam a fülét,
hogy ide-oda utazgassunk, csak úgy, ahová bökök az ő hatalmas Földgömbjén, ami a nappaliban állt.
Aztán voltak madarai, amiket fogva tartott.... Milyen jó lett volna kiröptetni őket a tengeren!
Csak úgy, huss....
Én egyáltalán nem ezt vártam tőle...
Mindig kalandra vágytam. Romantikus , tengerparti éjszakákra,
s a homokos tengerparton
felmentünk volna a világítótoronyba,
ahol fehérkarú sirályok köröznek.
S ott ő gyengéden megcsókolt volna.
S hajunkat a szellő egymásba borzolta volna.
S bódító, lágy koktélokat ittunk volna a perzselő éjjeli csókok közt. ..
S erre föl? Ő egyszercsak kibökte, hogy mi nagyon jó
testi
-lelki
barátok vagyunk.
Hát ettől a dumától fölfordul a gyomrom!
Nem értem , hogy lett belőle ennyire hímsoviniszta tapló....
- Annyira bánt, hogy ő még egy kicsit - egy ici-picit - sem figyelmes...
Legalább táncolhattunk volna...
Mondtam is neki, hogy
Olyan régen táncoltam már.-
Mire összebújva tipegtünk ,de ő valahogy...Á; Olyan faramuci helyzet volt az egész. Kértem egy nagy finom , édes tortát, csupa-csupa tejszínhabbal.Kértem egy szép vörös epret a tetejére! Olyan vöröset, mint a szám!
De ő csak elnézést kért, s nem sietett le a boltba eperért.
Azt mondta: Elnézést... fáradt.
Inkább hülye könyveket olvasott nekem és politikáról beszélt. Bla-bla-bla...
Mindenféle érthetetlen dolgokat vartyogott....
És szüntelenül a tévét bámulta közben.
...Szóval gondoltam, felmegyek hozzá, beletrombitálok a fülébe - Szilvesztekor -
de valahogy erre is fásult volt.
Akkor azt mondom neki, hogy jó lenne meginni azt a finom vermuthot,
amit a spájzban rejteget. Hamár...
De ő műanyag pohárból issza. Egyáltalán nem figyel oda
az esténket bearanyozható pillanatra.
Nagy durung fogmosópoharat húz elő
és abba tölti az édes nedűt !
Na de hogy viselkedhet így egy nővel?
És miért ebben az igénytelen köntösben jelenik itt meg előttem?
Úgy érzem megbánt...
Csöppet sem érdekli, hogy előttem igényes legyen
- fogmosópohárból iszik
-és már gyertyát sem gyújt...
Nem veszi a fáradtságot, hogy a kredencből leszedje az üvegkelyheket
és nekem ezüst tálcára tegye.
S azt a hosszú gyertyát meggyújtsa, amit ünnepekre szánt.
Azt mondja: igyam ki a pezsgőt az üvegből!
Őt egyáltalán nem érdekli, hogy nő vagyok.
És ez rohadtul fáj.
Nem tudom: Miért érdemeltem ezt a sorstól?!
De nem én tehetek róla, hogy ő nem tanult meg egy nővel bánni.
Lehet, hogy bennem van a hiba? Én vagyok szörnyű? Ó , igen.
Undorító vagyok ... Szánalmas. Csak cigölöm a testem.
Már egyre gyakrabban a televíziót sem kapcsolja ki, ha vendégségbe megyek hozzá
és engem kér meg, hogy etessem meg madarait a préselt dögökkel és engem kér, hogy
szobanövényeket öntözzek neki -s hogy
- horribile dictu - hogy ... vigyem le a szemetet!
S én lehorgasztott fejjel bandukolok ezért hozzá.
Legalább színes virágai lennének, amit megcsodálhatok!
De nincsenek.
Nincsenek, nincsenek, nincsenek.
Aszparátusza van...
Azt hiszem elromlott közöttünk minden. Pedig mikor megismertem, rózsás volt az arca és a szeme
sokkal kékebb volt.
Azt hiszem az én mackóm medve lett
és már nem akarom ,hogy megöleljen, mert karmaival szétzúzna és bökne a szőre.
Igen. Kellemetlen lenne...
Én pihe-puha lágyságra vágyom, mert én hercegnő vagyok.
Ezért én nem megyek el barátomhoz többé. Inkább legubbasztok a kis fehér babzsákfotelomra,
s rajzolgatok -úgy ahogy gyermekkoromban :
Egy nagy rózsaszín mackót, aki engem a karjaiba vesz és édes szívárványszörpöt iszunk.
Filcel lerajzolom a kezét,
lábát,
nagy-nagy pocakját
- és magamat, mint tündérlányt a nagy-nagy
rózsaszín mackóhas
közepére.
ÍGY!
S én ottan álmodom - mint pici lány - csillámpor és szentjánosbogarak között.
Álmomban mosolygok
és nem félek semmitől.
A cikket írta: Katona Béla György
Hozzászólások
időrendi sorrend
Hiszem, hogy mindannyian hercegnők vagyunk. Csak meg kell találnunk azt a herceget, aki felemel magához - nem pedig egy tapló kegyeit keresni, aki magához ránt minket is a mélybe!