Soha ne éld bele magad...

Látogatók száma: 55

Az elutasítás mindig ott lóg a levegőben... Tudod ezt jól, mégis újra meg újra belefutsz az utcájukba. Miért is gondoltad elsőre, hogy erre nem mondanak nemet?

Talán magad sem hitted, mégis megpróbáltad, azok ott a semmi közepén egymást már-már elviselni sem tudják, régóta a négy fal közé zárva élik a napjaikat, és milyen körülmények között? Hátha elég egy gesztus és kimozdulnak végre! De mi, vagy ki indított arra, ha nem a saját vágyad vezetett, hiszen ragyogóan süt a nap, ezt érezni kell nem csak a léleknek a testnek is és nem egyedül te, hanem többed magaddal, hogy lásd, lássák semmi sem elérhetetlen, csak valakinek be kell dobni valami mást, egy spontán ötletet, mint az eddig megszokottat.

Pillanatok alatt elfeledkezel az elutasítás eshetőségéről és beleéled magad az új helyzetbe, hogy eltöltsetek pár órát kint a szabad ég alatt, a természet lágy ölén, kicsivel távolabb, mint a panelrengeteg. Mi sem lehetne ennél természetesebb? A helyet, még a kaját is biztosítani tudod, kinek-kinek kedvére tehetsz, maga lehet, ha akar a kert bármely zugában, mégsem csak magában. A lehetőség adott, valahol el kell kezdeni, ki, ha nem te állsz elő a kéréssel, csak legyen valaki, aki négy ember kedvéért feláldoz pár órát a szabadidejéből és talán még maga is be tud illeszkedni a szituációba, hiszen Pünkösd hétfője van, ragyogó nyár-elő, soha jobb alkalom eltölteni pár órát kint a szabadban, nem csak magadban...

Tíz óra magasságában ez kivitelezhető lehetett volna, a család barátja rendelkezik szolgálati kocsival, csak azzal nem számoltál, hogy mindezt egy ember kénye-kedvétől teheti függővé. Az az egy ember határozza meg, akar, vagy nem részt venni a buliban, netán más elképzelése van önző módon, a saját napját illetően. Ezt egyszerűen nem hiszed el. Ki, miféle ez az némber, aki úgy ugráltatja ezt a "fószert", ahogy kedve tartja, akinek az ordításától zeng a tér, ha valamit nem úgy tesz, ahogy ő akarja? - gondoltam, amikor már látni lehetett, hogy halva született ötlet volt az egész részemről.

Így lett Pünkösd második napja egy pillanat alatt a valami jó is lehetett volna ebből a spontán jótettből, a semmivé. Jobb híján kétszáz vérnyomással a zaklatottságtól egy kiadós délutáni beleájulás az alvásba és egy visszavonhatatlan elhatározás, hogy soha többé nem ismétlődhet ez meg, és többé nem élem bele magam egy ilyen kiszámíthatatlan lehetőségbe.

Nem túlzás, ha azt mondom, ezek a szomszédaim egy begyöpösödött, élhetetlen emberek, a szokásaik rabjai, és semmi értelme a jövőben a kisujjamat sem mozdítani értük!

A cikket írta: Zséva

támogatóink