Apátia...
Látogatók száma: 49
Célok nélkül olyanná válik az ember, mint a koronájától megfosztott, egyedül a gyökereibe kapaszkodó erős fa, ami képes volt gyenge hajtást növeszteni, de ami még mielőtt megerősödhetett volna, az első vihar kettétörte…
Visszatekintve az egy évvel ez előtti időszakra, percre, ugyanilyen hőség volt, mint az elmúlt napokban, hetekben... Majd minden napra jutott beszámolni való az éppen aktuális eseményekről, hogy hol tartunk éppen. Nagy melóban voltunk akkor, hiszen, aki olvasta a bejegyzéseimet, az tudja mekkora szerencse ért, ha ezt a részét nézem a dolgoknak. A másik feléről nem beszélek, mert az most is fájdalmas emlékeket ébreszt.
A munka dandárján túljutva, hogy ne csak arról szóljon az egész nyár, abbahagytuk kis időre, hogy átadjuk magunkat az élvezeteknek is... Volt belőle részünk az árnyékban! Egy vihart is ott vészeltünk át, de nem ennyire heveset, mint a tegnapi zivatar volt, attól jóval szelídebbet, de akkor is izgalmas perceket éltünk át...
A különbség az akkori mozgalmas napok és a mai eseménytelenek között óriási... El sem hinném, ha nem a saját bőrömön tapasztaltam volna meg és nem látnám, érezném. Amíg volt ki a gondunkat viselte, a szárnyai alá vett, segített - most már tudom - mi mindenre vagyok, lennék képes, ha emberemre találnék. Csakhogy a körülmények ezt nem tehették tartóssá. Sikerült viszont túljutnunk egy olyan időszakon, ami egy kicsit pótolta azt a hiányt, amitől mindketten szenvedtünk, az egyedüllétet egy kicsit magunk mögött tudhattuk...
Ez az év ezért, azért nem adhatta vissza az elmúlt év azonos időszaka örömeit, bár igyekeztem túltenni magam a problémán,... de belátom, az ember egy társsal képes megsokszorozni erejét, akaratát, értelmet ad a mindennapoknak a közös terv, a cél, és a hatalmas súly, amit cipel magán, megoszlik a vállakon, elviselhetőbbé, könnyebbé téve az életet is egymás számára...
Nem mondom, hogy ennek teljesen vége szakadt, de semmi sem ugyanaz már, mint ami egy éve volt. Kicsit sem hasonlít hozzá. Ha nincs, ki még időben felrázza az embert, lassan visszasüpped, elhatalmasodik rajta az üresség, a feleslegessé válás érzése és egyre nehezebbé válik azon felülemelkednie... Apátiába süllyed. Célok nélkül olyanná válik, mint a koronájától megfosztott, egyedül a gyökereibe kapaszkodó erős fa, ami képes volt gyenge hajtást növeszteni, de ami még mielőtt megerősödhetett volna, az első vihar kettétörte…
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: zsoltne.eva
Természetesen megértettem, mint ahogy azt is, a terhek bár súlyosak, mégsem ugyanazok, cipeljük tovább, ameddig bírjuk..., "de belátom, az ember egy társsal képes megsokszorozni erejét,..."
Jó hogy egy év távlatából is értjük egymást :)
Puszi
Válasz erre: Anyu
Köszönöm hogy megértesz!
Puszi
Válasz erre: zsoltne.eva
Kedves anyu, ez így igaz, ahogy mondod, sajnos... Éppen az imént beszéltem vele telefonon, egy kicsit fel akartam rázni, felpiszkálni, megtudakolni, vajon mit tesz ilyenkor egy dunai "hajós"..., távol a civilizációtól, hogy vészeli át ezt az időt?...
Hát nem sok mindent tehet, uis éppen nincs áram, kikapcsolták, a hűtője olvadozik..., marha rossz - mondja, hogy még tv-t se tud nézni... Meg tudom érteni... Azt mondja, még vizet se tudott másként melegíteni egy kávéhoz, mint begyújtott a kandallóba..., ó, a szegény. :-)
Magának kereste, mert sehol sem találja a helyét,... de lesz ez még jobb is, ha olyan nem is, mint volt! Ahogy írod...
Puszi
Puszi
Válasz erre: Anyu
Évám!
Van amikor a hatalmas súly nem oszlik meg a vállakon,nem lehet a másikat terhelni mert az övé is éppolyan hatalmas teher és félő hogy összeroppan ha még te is terheled.
Semmi nem olyan már és nem is lesz mint egy éve,másfél éve,amikor még hazavártam Azt,aki már nem jön soha.
Puszi
Hát nem sok mindent tehet, uis éppen nincs áram, kikapcsolták, a hűtője olvadozik..., marha rossz - mondja, hogy még tv-t se tud nézni... Meg tudom érteni... Azt mondja, még vizet se tudott másként melegíteni egy kávéhoz, mint begyújtott a kandallóba..., ó, a szegény. :-)
Magának kereste, mert sehol sem találja a helyét,... de lesz ez még jobb is, ha olyan nem is, mint volt! Ahogy írod...
Puszi
Van amikor a hatalmas súly nem oszlik meg a vállakon,nem lehet a másikat terhelni mert az övé is éppolyan hatalmas teher és félő hogy összeroppan ha még te is terheled.
Semmi nem olyan már és nem is lesz mint egy éve,másfél éve,amikor még hazavártam Azt,aki már nem jön soha.
Puszi