újabb események régebbi események további események
22:20
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
21:22
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
23:05
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
17:20
Ilona új bejegyzést írt a naplójába

Krisztina

2016. április 24. - Látogatók száma: 60

Öt szavas játék- lazac, rikácsol, villogó, öntudat, fénykép.

Krisztina, szemeit próbálta nyitogatni.
A homályból előbukkanó fénypacák lassan kezdtek képpé rendeződni, s amit látott- a látvány megijesztette.
Ez egy kórházi szoba- mondta volna ki hangosan, de a szavak, csak gondolatok maradtak. A száj, a nyelv, nem engedelmeskedtek az akaratnak.
Mi történt?- sikoltott benne a kérdés
Fejét ha nehezen is, de mégis sikerült félrefordítania. Az ajtóban férje állt.
- Krisztina, Krisztina... kedvesem, ó istenem, hát visszajöttél?- szólt a férfi könnyeit törölgetve, s ölelte át két karjával, vigyázva ugyan, de az ujjongás erős mindent elsöprő örömével.
..........
Torkát kaparta, marta a visszafojtásra kényszerített beszéd. Erőlködésére, kidagadtak nyakán az erek, megfeszített gerince a csillapíthatatlan fájdalom üzenetét küldte szét minden testrészének.
Kiszáradt szájában, nyelvével próbálta cserepes ajkainak égését hűsíteni. Nem ment.
Lábait akarta mozdítani, de az se ment. Minden egyes mozdulat- kezdeményre a kín harapott bele.
Ökölbe szorított kezén, férje simogatását érezte.
A szeretet érintése, felülírta egy pillanatra a fájdalmat, a görcsbe zárt testet elernyedésre késztette.
Egy köhögő fuldokló roham éles szúrásai robbantották szét torkában a megdermedt némaság gombócot.
Szomjas vagyok- tört fel belőle a hang
Akkorra már a betegszobában, több orvos, ápoló volt.
Életben marad- Tamás, a férj, csak ezt hallotta ki az orvosi szakszavakból.
- Életben marad, élni fog s ez a fontos.- hajtogatta magában
..........
- Életben maradtam, de milyen élet ez. Láb nélkül, egy lábbal.
Ez nem élet, miért is nem maradtam ott. Ez velem nem történhetett meg. Ez nem igaz, ez csak egy rossz álom, amiből fel kell ébrednem.
Miért én, miért velem történt ez...
...és miért fáj ilyen borzasztóan ha nincs is...
Nem akarok élni, meg akarok halni.... nem kellek magamnak...
... másnak akkor meg hogy kellenék... nyomorék vagyok... a nyomorékot senkinek nézik... senki lettem... nyomorék senki
Nem akarom... nem akarom ... nem akarom
..........
Krisztina hosszú hónapokig tartó kórház után, már kerekesszékben- amit maga hajt- nap mint nap gyógytornára jár.
Nem volt könnyű megértetnie magával, hogy egy lábbal is lehet élni.
Először minden segítséget visszautasított, mindenki szemében csak a saját szerencsétlen voltát tudta meglátni
Beszélni tudott, de mégsem szólt senkihez.Tamást kitiltotta, mert félt a sajnálatától.
Nem akarta sem érteni, sem elfogadni, hogy férje nem sajnálja- szánja hanem szereti.
Irtózott a szánakozó tekintetektől.
..........
Azután egy napon az új reggelre, egy új Krisztina ébredt fel.
Minden akarását, erejét összeszedve, elhatározta, hogy egy lábbal is járni fog.
Moziba menni... bevásárolni... sétálni... szeretni... gyereket szülni... kirándulni... - Élni.
..........
... s hogy mi történt, Krisztina így meséli

- Vendégeket vártunk, már napokkal előtte azt találtuk ki, hogy az ennivalók közt lazac is lesz. Kata barátnőm kedvence.
Annyi mindent segített nekünk az építkezésnél, hogy legalább azzal viszonozzuk, hogy azt az ételt is készítjük amit szeret.
Andi a hentesüzletből csörgött rám, hogy megérkezett a friss áru.
Munka után, igyekeztem is az boltba. Andi külön nekem félretette- szép rózsaszín húsú lazac volt.
Örültem, nagyon készültem s vártam hogy elérkezzen az idő, hogy megérkezzenek a vendégeink. Katával már bölcsődés korunk óta barátnők vagyunk. Lauráék meg egy éve hogy kiköltöztek Angliába, s most jöttek haza először.
Ottó meg, Tamás évfolyamtársa volt, azóta is tart ez a barátság. Persze mindenki hozza magával a párját is, akiket éppúgy szeretünk mint őket.
No, most egy ici-picit füllentettem. Ottó barátnője, nem igazán lopta magát szívünkbe.
Nincs vele semmi baj, okos, intelligens nő, csak hát... mégis, valahogy nem az intelligencia az ami látszik rajta, hanem olyan furcsán elkényeztetett gyerekes a viselkedése.
Furcsa, tényleg furcsa, mert ha belegondolsz, szakmáját nézve fogorvos, méghozzá jó fogorvos.
..........
A hentesüzletből, még a drogériába akartam átmenni, csak közben megláttam a citerás bácsit.
Minden nap ott megyek el előtte. Fújhat szél, eshet az eső, a bácsi mindig ott van. Énekel és játszik a citeráján.
Mindig sietek- rohanok valahova, még sosem kapott tőlem semmit.
Akkor jött egy hirtelen ötlet, hogy átszaladok hozzá és teszek pénzt a kalapjába.
A hirtelen ötletet, gondolkodás nem, de azonnali cselekvés követte.
Azt láttam hogy feláll, a kezével nagyon integet és kiabál, de azt nem hallottam hogy mit, s nem tudtam hogy nekem.
Nem tudhattam, mert hátra fordultam.
Mögöttem Jóska szegény, a város bolondja ordítozott. Jóska rikácsol, ordít, szitkozódik, dühöng.
Nem tudom, miért élhet szabadon, s nem egy pszichiátriai otthonban kezelve, hisz félelmet kelt az emberekben, s neki se lehet így jó.
Hátra fordultam, utána meg szét sem nézve indultam át az utca másik oldalára.
Amire ezután emlékszem- egy fénykép- a kihunyni készülő öntudat utolsó villanásából. A villogó lámpa a mentőn.
Ami történt- mindketten hibásak voltunk. Az autó sofőrje nagyon gyorsan hajtott, én meg nem néztem szét.
A lábamat már nem lehetett megmenteni, de élek.
..........
Amikor megtudtam hogy történt, mi történt, amit akartam, az egyedül a halál volt.
Nem sok lehetőségem volt, ágyban fekve mozdulatlanul hogy megöljem magam, de az agyam az járt szüntelen, miképp is fejezhetném be.
Nem jutott akkor eszembe senki, csak én voltam a fontos, én, aki nem akart így létezni.
Vigyáztak rám, tudták mi forog a fejemben.
Semmilyen tárgyat, eszközt nem hagytak ott, amivel kárt tehetnék magamban.
Az egyetlen lehetséges dolog az ablak volt.
Ablak, rácsok nélkül.
Egy este mikor már elcsendesedett minden, direkt leestem az ágyról. Igyekeztem úgy fordulni, kezemmel úgy a kőlapokat elérni hogy minél kevesebb zajjal legyek. Szerencsémre- akkor gondoltam úgy- elég távol voltam a nővér pulttól, hogy ezt a kis puffanást hallhatták volna.
A szobám, speciális szoba, körbe futó korlátokkal, hogy, ki járni akar tanulni, segítve legyen.
Nem tudom honnan volt bennem annyi erő hogy felhúzzam magam, és araszolva fél lábon ugrálva eljussak az ablakig.
A korlát vascsöve, ahogy rátámaszkodtam, hogy elérjem az ablakkilincset belenyomódott a medencecsontomba, fájdalmat mégse éreztem.
Egyet akartam.
Meghalni.
Már épp nyitni készültem az ablakot, mikor...
- Szégyellje magát de nagyon!- szólt rám egy érdes hang
Hátranéztem, egy mankókon támaszkodó nénit láttam.
A felcsapó harag a szemében szinte egészen lebénított.
- Szégyellje magát nagyon! Maga nem becsüli a saját maga életét, akkor milyen ember lehet. Aki a magáét nem becsüli semmire, az másokét se.
Ej, no értem én, most sajnálja magát, de ezt akkor sem szabad.
Az élet ajándék, élni kell....
..........
Igaza volt, szégyelltem magam nagyon.
..........
Most?- megyek tornára, már a műlábbal tanulok járni.
Mire Pankát majd játszótérre lehet vinni, futhat- szaladhat, utána tudok majd szaladni.

2016 Április 24.

A cikket írta: Gaya

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2016. április 26. 09:20
Kedves Zita!

Torokszorító a történeted... és amivel alant kiegészítetted, egyet lehet érteni... Sokféle zavarral küzdünk, alig ismerjük egymást, a hátteret, mások életét meg különösképpen nem, ha nem vesszük a fáradtságot soha meg sem ismerjük. Éppen ezért nem ítélkezhetünk mások fölött... Sokféle emberrel találkoztam, mozgássérültekkel, de értelmi fogyatékosokkal is, és a nélkül, hogy kutattam volna a hátteret,... csak azt tudom mondani, nincs velük az égvilágon semmi bajom... Mindannyian így vagyunk ezzel, fogyatékosságainkkal együtt kell élnünk, mert a látszólag egészséges embernek is lehetnek... Addig jó, míg beszélni tudunk róla...

Puszi
2016. április 25. 13:23
A félreértések elkerülése végett-
Ember nem játszhat Istent.
Nincs olyan hogy egyik élet értékes a másik meg értéktelen.
Minden élet érték.
Azokról az egyedi esetekről szóltam, mikor a magzat vizsgálata után, mindenki tudja, hogy gondolkodásra, cselekvésre képtelen lesz az az élet.
Akkor is ott van, hogy van remény, mert fejlődik az orvostudomány, hátha lehet majd valamit tenni.
Azokról szóltam, mikor mindenki tudja, hogy nem lehet semmit tenni, olyan a károsodás.
2016. április 25. 09:20
A "szellemi fogyatékosságot" még nem is említettem
Borderline – Határvonal

Nagyon vékony szál ez a határvonal. Melyik oldalán vagyunk, függ a személyiségünktől.
De- mi van akkor, ha olyan szörnyűség történik velünk, amit nem bírunk nem tudunk már feldogozni?
Amihez az erőnk kevés...
Igen, tudom- ép belsővel, normális értékrenddel, minden a helyére tehető
De- akiben mégis megbillen valami, egy pillanat alatt átkerülhet a másik oldalra
Depresszió, személyiségzavar, stressz, pánikbetegség... skizofrénia...
Pillanatnyi elmezavar
Bomlott elme

Igen, tudom- hajlam és még nagyon sok minden kell ehhez, hogy egy ép ember eljusson idáig
... és ha már eljutott idáig?
Pszichiátriai otthon- Borzalom!
Tudom- ma ahogy az egészségügy áll, még az apróbb betegségekkel kórházba kerülő embert is az fenyegeti, hogy nem meggyógyultan, hanem még betegebben, vagy néhány esetben meghalva kerül ki a kórházból
Ilyen "normál" egészségügy mellett, hogy is gondolhatnánk, a perifériára csúszott emberekre.
Pedig kellene-
Azért olyan iszonyatosan embertelenek a pszichiátriai otthonok, mert a sérült, beteg elmével rendelkezőket már nem tekintjük embernek?
Igen tudom- azokban az otthonokban már tényleg nehéz az embert felfedezni a betegekben.
De- ha emberhez méltóbb környezetet tudnánk a számukra biztosítani, talán vagy javítani lehetne az állapotukon, vagy késleltetni a végleges romlást.

Most felvetek egy olyan problémát, amiért lehet sokan megköveznek.
Gyermeket vár egy boldog pár.
Már az elején tudni lehet, hogy nagy a baj.
Nem arra gondolok, mikor a megszületendő gyermek, orvosi segítséggel, gyógyszerekkel, majd ép életet tud élni, még akkor is ha "mássága" marad.
Arra gondolok, mikor olyan magzatokat mentenek meg, kik szinte életképtelenek, s orvos is szülő is tudja hogy az nem lesz élet, még ha létezik is.
Orvosi bravúr- csoda
Azután jönnek a segélykérések a gyűjtésre, mert milliókba kerül a külföldi kezelés, ami két hónappal meghosszabbítja e létezés szenvedését.
Az más, mikor ezek az orvosi bravúrok, esélyt tudnak adni- hogy élet lehessen az élet.


Lehetne folytatni- ezernyi gondolat....
2016. április 25. 07:47
Krisztina történetét írva, számtalan gondolat bukkant fel bennem

Fogyatékos Nyomorék
Így nevezzük mi "ép" emberek azokat kiknek nem ép a teste.
Sok esetben rájuk se merünk nézni, nehogy beszélgetni, vagy segíteni kellene.
Igaz az is, ha lelkünkben, értékrendünkben rendben van minden- Rájuk nézni akkor is félünk, mert nehogy a szánakozást véljék tekintetünkben fölfedezni.
Nem tudunk mit kezdeni a " mássággal"
Fogyatékos Nyomorék
Azt az embert kinek teste ép, de becstelen, gerinctelen, hazug, aljas.. - miért nem nevezzük így
Őrájuk sokkal jobban ráillik a fogyatékos- nyomorék szó
Vak, hiányzik egy vagy több testrésze de él.
Belegondoltunk már abba egyszer is, hogy mi történne ha velünk történt volna az ő szerencsétlensége?
Tudnánk- e, fogyatékosságunkkal emberhez méltó életet élni?
Az "épek" hagynák- e ezt nekünk?
Még belegondolni is szörnyű, hogy esetleg velünk, vagy valamelyik szerettünkkel történne ilyen
Nem is szoktunk ilyesmin gondolkodni.
Most nem azt mondom, hogy állandóan féljünk, hogy mit hoz a holnap- A holnap a tegnappal együtt Van.
Másképp tenni dolgainkat lehet- jobbítani... vagy rontani
Az út azonban már bennünk volt- van.
Most hogy élünk?- el tudnánk-e mesélni egy vaknak, hogy milyen is a Világ.
Úgy mesélni, hogy lásson.
Bizony, sokunk nagy bajban lenne, mert sokszor csak nézünk, de nem látunk.
Mi maradna meg bennünk a Világból, ha megvakulnánk?- A düh, hogy már nem látok, vagy bár nehezen de elfogadva, és minden színére, formájára- szépségére emlékeznénk belülről, és látnánk.
.................
Lehetne folytatni- ezernyi gondolat...
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: