Már csak emlék...
Látogatók száma: 82
Ötszavas játék -tavasz, szeretet, szabadság, öröm, emlék
Zsolt felemelt fejjel lépett ki a bíróság kapuján. Felemelt fejjel, de megtört lélekkel.
A szél, bár tavasz illatot görgetett végig az utcákon, mégis hidegen, borzongásra késztetve, bújt bele kabátjába.
..........
Ártatlan vagyok.
Ártatlan – ez a szó, másnak szabadság, öröm . Nekem keserű szájíz, meghurcoltatás, megalázás- mondta ki, feltörő gondolatait önmagának.
..........
-Az ítélethirdető tárgyalás után, Zsolt felhívott, ha lenne kedvem vele tölteni a mai napot, örömmel venné. Nem akart a gondolataival egyedül maradni. Megértettem.
Ismeretségünk egy éve alatt, végig kísértem pokoljárását.
Az első nap, ahogy bejött az újsághoz dolgozni, bemutatkozott. Nem csak nevét s végzettségét tudtuk meg, hanem azt is, hogy családon belüli erőszakkal, kiskorú megrontásával vádolják. Előző munkahelyén önként felmondott. Nem azért mert az ügyvédi iroda vezetője, kivel tíz évet dolgozott együtt, leköpte.
Döbbent csend fogadta vallomását.
A csendet megtörve, szólalt meg főszerkesztőnk.
-Zsoltot és családját sok sok éve ismerem. Biztosan tudom, hogy nem követte el ezeket az aljas , undorító bűnöket.
Ti, itt mindannyian újságírók vagytok. Nektek kell tudnotok a legjobban, hogy a jogban, az ártatlanság vélelme alkotmányos alapelv. Az ártatlanság vélelme a bűnösség vélelmének tilalma.
Zsoltnak itt a helye köztünk. Amennyire csak segítségére lehetünk abban, hogy kiderüljön az igazság- tegyünk meg mindent.
Tudom, a jog egy dolog. Az ember ha ilyen vádakat hall, erkölcsileg nullának tekinti a vádlottat, s elkerüli mintha leprás lenne.
Ismerjétek meg Zsoltot. Akkor is így kellene tennetek, ha én nem kezeskednék érte.
..........
- Úgy este hat óra körül érkeztem meg Zsolthoz. Szerettem volna mellette lenni, de a cikket időre le kellett adnom. A szabad sajtó fontos, van miről írni- offshore botrány, PDSZ sztrájk, újabb stadion avatás, ellátatlan betegek, korrupció, mennyire korlátozható a civil társadalom szabadsága válsághelyzet esetén... és még sorolhatnám.
Zsolt egy albérleti kis szobában lakik. Talán most kezdhet anyagilag is helyreállni.
Van háza, autója, de mindezt Claudiának és a gyerekeknek hagyta. Azaz hagyta volna önszántából is, emberségből, szeretetből, de a legelső lépés az volt, hogy Claudia kidobta. Nem csak hogy kidobta, de bíróságon kérvényezte a kényszerkijelentést s a távolságtartást is.
A felhozott vádak nagyon súlyosak voltak.
..........
Az asztalon két pohár s egy üveg 2014-es Pannonhalmi Pinot Noir állt. Zsolt megkínált engem, s maga is rágyújtott egy szál hosszú arany Marlborora.
A jól eső, bár zaklatottságot is magában hordozó csendben kortyoltunk bele borunkba.
Zsolt ért a borokhoz. Most is jól választott.
A lágy, könnyed, mégis lédús és feszes, intenzív illatú gyümölcsös italba élmény volt belekóstolni.
Zsoltot néztem, szeme könnyes volt, a polcon lévő fotókat nézte. A lányai.
Ennyim maradt, csak két fénykép. Már csak emlék- tört ki belőle.
Történetének történéseit már ismertem, de hagytam, beszéljen
..........
-Rita gyűlölettől pirosra felgyúlt arca, s Lara tágra nyílt szomorú fekete szeme, az amit soha nem tudok már elfeledni.
Ezek jobban fájnak, mint az egész borzalom.
Hogy is juthattunk el idáig.
Claudia, kedves, barátságos, vidám de nem kihívó és nagyon csinos volt azon az estén mikor megismertem.
Karikagyűrűjét morzsolgatta, s úgy nézett ki az ablakon mintha nagyon várna valakit, mikor Karesz és Ildi bemutattak neki.
A koccintás után, beszélgetésbe elegyedtünk.
Azt hiszem, azt mondtam, hogy – irigylem azt a férjet akit így várnak.
Claudia ekkor rám nézett, szemében fájdalom csillant
-Kedves Zsolt. Nekem nincs férjem. El kellett menekülnöm a két gyerekkel tőle. Bántalmazott.
A gyűrűjét azért hordom még, mert így kevesebb zaklatásnak vagyok kitéve.
..........
-Hivatásom gyakorlása folyamán, betekintést nyerhettem-az emberi brutalitásnak, erőszaknak, a másikon hatalmaskodni akarásnak, a gyűlölködésnek, gonoszságnak, ezerarcú bugyrába.
Családjog, váló és vagyonmegosztó perek.
Szeretet... tisztelet... megbecsülés... érzések... megértés ... hit... bizalom... eskü... szerelem... család... összetartozás...
Ezek a fogalmak, annyiszor lettek sárba tiporva, szennyel mosdatva.
Együtt tudtam érezni Claudiával.
..........
Hónapok teltek el- ezalatt Karcsiéknál többször összefutottunk, igyekeztünk hogy minél többször így legyen ( a véletlen vagy kedves barátomék sors keze, hogy így is volt) - mire eljutottam odáig, hogy randevúra hívjam.
Közeledésemre, közeledése először visszafogott volt. Nem akarta hogy könnyen kaphatónak higgyem.
Fülig szerelmes voltam- Fülig szerelmes volt
Claudia, olyan szégyenlős- szemlesütve mondott igent. Egy bakfis bájos ártatlanságával pirult el.
Épp csak suttogva mondta- Szeretlek Kedves.
A lányokkal is megbeszélve- ez volt a legfontosabb- hozzám költöztek. Család lettünk.
Boldogság. Minden adva volt hozzá- szerelem, szeretet, tisztelet, bizalom, felelősségvállalás, s anyagi jólét is.
Lara egy este, a jó éjt puszi után mondta ki először – Apukám
Rita kezdeményezte a nagy beszélgetést.
-Lehet hogy majd Apunak foglak egyszer szólítani, de most még Zsolt vagy, és örülök, hogy Zsolt, vagy.
Igaz, jobban Apu vagy, mint az apám. Anyu mindig sírt. Sosem kiabáltak, de olyan rossz volt anyut mindig szomorúnak látni. Apu biztos bántotta anyut, másképp miért lett volna mindig szomorú.
Tetőled anyu mosolygós lett. Még a szeme is nevet, és énekel. Igaz hogy nem kapkodnának érte az X- Faktorba, de jó hallani hogy újra énekel. Régebben csak akkor énekelt ha apa üzleti úton járt, s nem volt otthon.
..........
Mindent együtt csináltunk. A nagy bevásárlástól a hétvégei főzésekig mindent.
Együtt. Így képzeltem el a családot.
Az utazások, piknikek, s csak úgy otthon – együtt. Természetesen nem minden percet, hisz dolgoztunk, a gyerekek iskolába jártak. Mindnyájunknak megvolt a saját feladata, de az biztos, hogy ami csak volt szabadidőnk, azt igyekeztünk együtt, egymásnak örülve eltölteni.
Szívesen jártak hozzánk barátaink, ismerőseink, s a ház mindig hangos volt a gyerekzsivajtól. Rita és Lara osztálytársai, barátai közül szinte mindig volt valaki nálunk.
Claudia félénk, később odaadó szeretőnek bizonyult. Szerelmét éreztette, félénkségét megértettem.
Igyekeztem elfelejtetni a volt férj erőszakosságát, amivel testét lelkét birtokolni- bitorolni akarta.
Nem hiányoltam a tüzes szenvedélyt, hisz az volt a célom, hogy Claudia a meghittségben, megtalálhassa önmagát, s feloldódni tudjon.
Türelmem eredményt hozott. Legalábbis akkor én ezt gondoltam, hisz odaadása öröm volt mindkettőnknek.
Az öröm nem sokáig tartott. Bennem valami furcsa érzés kezdett motoszkálni.
Kétségek és kérdések- Claudia biztos jól érzi-e magát együttléteink közben. A szeme, az egész teste sokszor mást mondott mint szavai.
Nem akartam megbeszélés nélkül hagyni a dolgot, rákérdeztem mi a baj.
A válasz – Semmi baj nincs, butaságokat beszélek, szeret velem lenni, de sok a probléma a munkahelyén.
A feszültség ezután beköltözött az összebújásainkba, benne volt az ébredésben s álmainkat is kikezdte.
Fáradtság, fejfájás, most nincs kedvem, hagyj már... - a szeretlek helyett ezek a szavak kerültek előtérbe.
Kértem Claudiát, ha ennyire nem jó ott lenni, hát hagyja ott ezt a munkahelyet.
Akár otthon is maradhat pihenni, vagy kereshet másikat -jobbat, vagy belekezdhet valamibe amit szeretne.
Mindenbe partner szerettem volna lenni. Úgy gondoltam, ha Claudia jól érzi magát, az mindnyájunknak öröm.
Már nem is tudom, szinte érthetetlen, hogy lett egyik napról a másikra, a szépből és jóból, örökös duzzogás, heves veszekedések s káosz.
Munkahelyét azután otthagyta, otthon volt állandóan. Már nem főzött, s ha én belekezdtem, csak a tévé elől kiabált ki, hogy már megint csak rendetlenséget fogok csinálni.
Sokszor volt mérges, indulatos. Igaz, előttem nem sírt, de láttam hogy mindig vörös a szeme a sírástól.
Ezerszer, százezerszer próbáltam kérdezni- mi a baj.
A válasz először csak apró piszkálódás volt, a későbbiekben vádak hogy megcsalom, s becsmérlések.
Egy kellemesebb hangulatú este – nem vágott földhöz egy poharat se- rákérdeztem, hogy van-e a kapcsolatunkban egy harmadik fél, akibe beleszeretett, és én már nem kellek.
A válasz dühroham volt, hogy mit képzelek én róla, ő nem céda, s csak azért fordulhatott meg ez a fejemben , mert biztos én járok nőkhöz.
A kiabálásra a gyerekek is előjöttek.
Rita gyűlölettől pirosra felgyúlt arccal, Lara tágra nyílt szomorú fekete szemekkel meredt rám.
Rita magánkívül ordított- Gyűlöllek, gyűlöllek, te is bántod az anyut, te is gonosz, nagyon gonosz vagy!
..........
Ettől a naptól kezdve egyikük se szólt hozzám. Úgy mentek el mellettem, mintha nem is léteznék.
Azt tudtam, hogy valamit tennem kell, hogy a helyzet normalizálódjon. Úgy gondoltam, ha egy időre elköltözök, talán mindenki át tudja gondolni, hogy, hogy fajulhattak el idáig a dolgok, és hogy mi lehet a megoldás. Egy nap rendőrautó állt meg a házunk előtt. Engem kerestek. Nem csak kerestek, de bilincs csattant a csuklómon.
A vád – kiskorú megrontása, családon belüli erőszak.
..........
A sok sok nevetés , játék, puszi és ölelés, ocsmánysággá változott át.
Aki csak rám nézett, szinte undorodva tért ki, nehogy véletlenül is hozzáérjek. Ismerőseink közül volt aki fejét fogta- hogy jézusom, és én ennek a féregnek az otthonába engedtem a gyerekem.
Az igazi barátaink, meg voltak döbbenve, képtelenek voltak elhinni hogy mindez megtörtént.
Többen azt tanácsolták, hogy Claudiát kellene orvoshoz vinni.
Igen, igazuk volt. Abban hibásnak érezem magam, hogy Claudiának orvosi segítségre lett volna szüksége. Azonban eszembe se jutott. Arról akit szeretsz, nem feltételezed hogy valami beteges hajlama van.
Nem tehettem semmit. Végig kellett várnom az eljárást, hogy a szakértők talán fényt derítenek az igazságra.
A gyerekeket sajnáltam nagyon. Pszichológusuk faggatták őket. Ritát, mivel már betöltötte a tizenhat évét, többször becitálták tanúként.
Az édesanyja megállíthatta volna ezt, de még a saját lányát sem kímélte.
Rita annyira szerette az anyukáját, s annyira nehezen viselte hogy mindig bántva van, hogy a tőlem – az ártótól – való megszabadulás reményében, a nemi erőszakot hozta fel.
Azt kétlem, hogy a kislány ezt egyedül találta volna ki, de az ötlet elindításához volt alap.
Az iskolájukban volt rá példa, hogy tanár erőszakoskodott tanítványával.
Rita nem tudhatta hogy egy ilyen vád mivel jár a vádlott számára. Claudia viszont felnőtt ember, s ő pontosan tudhatta, tudta.
Tárgyalások sorozata, amit Claudia végig sírt. Az én megaláztatásom szinte semmi volt ahhoz képest amit szegény kicsi Rita élhetett át gyötrelemként.
A vizsgálatok semmit nem találtak igaznak, sem a gyermek ellen elkövetett szörnyűségből, sem a bántalmazásból.
Rita az egész borzalom súlya alatt megtört, s bevallotta hogy csak kitalálta. Azért hogy anyukája újra nevethessen és énekeljen.
Felmentettek. Ártatlan vagyok.
... és most mihez kezdjek... hol vannak azok akiket szeretek...
..........
-Csengettek.
Zsolt a könnyeit törölve nyitott ajtót. Az ajtóban Rita állt.
Zsolt nyakába borulva zokogva könyörgött
Apukám... édesapukám... bocsáss meg ...
( kép a netről)
A cikket írta: Gaya
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: Gaya
A hallgatást meg kell törni, és meg kell szólalni, még akkor is ha nagyon nehéz
Válasz erre: Yolla
Sértett lélek ártatlan sebez, melytől már ketten lesznek sebzettek.
Igen, ez sajnos sokszor így van.
Köszönöm hogy olvastál!
Válasz erre: Virág
Igen, néha nem igazak a vádak, és sokszor az igaziak csendben lapulnak, a hallgatás szörnyű csendjében.
Válasz erre: zsoltne.eva
Kedves Zita!
Nehéz ilyenkor szavakat találni, a döbbenettől... Hogy tud az egyik ember egy másik embernek ennyi fájdalmat okozni,... hamis vádak alapján meghurcolni, majdnem egy életre tönkretenni? Ezek a kérdések bennem rekedtek... A történetet ugyanis nem éreztem fikciónak. A szerencse, hogy már csak egy rossz emlék ez a főszereplőnek!? Szerintem inkább keserű tapasztalat...
Puszi
Nem gondol bele abba hogy mit tesz,vagy épp tudatosan okoz fájdalmat.
Köszönöm hogy olvastál kedves Éva!
Válasz erre: Virág
Igen, néha nem igazak a vádak, és sokszor az igaziak csendben lapulnak, a hallgatás szörnyű csendjében.
Nehéz ilyenkor szavakat találni, a döbbenettől... Hogy tud az egyik ember egy másik embernek ennyi fájdalmat okozni,... hamis vádak alapján meghurcolni, majdnem egy életre tönkretenni? Ezek a kérdések bennem rekedtek... A történetet ugyanis nem éreztem fikciónak. A szerencse, hogy már csak egy rossz emlék ez a főszereplőnek!? Szerintem inkább keserű tapasztalat...
Puszi