Hétköznapi beszélgetéseink
Látogatók száma: 273
Talán az egyik legnehezebb probléma a házasságokban a beszélgetés, vagy annak a hiánya. Érdekes dolog ez. Mert a nők - itt elsősorban saját magamból indulok ki - szeretnek beszélni. A férfiak is. Csak egymással nem megy??
Ha azt mondom a páromnak, hogy átszaladok a barátnőmhöz, rögtön jövök, ránéz az órájára és legyint. Rögtön. Az Ő értelmezésében ez az időintervallum minimum egy, de az is lehet, hogy ennél több órát takar. Valljuk be, sokszor igaza van.
Ha hazajövök megkérdi, miről beszélgettünk, mondom semmi különösről, megint az órájára néz, hogy a semmiről, hogy lehet órákat beszélgetni. Na, épp ez az. A férfiak ezt úgyse értik. Pedig a haverokkal Ők is eltöltenek órákat egy-két sör mellett, bár szerintük akkor Ők nem pletykálnak, hanem szigorúan csak értelmes, és lényegre törő eszmecserét folytatnak. Persze hogy.
Olyan világmegváltó dolgok kerülnek terítékre, mint az aktuális kedvenc focicsapatuk szereplése, aztán még az autók, motorok, műszaki dolgok kitárgyalása, amit mi, nők úgyse értenénk, ergo - minek mennénk velük a kocsmába?
Ezért járunk mi a barátnőnkhöz. Ahol egy jó kávé mellett tényleg lehet semmiségekről csacsogni. A pasikat kiveri a víz a századszor felhozódó fogyókúra, narancsbőr, ruhák kitárgyalásától, amik számunkra nem feleslegesek, hanem ugyanolyan jelentőséggel bíró témák, mint a sport, vagy az ellenkező nem.
Én azt figyeltem meg az évek alatt, hogy mindkét fél inkább a saját nemével beszélget. Az itthoni kommunikáció gyakran kimerül a „ mit főzzek, hol van a tiszta zokni, és add ide a távirányítót” Bermuda-háromszögben.
Pedig kellene beszélgetni. Csak valahogy az évek múlásával elfelejtkezünk erről. Én úgy képzelem el, hogy a rohanó hétköznapokban mikor este már elcsendesült minden, a gyerekek az igazak álmát alusszák, kettesben leülünk egy pohár bor mellé és beszélünk. A szavaknak ereje és súlya van. Közelebb hozza az embereket egymáshoz. És nem utolsósorban meg kell beszélni a problémákat, amik minden házasságban vannak, aki az ellenkezőjét állítja, az hazudik. Nem szabad elhallgatni a dolgokat, a rosszakat sem, mert egyszer, ha kitör, pusztítóbb lesz, mint egy lávafolyam.
Az Én férjemnek nagyon jó a humora, először ezt szerettem meg benne, bármikor meg tud nevettetni. Sok mindenen átsegít minket, enélkül jóval nehezebb lenne. De nem pótolja az egymásra figyelést, és a beszédet.
Sajnos, Én néha túllövök a célon, mert sokat beszélek. Férjem, mondjuk nem panaszkodik, Ő így ismert meg, így szeretett belém, csak nem mindig partner ebben. Bár, az is igaz, hogy hallgatni is tudni kell, nekem az pedig nem nagyon megy. Na, ekkor jönnek a barátnők, akikkel lehet csacsogni, mert ugyan mondogatom Én is neki a dolgokat, de sokszor csak bólogat rá, amiből Én pontosan tudom, hogy nem figyel eléggé, mert nem olyan a téma, ami érdekli.
Hogy kellene ezt megoldani, hogy jobban figyeljünk egymás dolgaira még sok év házasság után is? És ne egy kézlegyintéssel intézzük el, ha párunk megkérdezi, mi történt ma veled.
Hogy ne legyenek a hétköznapok CSAK hétköznapok.
A cikket írta: anubis
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nem kell a barátnőhöz futni, hanem együtt kell elmenni ,és a közös élmények adjanak témát ....Kell beszélgetni! Egy élet kevés erre! Kata
Minek beszélgetni, amikor szeretkezni is lehet???
Na jó, csak vicceltem... :))))
Éjszakába nyúlóan... khm... :)
A rendszeres beszélgetés megmenthet házasságokat, hiánya szétrombolhat.
Soha sem késő elkezdeni! Szeretettel: Ági
Na jó, csak vicceltem... :))))
Éjszakába nyúlóan... khm... :)
Soha sem késő elkezdeni! Szeretettel: Ági
csak ők úgy mondják, hogy értelmes beszéd, fontos dolog
jó cikk!
:)
Amellett én úgy gondolom, hogy nem az unalom szüli a hallgatást, hanem pont fordítva. Van az a mondás, hogy az unalom nem a testi közelségből adódik, hanem a lelki távolságból.... nagyon igaznak gondolom.
Szerintem az egyik hiba, ha az egyik fél csupán a saját dolgairól mesél, és amikor nem talál megfelelő figyelemre, akkor inkább elhallgat és talán átmegy a baráthoz/barátnőhöz folytatni. Nekem az a nézőpontom, hogy elsősorban nem beszélni kell elkezdeni, hanem kérdezni. Méghozzá abból a témából, ami a párunkat érdekli... márpedig, ha szeretem, akkor bizonyára tudom, mi az, ami érdekli. Akkor tuti, hogy nem csak bólogatni fog.
A másik meg az, hogy sok helyen látom, hallom, hogy a beszélgetés nem is beszélgetés, hanem csak beszélés. Az egyik fél csak mondja, mondja a magáét, és csodálkozik, ha nem túl sok a reakció. Ez tényleg unalmas. Persze néha kell ilyen is, amikor tényleg valami felbosszantott, vagy megsértettek, vagy örülök valaminek, akkor azt el akarom mesélni.
De én azt támogatom, hogy ne a beszéd legyen több, hanem a párbeszéd! :-)
Pussz,
Tündér:-)
Ha egy kézlegyintéssel intézzük el, az azt jelenti, hogy nem érdemes őt terhelni vele. Legalábbis nálunk. Mi sem beszélgetünk sokat. Apus úgyis kimorogja magából amit akar, én meg úgyis meghallom. :)
Én sem beszélek sokat, de ha hazajön és ömlik belőlem a szó, akkor odafigyel rám, mert ő is ismer és tudja, hogy ilyen akkor vagyok ha valami nagy sérelem ért, vagy valami nagyon fáj, vagy dühít. Na, ilyenkor mindig beszélgetünk.
Valamelyik filmben láttam, amikor a férfi megkérdezi, hogy volt-e valami érdekes. Az asszony felel, hogy eltörött a cső vagy mi, jött a szerelő és lefeküdt vele. És a férfi azt mondja ügyesen elintézted édesem. :)))))))))))
Én sem beszélek sokat, de ha hazajön és ömlik belőlem a szó, akkor odafigyel rám, mert ő is ismer és tudja, hogy ilyen akkor vagyok ha valami nagy sérelem ért, vagy valami nagyon fáj, vagy dühít. Na, ilyenkor mindig beszélgetünk.
Valamelyik filmben láttam, amikor a férfi megkérdezi, hogy volt-e valami érdekes. Az asszony felel, hogy eltörött a cső vagy mi, jött a szerelő és lefeküdt vele. És a férfi azt mondja ügyesen elintézted édesem. :)))))))))))
Írásodról eszembe jutott, hogy régen - az én gyermekkoromban - családok jártak egymáshz, s akkor nem csak külön-külön beszélgettek, hanem együtt, vagy uzsonna, vagy vacsora idején, s közben elfogyasztottak egy-egy üveg bort (nem egy asztalnyi sört, vagy ki tudja hány üveg bort, amint kocsmákban, mostanában szokásos). S így jókat lehetett beszélgetni, ahol gyerekek voltak, azok is jól érezték magukat elvonulva egy másik helyiségbe.