Nő a volánnál 2. rész
Látogatók száma: 66
Először KRESZ-ből vizsgáztunk. Bár mindig vizsgadrukkos voltam, de most jól vettem az akadályokat. A tanulás nem volt hiábavaló, sikerült és nem is rosszul: elegendő pontszámmal átestem a vizsgán.
Utána a műszaki ismeretek vizsgája következett. Nos, ez kissé rázósabbnak bizonyult! Mindig fülemben csengett lányom mondása, ezért éjjel-nappal tanultam, hogy ne valljak szégyent. Tesztlapokat kellett kitöltenünk. Általában három kérdés közül kellett kiválasztani a megfelelőt. Éreztem, hogy valójában a jó vizuális készségem segített át a nehézségeken. Mikor ránéztem az előttem lévő három képre, megjelent előttem az ábra, ahol a helyes választ bemutatták. Mivel számtalanszor átvettem az anyagot, az agyamba vésődtek a képek. Úgy jegyeztem meg a választ: jobb oldali felső kép, tehát a jó válasz a „c”! Nem voltam könnyű helyzetben, de az átlagnál sikerült jobb eredményt elérnem, aminek nagyon örültem. Viszont a fiúk, akik nagy önbizalommal, lezseren várták a vizsgákat, azt gondolva, hogy eleget tudnak – ezért nem nagyon tanultak, – végül lemaradtak mögöttünk.
Tudom, nem kellene dicsekednem azzal, hogy több évtizedes vezetés után sokáig sem tudtam több alkatrészt megkülönböztetni az autó motorterében, csupán azokat, amelyek meghibásodása miatt menet közben valahol az országúton segítségre szorultam.
Ezután már csak arra vártunk, mikor kerül sor a gyakorlati vizsgára. Első alkalommal nagyon izgultam, – de nemcsak én: mindenki – mert hallottuk, hogy nehéz feladatok elé állítanak, ami érthető, mivel a gépkocsi valóban veszélyes üzem. Az irodából indultam a reggel 9 órakor kezdődő vizsgára, a közeli kis rutinpályára. Előtte – a szokásos egy adag helyett – három erős feketekávét hajtottam fel, aminek hamar érezhettem az eredményét, kezem-lábam reszketett, nemcsak az izgalomtól, inkább a túlzott adag koffeintől.
Amikor sorra kerültem, elfoglaltam a vezetői helyet az autóban, jobbról mellettem a vizsgáztató, akit a fiúk egyszerűen „Vaddisznónak” becéztek, ami csak fokozta az amúgy is tetőre hágott izgalmamat. Ők már hallomásból ismerhették, de én sosem láttam eddig ezt az embert – más városból való. Amint ránéztem, érzéketlen fapofával ült le a gépkocsi jobb első ülésére. De mit várhattam tőle? Nem mosolygott, nem kezdett udvarolni. Jó, de én vizsgára érkeztem, nem teadélutánra! Mikor beültem a volán mellé, csendesen jegyzetelt, de se nem rúgott, nem is harapott. Talán mégsem olyan veszélyes – gondoltam – mint ahogy a fiúk ijesztgettek vele.
– Indulunk! – szólt hozzám félvállról – miután fölvette az adataimat. Igen ám, de eddig a gyakorlati órákon a gépkocsi előremenetben állt, most meg fordítva, a padka felé néz a kocsi eleje. Én meg – nagy izgalmamban előremenetbe kapcsoltam. Azonnal észrevettem a hibát, gyorsan javítottam. Hátha észre se vette? – reménykedtem. Dehogynem! Azonnal bejegyzett valamit a noteszébe!
Nekem meg mindkét lábam remegett, éreztem, hogy szinte használhatatlan vagyok, de azért az utasításoknak megfelelően végigmentünk az Ipoly-parton, aztán átmentünk a nagy rutinpályára. Ott előre- és hátramenetben végigszenvedtem a szokásos szlalomozást, közben egyszer-kétszer javítottam. A keskeny Nádor utcában jól sikerült az Y-forduló, a régi bank-épület melletti kis emelkedőn a kézifékes indulás is, amitől eddig mindig féltem. Mikor végeztünk, visszamentünk a kiinduló helyre.
– Na! – most kimegyünk a forgalomba! – mondja a vizsgáztató.
Ekkorra már elfogyott belőlem minden erő, – feladtam.
– Ne haragudjon – szólaltam meg síri hangon – nem vagyok olyan állapotban, hogy forgalomban vezessek. (Ezt az órákon hallottam!) – Kérem, szakítsuk meg a vizsgát. Azt hiszem, látta rajtam, hogy kezem-lábam remeg. Abban állapodtunk meg, hogy újra kiírnak vizsgára. De hogy milyen jól tettem! – azt csak később derült ki!
A kötelező 30 óra gyakorlás nem ad kellő rutint a nyugodt vezetéshez, nekem pedig nem volt alkalmam más gépkocsin is gyakorolni. Ezért befizettem a többletgyakorlás pótdíját, és szorgalmasan vezettem a következő vizsgáig.
A csoportbeliek közül többen családi autón vagy ismerősök kocsiján gyakoroltak, mégsem voltak sikeresebbek a vizsgán. Az előbbi szép névvel illetett úriember ugyanis a jelentkezők felét új vizsgára kötelezte. Én éppen ezt akartam elkerülni, inkább önként feladtam.
Oktatónk a várakozókkal beszélgetett, látva remegésemet, ajánlotta, hogy legközelebb a szokásosnál semmiképp’ ne igyunk több kávét vizsga előtt, mert a vártnál ellenkező hatást vált ki. Korábban sohasem fogyasztottam egynél többet – most a sok feketekávé nálam is megtette hatását.
A következő vizsgát egy hónapra rá tűzték ki. Örömmel vettem észre, hogy nem a korábbi vizsgáztatóval kell találkoznom. Egyik közlekedési ügyész foglalt mellettem helyet az autóban. Valahogy nyugodtabb voltam. Megoldottam a vizsgafeladatokat. Jól érintett, hogy lakhelyem környékére is elvitt, ott körbejártuk az utcákat.
Azzal búcsúzott, hogy megfeleltem, de javasolta, hogy sokat kell még gyakorolnom. Megnyugtattam, én is tisztában vagyok azzal, hogy nem állok a helyzet magaslatán. Néhány hét múlva megkaptam a vezetői engedélyt. Most már csak autó kell, hogy a csendes utcákban gyakorolhassak. Erre azonban még várnom kellett, mert abban az időben csak előre, részletekben történő befizetés útján lehetett autóhoz jutni.
Megjegyzés: folytatom.
Kép: Tanulás közben
A cikket írta: katalina
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre:
A vizsgámon majdnem elütöttem egy részeg biciklist. Az oktatóm és a vizsgabiztos is felszisszent. Én meg észre sem vettem, hogy ott imbolyog.:) Sikerült a vizsgám, de veled ellentétben én nem vezetek. Kitartásod példaértékű!:)
Kösz, a látogatást.
Katalina
Válasz erre: kiki64
nagyon tetszett
gratulálok
:)
Örülök, hogy tetszett, és köszönöm, hogy olvastad.
Katalina
Válasz erre: Jutka
Kedves Kati, sikerült meglepned a cikkeddel. Eredetileg, csak véletlenszerű volt a kiválasztás, aztán nem bántam meg. Olyan életszerűen vázoltad le a kocsivezetés apró mégis jelentős nüanszait, hogy most értem meg a lányomat, aki nem rég vizsgázott. Bár kitűnőre sikerült,majdnem ugyan ezeket mesélte, mint amit a cikkedben olvastam. Csak a gyakorlat van hátra, és az már élesbe megy. Szerintem a gyakorlati vezetés nagyobb megpróbáltatás, mint a kocsi vezetés megtanulása, mert már nincs ott az oktató.
Közönöm, hogy olvastad.
gratulálok
:)
Válasz erre: katalina
Annak örülök, ha adhattam valamit. De azt nem értem, hogy miért lenne harag. Azt talán tudod, miért volt ilyen nagy szünet, hogy nem olvashattalak. Majd ha fölteszem a mai anyagot is megírom - talán a naplóba, mik történtek körülöttm...
Puszi!
Tudom, pihentél. Majd olvasom, ha kész.
Válasz erre: Laura
Megjegyzés: Ihletett adtál, remélem nincs harag!
Puszi!
Válasz erre: Tündér
Megjegyzés: nagyon várom a folytatást! :-);-)
Pussz,
Tündér :-)
Köszi Tündér!
Pussz,
Tündér :-)