A káromkodás nagymestere
Látogatók száma: 65
Mennél több ocsmány szót présel ki a szájából - azt hiszi - ettől mindenki, jól felfogott érdekében befogja a száját. Ettől lesz ő nagy és elérhetetlen - gondolja, pedig...
A magasabbrendűség nem párosul a szerénységgel. Ez általános megfigyelésem eredménye. Életem során, dolgozó időszakomból nem egyszer kerültem olyan helyzetbe, amikor főnökeim kissé elrugaszkodtak a valóságtól. Ilyen tapasztalásom során kissé megrökönyödtem, és talán hangot is adtam, de beláttam idővel, hogy semmi értelme. Az ilyen ember, aki hiányzó képességeit a szavakkal próbálja nyomatékosítani, nálam nem érte el a célját. Eredmény nuku. Csak a végtelen megvetés irányába, amit éreztem alkalmanként. Tettem a dolgom, mert nem ragadhattam le az ő szintjén. Igyekeztem elnyomni magamban az érzést, vagy a szavakat, melyek néha kikívánkoztak belőlem. A visszafojtott indulatok nem mindig egészségesek. Az adok-kapok inkább szolgálják az egészséget. Hogy hová vezet, ha nem tudják időben leállítani magukat? Ez a fő kérdés! Nem beszélve arról, hogy nem egy pozíciót képviselnek. Az egyik a főnök - a káromkodás nagymestere - (kenyéradó gazdád) a másik jó magad, aki nem tartozol a fülét-farkát behúzó emberek közé - szádon azért kicsúszik egy-egy keresetlen szó - de mégis megtanultál időben elhallgatni. Nem úgy a főnököd, aki a mellett, hogy bármit megtehet, mert minden adottsága ehhez rendelkezésére áll, akár kirúghat, ha elfeledkeznél arról hol is vagy, egy vagy a sok közül, tehát jól felfogott érdekedben befogod a szád. A másik a beosztott, aki ha nem adta ki azonnal a mérgét a sértések során, viszi tovább, elraktározva és egy adott pillanatban robban benne a frusztráltság. Kíméletlen megtorolja, de nem mindig azon, aki ezt megérdemli.
Most képzelj el egy bicskanyitogató, nyomdafestéket nem tűrő kirohanását a főnöködnek egy értekezés alkalmával. Zárt körben hangzik ugyan, de istenigazából ez nem jelent semmit akkor, ha kikívánkozik belőled a válaszadás. Próbáld meg kivédeni. Te mit tennél egy ilyen okos, nagy egóval megáldott főnök szitokáradata alkalmával, az adott pillanatban?
Még bele sem kezd a napi eligazításba, máris kemény öntömjénezéssel kezdi a reggelt. Magát mindenek felett álló, rendkívül művelt és okos egyénnek tartja. Mi, akik már régóta alkalmazottak voltunk és nem rég kaptuk ezt az új főnököt, megtapasztaltuk mindezt. Naponta éltük át a "nagyságával" való kérkedését, melyet felénk nem átallott továbbítani.
Volt közöttünk fiatal, alig huszonéves, tapasztalatlan munkaerő, úgymond "zöldfülű", akinek nem volt ideje ezekre a reggeli szeánszokra felkészülni és spontán reagálta le a bevezetőt...
Egy kis ízelítő abból, amit kapott (nekünk régieknek már a könyökünkön nőtt ki, meg sem hallottuk, de neki új volt) a nem kellő komolysággal fogadott főnöki szónoklatra spontán elröhögte magát... A főnök rögtön kiszúrta ezt a gúnyos kacajt és IQ-ja azonnal működésbe lépett, amikor rendre utasította ezt az "eretneket" a következő szitokáradattal...
- Na idefigyelj, te senkiházi, Te még anyádból sem estél ki, amikor én már a gimnáziumot végeztem esti iskolán. Te ne röhögj a pofámba, mert szétrúgom azt az ocsmány vigyorgó pofádat. Ha Apád nem bírt megnevelni, majd én megnevellek, Te kis szemét"... mindezt levegő vétel nélkül tette, a hangerőről nem szólva... (Mi régiek figyeltük mi lesz ebből.)
Fiatal munkatársunk elkerekedett szemmel, ledöbbenve hallgatta végig e nyomdafestéket nem tűrő főnöki eligazítást, melyre azon nyomban nem tudott másként reagálni, mint imigyen:
- Kérem, hogy az elkövetkezendő időben ilyen hangnemet ne használjon velem szemben... (Az önuralma bennünk hatalmas elégtételt vett a főnökünk irányába, minden korábbi sértések ilyetén megválaszolása ránk fantasztikus hatással volt.)
- Még vissza mersz pofázni! - kiáltotta a főnök. Majd Én megmutatom neked kivel kezdtél el szórakozni, olyan melót fogsz kapni, hogy vért pisálsz, ezerszer megbánod, hogy ide betévedtél, Te rohadék!”
Mindeközben a fülest kapott fő-fő, igazgatónk, aki nagy tekintélyt élvezett körünkben, a szitkozódásból eleget hallva és az arra adott reakciót is figyelembe véve kedvünkre cselekedett... (a fegyelmi eljárás alá vont főnökünket elbocsátották mindannyiunk örömére.)
A rossz tapasztalatokat szerzett fiatal munkatársunk letöltve próbaidejét, nem maradt körünkben.
Azt már csak hallomásból tudom, hogy volt főnökünk nem tudott belenyugodni a történtekbe és utána nyúlt a fiúnak. Bosszúját addig fokozta, a legkülönfélébb módon, hogy amikor erre végre fény derült, egészsége bánta, mert a diliházba kötött ki.
*
(Szeretek olvasni más írókat. A történet alapötlete nem az enyém, hanem egy régóta olvasott kedves ismerősöm volt az ötletadója, de továbbgondolkodásra, közszemlére tettem, mert érdemes. Mindenkinek vannak a múltból "dolgozó" időszakából való extrém esetei... talán nem ekkora fajsúlyú, de közelít... Ilyen hatással volt rám, mint ahogyan egy film is, amit a rendező másként írt meg, de bennem ezt hozta le...)
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: Tündér
Kedves Éva!
Az emberi egó határait nehéz féken tartani, ez a cikk is jól példázza ezt.
Pussz, Tündér
Az emberi egó határait nehéz féken tartani, ez a cikk is jól példázza ezt.
Pussz, Tündér
Válasz erre: bokorur
Tisztelt Éva!
Érdekes kis publicisztika. Előbb a saját megfigyelés, értékelés, majd in medias res jön a tömény valóság, a natúra. A tényfeltárás fontos dolog, az ilyen jellegű írások eszközei. Segítenek egy egészséges társadalmi nézőpont kialakításában azoknak is, akik esetleg csak szenvedői vagy éppen kívülállóként semleges szemlélői egy ilyen történetnek. Mindenki kerülhet ilyen helyzetbe. Jó írás.
A végén a filmes rész Nékem nem volt egyértelmű, zavaros.
Bokor
Ez volt a célom. Engem nagyon megfogott eredeti olvasatban maga a sztori, aztán tovább gondolkodásra serkentett... és az elejét a saját szavaimmal próbáltam publikálni.
Amit ön nem igazán értett, - a végén az a megjegyzésem, nincs jelentősége, csak egy közbevetőleges..., a szokásaimra utalt, igen, én szoktam filmeket is úgy nézni, hogy utána, amit lehoz bennem, azt publikálom, igyekszem átadni. Csak ezért volt...
Puszi,
Éva
Érdekes kis publicisztika. Előbb a saját megfigyelés, értékelés, majd in medias res jön a tömény valóság, a natúra. A tényfeltárás fontos dolog, az ilyen jellegű írások eszközei. Segítenek egy egészséges társadalmi nézőpont kialakításában azoknak is, akik esetleg csak szenvedői vagy éppen kívülállóként semleges szemlélői egy ilyen történetnek. Mindenki kerülhet ilyen helyzetbe. Jó írás.
A végén a filmes rész Nékem nem volt egyértelmű, zavaros.
Bokor
Válasz erre:
Ezt a hozzászólást csak bejelentkezett felhasználók láthatják.
Ha férfi lennék, talán egy ilyen szónoklat hasonló reakciókat váltott volna ki belőlem, de... másnak, mint ahogy nekem is más emlékképet juttat az eszembe, mert nekem nem egy ilyen főnököm volt... akinek fontos mondandója kapcsán, útban volt a jelenlétem, ezért elküldött nem egy melegebb éghajlatra, csak ebédelni... Mondanom sem kell, hogy nem voltam éppen akkor éhes, ezért nem engedelmeskedtem...
Miután azt tapasztalta, hogy nem tágítok és folytatom a munkám, más eszközhöz folyamodott. Nyomatékosan felhívta a figyelmem, hogy távozzak... No én erre sem voltam hajlandó. Erre közölte velem, hogy mehetek a munkakönyvemért... No erre beintettem. :-)
Puszi,
Éva