A bánat kihordása- 8. rész

Látogatók száma: 39

E 8. epizód az Én(ego) megerősödésének állít emléket, de a gyengeség (~kötődés) itt-ott még fel-felüti a fejét. Ámbár már sokkal jobb, hisz nem sír a Nő...

Úgy voltam vele,
hogy ha ezt túlélem, akkor tulajdonképpen mindent képes vagyok túlélni. És valóban. Soha nem látott energiáimat szabadítottam fel valahonnét, amik képessé tettek a bármi megteremtésére. Megszűntek létezni a tévképzeteim magammal és másokkal kapcsolatban, bár még mindig menthetetlenül kritikus és előítéletes vagyok. Elenyészőben a szociális "fóbiám", már egyáltalán nem sírok és éjjelente valahol az utcák szűk sikátoraiban magamat keresem.
Megtanultam parancsolni magamnak, így már nem hívlak. (Bár önvédelemből már automatikusan ezt cselekszem..) Ám valahogy mégis-mégis jeleket kell adjunk egymásnak, így füstjeleket váltunk. Majd’ egy hónap telt el a hangod nélkül és úgy éreztem ennyi idő legitimálhatja, hogy lépjek. Persze megint vasárnap volt és már megint 20 óra. Rutinná vált ekkor rád gondolnom és rutinosan ekkor megint elérhetetlen vagy. A neked jól bevált hétfő nyitott utat nekem, mikor láttalak telefonom kijelzőjén, rajta az átírt neveddel, az izgatottság apró szikrájával találkoztam csupán. Kezdesz távolodni. Nem tudtam mit fogok mondani, de azt tudtam, hogy nyugodtan teszem. Aztán hallottam a hangodat. Én kihasználtalak, te pedig már megint nem tudtál meg rólam semmit.

A cikket írta: Lulu

támogatóink