A legszebb ajándék - Karácsonyi írói pályázat
Látogatók száma: 80
Aznap reggel is ugyanazzal a várakozással ébredtem, mint minden nap, azóta, hogy el kellett mennie. Nagyon vártam a hazajövetelét, mindennél jobban...
Aznap reggel is ugyanazzal a várakozással ébredtem, mint minden nap, azóta, hogy el kellett mennie. Nagyon vártam a hazajövetelét, mindennél jobban. Már lassan fél éve volt távol, de úgy tűnt, hogy Karácsonykor végre újra együtt lehetünk. Ez volt az egyetlen kis remény-sugár, amely elegendő erőt adott, hogy túléljem a hátralevő napokat.
Mint minden reggel, azon a napon is kimentem a piacra hátha tudnak valami újat a magyar sereg sorsáról. A piac volt ugyanis a főhelye a mi kis isten háta mögötti városkánknak. Itt az ember mindenről hallhatott: amiről akar és amiről nem. Egy szóval ez volt a város szíve-lelke. Aznap hatalmas tömeg volt lenn a főtéren, nem csoda - így Karácsony környékén mindenki csak vásárolni akar. Ez az egyetlen ünnepe az évnek amikor az emberek végre nem csak magukkal vannak elfoglalva. Ahogy leértem a dombról rögtön letámadtak az "erőszakos kofák", ők azok a réteg, akik kötelességüknek érzik az ember orra alá dugni az árujukat, mintha magamtól nem tudnám, hogy mit akarok. Mire nagy nehezen kiszabadultam az öregasszonyok "csapdájából", már bele is kerültem egy másikba.
- Ó kedveském! De jó, hogy látlak, de jó, hogy látlak. - hallottam anyósom csilingelően idegesítő hangját. Ott állt előttem kendővel bekötött fejjel és azzal az anyáskodó vigyorral a képén.
- Jó reggelt kívánok Gizi néni! - köszöntem vissza a magam egyszerű módján.
- Na, hadd nézzelek! Úgy látom fogytál! Hát ha már nem kell két főre főznöd egyre nem is teszed? - mondta viccelődve. Sajnos nem tudta, hogy szavai tőrdöfésként érik a szívemet. Hisz újra eszembe juttatta őt... - Tudod ám, hogy csak viccelek! Nekem is hiányzik ám a drága kisfiam. Ráadásul Karácsonyra se engedik haza.
- Hogy tetszik mondani? - vágtam a szavába és a szívem egyre hevesebben kezdett verni. - Én úgy tudtam, hogy... hogy Karácsonyra már biztosan itthon lesz.
- Tudom, hogy azt mondták. Mondanak ezek az öregasszonyok mindent, hogy vásároljon tőlük az ember. Áh ezek már csak ilyenek! Ám van ennél rosszabb is drágám, tegnap voltam megérdeklődni a polgármester úrnál, hogy mi a helyzet a fronton. Hát nem jó hír, nem jó hír...
- Hogy tetszik ezt érteni Gizi néni? - kérdeztem közönyösséget színlelve, próbáltam ugyanis minél kevésbé mutatni a lelkemben egyre inkább elszabaduló fájdalmat.
- Hát lányom, vesztésre állunk. Ami azt jelenti, hogy a mi Gézánk nagy veszélyben van. - ennek a mondatnak a végén, még az ő erőteljes, rekedtes hangja is elcsuklott. Én viszont hiába szedtem össze minden erőmet, már a sírással küszködtem. - Sajnálom, tudom, hogy nagyon szeretted a fiamat, és még ha rövid ideig is, de kiváló felesége voltál...
- Ne tessék ezt mondani!
- Oh, lányom, ha bármiben segíthetek, csak szólj! De a jóistenre kérlek, hogy ne fűzz ehhez hiábavaló reményeket. - azzal megsimogatta arcom, elbúcsúzott és otthagyott. Hirtelen nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Mihez is kezdhetnék? Legszívesebben kifutottam volna a világból, hisz már nem élt bennem oly remény, ami életben tarthatott volna. Pár perc múlva úgy döntöttem, hogy hazaballagok. Ahogy sétáltam kifele a tömegből rettentően magányosnak éreztem magam. Ott volt körülöttem egy csomó ember, de az az egy, aki a lelkemhez közel áll, aki mindennél fontosabb - ő már csak emlék...
Ahogy hazaértem bezártam az ajtót és rögtön kitört belőlem a sírás. Térdre ereszkedem és ott zokogtam percekig a padlón, vagy tán órákig. Ki számolta?! Nem számított az idő. Semmi sem számított... a fájdalmon kívül. Mikor már megnyugodtam a térdeimen ülve azon gondolkodtam, hogy mi lesz ezután? Mi lesz pár nap múlva? Milyen lesz a Karácsony... nélküle? De még belegondolni is szörnyű volt. Ez lett volna az első közös Karácsonyunk.
- Nem halhat meg. - gondolkodtam félhangosan. - Ez nem történhet meg. Jajj, Istenem! Kérlek hozd haza! Kéérlek... - és újra zokogásban törtem ki.
A következő napok emlékezetem homályában vésztek. Csupán annyira emlékszem, hogy nem csináltam semmit. Nem ettem, nem ittam. Ki sem mozdultam otthonról. Csak ültem egész nap és sírtam. Először csak kezdtek összefolyni a gondolataim a valóssággal, míg végül teljesen eggyé váltak. Azt képzeltem, hogy vele vagyok... újra. Minden éjjel Karácsony napját álmodtam meg, míg egyszer csak a valóságban is eljött.
Szenteste volt. Az utca ünnepi illatokkal volt tele és a levegőben karácsonyi dallamok szálldostak. Kinéztem az ablakon a hófödte esti tájra. Gyönyörű volt. Minden tiszta volt és szeretetteljes. Tökéletes... lett volna... vele. Behúztam a függönyt és épp mentem volna fel a lépcsőn, amikor valaki kopogott az ajtón. Először nem akartam kinyitni, azt gondoltam, hogy csak a szokásos betlehemezős kisgyerekek azok. El is indultam felfele, amikor kiabálást hallottam:
- Anna! Anna, itthon vagy? - elállt a lélegzetem. Azt hittem képzelődök. Gombóc lett a torkomban és minden porcikám remegett. Leszaladtam a lépcsőn egyenesen az ajtóhoz. Kinyitottam és nem hittem el... Ott állt előttem. Ő. Könnyek szöktek a már végtelenszer kisírt szemeimbe. Nem bírtam megszólalni. Leírhatatlan az a fokú boldogság, mely abban a pillanatban elárasztotta a lényemet. Megöleltem és ő magához szorított. Csodálatos volt, hogy újra tartozhatok valakihez, hogy újra érezhetem a biztonságot. Teljes erőmből szorítottam, féltem, hogy újra elmegy és örökre elvesztem. De nem. Már soha többé. Soha, de soha nem fogom elengedni.
- Ez a legszebb ajándék, amit csak el tudok képzelni! - súgtam a fülébe. És valóban ez volt. Nem csupán egy férjet kaptam vissza. Visszakaptam a másik felem, visszakaptam az ÉLETEM.
http://www.youtube.com/watch?v=U1XgSio_15k
A cikket írta: johie
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: wywy
Azért szavaztam erre az írásra, mert nekem tetszik, és a végére könnyet csalt a szemembe. Mindenkinek külön véleménye van, ez az egészben a szép. Tényleg ki kellett volna javítani a hibákat, mert így kicsit a hanyagság jegyét viseli magán, de szerintem nem von le a minőségéből. Az eleje nem annyira tetszett majdnem abbahagytam az olvasását, de nagyon nem bántam meg, hogy végig olvastam, és hogy erre szavaztam. Nem volt közöm a tisztességtelen szavazatokhoz. Egy néven vagyok regisztrálva, én csak éltem a szavazati jogommal.
Tamás
:-)
Tényleg ügyes író és jó írás, de végig szomorú, és a csattanó már nem segít vidámmá tenni -nekem-.
A szavazási trükkök meg feleslegesek és károsak.
Azért remélem, Johie köztünk marad, és sokat tanul -talán- tőlünk!
Üdv, Pinokkió
Válasz erre:
ZSOLTIE, ZORAN, GYULAZSO,EDE, JOHIE
dec 15. 20.30, és 20.43
dec 16. 21.57, 22.15, 22.25
Maradjunk annyiban, hogy ez nem az a lap ahol ezt kajolják.
Elhiszem, hogy neked tetszik az írásod.Mindenkinek tetszik a saját írása.
Még várjuk WyWy hozzászólását. A pontozása már megvolt.
Nem hiszem el, hogy belép egy vadidegen, és rögtön a te cikkedet szúrja ki aztán már soha nem látjuk. Azt sem, hogy három jó barát, mindhárom neve csupa nagybetűvel, viszont a hsz-t mindhárman kicsi betűvel kezdik. Lehet, hogy rokonok vagytok?
Tamás
Sok sikert a pályázatodhoz, persze ha jobbat írtál volna előbb célhoz érsz, akár egy nickel is.
Válasz erre: zsoltie
Hello Tamás!
Azért írok,mert szeretném tisztázni a dolgokat.Tudom,hogy ez nem változtat semmin,de nem is azért teszem. Johinak, a húgomnak,semmi köze ezekhez az írogatásokhoz, nem is tudott ezekről az írogatásokról,ez az én,eléggé sportszerűtlen magatartásom volt.A hozzászólók legnagyobb többsége én voltam, Johi bátyja,mert szerettem volna,ha ő nyer...sajnálom,hogy nem tiszta eszközökhöz nyúltam!
Csupán azért írtam,hogy lásd,Johinak ezekhez a hozzászólogatásokhoz semmi köze,az első és egyetlen megászólalása a saját írásához az a komment,ami közvetlen megelőzi az én mostani kommentemet.
Még egyszer elnézést!
Üdvözlettel:
Zsolt
Tudod az a baj, hogy a hugicád írása tényleg jó. Ha nekem lenne húgom én is segítettem volna neki. De nem így. (Ügyetlenke, és rutintalan voltál.)
Tudod, hogy segíthettél volna a testvérkédnek? Megmondom. Elolvasod te is a kiírást, és csak úgy mellesleg megemlíted neki, hogy vidám írásokat várt a lap.
Ez egy szép történet, sőt bár a kor nem befolyásoló tényező, de mégiscsak azt kell írnom, hogy a húgod korához képest kiváló írás. De minden inkább, mint vidám.
Bármikor szívesen a segítségetekre vagyok, ha szükségetek van rá.
De, ez esetben nekem többek közt az volt a dolgom, hogy a pályázati műveket figyeljem, és zsűrizzem.
Mivel már elég régen elvégeztem a Nagy Róka tanfolyamot, nem volt esélyetek ellenem.
Ne bánkódjatok, te jót akartál, de nem jól.
Tamás
köszönöm h elolvashattam ez nekem kiváltság
Mély érzelmeket felvonultató írás, gratulálok!
Üdv,
Pinokkió
Válasz erre: zsoltne.eva
Bocs Johie!
Maga a történet szép. Én viszont azt szeretném, ha még egyszer átolvasnád és ha találsz, mert én igen, egy-két hibát, azt lehetőséged lenne korrigálni. A módosításra kattintva és még egyszer átolvasva ezt meg tudod tenni. Akkor, talán akkor azt mondom, jó.
"együtt"..., "városkánknak"..., "ú" (felesleges)..., "közönyösséget"..., "Ennek..."..., "Azzal...."..., "életben..."..., "féltem..."...,
Azért írok,mert szeretném tisztázni a dolgokat.Tudom,hogy ez nem változtat semmin,de nem is azért teszem. Johinak, a húgomnak,semmi köze ezekhez az írogatásokhoz, nem is tudott ezekről az írogatásokról,ez az én,eléggé sportszerűtlen magatartásom volt.A hozzászólók legnagyobb többsége én voltam, Johi bátyja,mert szerettem volna,ha ő nyer...sajnálom,hogy nem tiszta eszközökhöz nyúltam!
Csupán azért írtam,hogy lásd,Johinak ezekhez a hozzászólogatásokhoz semmi köze,az első és egyetlen megászólalása a saját írásához az a komment,ami közvetlen megelőzi az én mostani kommentemet.
Még egyszer elnézést!
Üdvözlettel:
Zsolt
Johie
Maga a történet szép. Én viszont azt szeretném, ha még egyszer átolvasnád és ha találsz, mert én igen, egy-két hibát, azt lehetőséged lenne korrigálni. A módosításra kattintva és még egyszer átolvasva ezt meg tudod tenni. Akkor, talán akkor azt mondom, jó.
"együtt"..., "városkánknak"..., "ú" (felesleges)..., "közönyösséget"..., "Ennek..."..., "Azzal...."..., "életben..."..., "féltem..."...,
dec 15. 20.30, és 20.43
dec 16. 21.57, 22.15, 22.25
Maradjunk annyiban, hogy ez nem az a lap ahol ezt kajolják.
Elhiszem, hogy neked tetszik az írásod.Mindenkinek tetszik a saját írása.
Még várjuk WyWy hozzászólását. A pontozása már megvolt.
Nem hiszem el, hogy belép egy vadidegen, és rögtön a te cikkedet szúrja ki aztán már soha nem látjuk. Azt sem, hogy három jó barát, mindhárom neve csupa nagybetűvel, viszont a hsz-t mindhárman kicsi betűvel kezdik. Lehet, hogy rokonok vagytok?
Tamás
Sok sikert a pályázatodhoz, persze ha jobbat írtál volna előbb célhoz érsz, akár egy nickel is.
Gratulálok
ede
Gratulálok!
Janó