Családom vesztesége
Látogatók száma: 49
Milyen érdekes az életem az év vége és év eleje függvényében zajlik leginkább. Januárban születtem, és decemberben van a névnapom is. A családomat ért halál esetek sajnos ezen két időszak köré gyűlnek.
Így aztán sem az év végének, sem az új évnek nem tudok felhőtlenül örülni soha.
Édesapám és öcsém, decemberben hagytak itt, csak pár év különbséggel. Anyósom és apósom január és februárban.
A strokot márciusban kaptam, s az sem volt egy nagy élmény, egy hónap a kórházban különböző vizsgálatok és reakciók várása. Most egy felülvizsgálatra kellett befeküdni, hogy ellenőrizzék a jelen állapotot, hogyan áll a mai tények fényében a lehetőségem a javulásra, vagy stagnálásra.
Szombaton kijöttem a kórházból, s rögtön itt a gép mellett kötöttem ki, hogy megnézzem mi az újság. Volt is szép és sok írás. Nézegettem, hogy jön a tavasz, vagy mégsem, mert tegnap azt mondta az időjós, hogy amikor Dorottya tágítja, vagyis jobb idő van, akkor majd Júlia szoríttja, vagyis hideg idő fog jönni. Akkor nálam fejfájás, szédülés és készülődés édesanyám névnapjára. Na ez az, most tudtam meg, hogy az öccse, akit nagyon szeretett tegnap este elhunyt. Gondolkodtam mit tegyek? Arra az elhatározásra jutottam, hogy ma este nem mondom még el, aludjon nyugodtan, majd holnap, mert nap közben jobban tudok rá figyelni. Az öccse volt a legfiatalabb gyerek. Pár éve az édes húga, most a fél testvére az öccse, aki jó 13 és fél évvel volt fiatalabb mint Ő. Az én drága édesanyám, akiért még azt is elintéztem, hogy inkább több vizsgálat pár nap alatt, csak ne legyek tőle sokat távol, hogy ne féljen, s legyen biztonság érzete. Én nem dugom Őt sehova, pedig már ajánlották, hogy jobb lenne, vagyis nekem kényelmesebb, de én annak örülök, amíg velem van, s én tudom mi a baja, s mit kell tenni érte.
Ma épp azon gondolkodtam miközben olvasta TUSHOTS Hiszek, nem hiszek írását, hogy milyen érdekes. Engem nagyon vallásosan neveltek.. Nagyapám sokat imádkozott, s engem is megtanított sok szép imára. Azt mondta az első világháborúba még énekelte is az imákat, mikor olasz fogságban volt. Ez tartotta életben a hite, és a reménybe vetett élete, hogy felesége halála után láthatja gyermekeit. S meglátta Őket. Innentől számomra soha többé nem volt kérdés a hit. Nagyon szerettem és tiszteltem nagyszüleimet. Soha nem káromkodom. Még magamban sem. Azt mondom a kutyafáját, az Iskoláját, az Istókját, de nem káromkodom. Mikor ma írtam hsz-t a cikkhez valami fura érzésem támadt, de elhessegettem magamtól. Este csörgött a telefonom, s éreztem az Unokahúgom nem véletlenül hív. Fura volt. Olykor az az érzésem, kedves vagyok az Istenemnek, mert vigyáz rám, s megtart abban, ami voltam, a nagyapám gyöngyszemének, akire nagyon büszke volt. Gyermeki lelkem is megmaradt, s tudok nevetni, és sírni szívből, és szívvel. A körülöttem elveszett emberekért imádkozom, s kérem a mindenhatót, hogy bocsássa meg lelküknek tetteiket és fogadja be országába Őket, s óvja meg majd a találkozásra. Hiszem, ahogyan Zorán is énekli " Kell ott fent egy ország", ahova azok lelke kerül, akik fontosak lelkünknek, s akikkel akarunk majd találkozni. Nagyon várom a tavaszt, de idén megint nagyon nagy árat fizetek érte, egy embert, aki lelkemhez közel állt, s a szíve dalból volt. Nagyon sok magyar nótát ismert énekelt, citerázott és igazi ember volt. Két gyönyörű lányt nevelt fel, öt unokája sír majd érte. Valamint az én lelkem teljes egészében, hisz a családom szűkül és kisebbedik megint egy fővel, ami pótolhatatlan veszteség.
Ilyenkor lelki szemeim előtt nagyapám képe felréved amint azt mondja akkor öregszel, ha a családod és a barátaid sorban elvesznek körüled.
Ma már értem bölcseletét, s valóban, ahogyan az idő kopik a fejem körül, úgy kopnak az emberek lelkem mellől. Barátok, iskolatársak, rokonok, kiknek az ideje még messze nyúlhatott volna, de beleszólt a sors, s most az életünk egy helyen megint lyukas lesz. Egy teríték lekerül az asztalról. Béke legyen Vele,s térjen meg alkotójához, hogy lelke, s lelkünk nyugalmat találjon.
A cikket írta: Divi Éva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szép,de szomorú, és sajnos nagyon igaz. Már én is értem, sajnos.
Pusz Maresz
Mit írhatnék még,
érzem igaza volt nagyapádnak, pedig még nekem nagyon nem kellene éreznem!
Puszi, és ölcsi,
Pinokkió
A cikked kihozza belőlem, mert közel hasonlóan gondolkodunk. Nekem is sok fájó emlékem van, amitől nem lehetek felhőtlen boldog a jelen időben. Mindig ott vannak, ott lesznek azok az emberek, akiket szerettem és elvesztettem.
Bele kell nyugodni, tudom. El kell fogadni, hogy nem mehetünk szembe a sorssal. Ránk ugyanez fog várni. Addig fáj.
Puszi,
Éva