Kór - rajz 1.
Látogatók száma: 66
Avagy akasztják a hóhért ...
I.
Ülünk szépen, sorban. Hideg, kemény, műanyag székeken.
Mellettünk sporttáskában, bőröndben, vagy csak egyszerű bevásárlótáskában az elengedhetetlen papucs, hálóing, törölköző.
Majd kiderül, mi maradt otthon.
Kezünkben papír. Beutaló.
Nem nézünk egymásra, mégis a szemünk sarkából vizslatjuk egymást. Vajon veled kerülök egy szobába, vagy inkább veled? Veled biztosan nem. Te férfi vagy.
Várunk.
Rég elmúlt már a megadott idő, a reggelt felváltotta a délelőtt.
Nyüzsög a folyosó, csak előttünk nem nyílik az ajtó.
A takarítónő tettetett udvariassággal pakolja odébb a cók-mókunkat. Néha belerúg ebbe, körbemossa azt. Mosolytalan.
Az osztályra meghozták a reggelit. Kordul egyet a gyomrunk. Éhgyomorra kértek. Éjfél óta még vizet sem lehetett..
Egy néni megmozdul a jobbszélen.
- Meddig kell még várni? Én cukorbeteg vagyok!
Senki nem tudja. Az ajtót, mintha befalazták volna. Senki nem mer kopogni. Próbáljuk nyugtatni. Elindul a beszélgetés.
Három epés, két sérves, egy gyomros. Ez a választék.
Fél szemünk az ajtón, pedig épp ott van az orrunk előtt, mégis. Csak le ne maradjunk.
Két órája már, hogy várunk, amikor megtörténik. Na, nem a csoda.
Kinyílt az ajtó.
- Kis türelmet! Sajnos, még a Főorvos úr nem adott engedélyt!
Halk morgás. A cukros néni elsírja magát. Neki enni kell. Aztán elkezdi mesélni az urát.
Agyvérzett. És el is felejt mindent.
- Istenem, mi lehet vele?
- Még csak két órája van itt, néni! – szól vissza valaki a székről.
Az osztályra visszahozták az első műtétest.
Megjött az engedély. Sorban bejárulunk a szentélybe, aminek a neve Betegfelvétel.
Megkapjuk a papírt. Negyedik emelet.
II.
Negyedik emelet. Hyposzag.
A nővér azt mondta, várjunk az ebédlőben.
Most szedik össze a reggeli maradékát, hát állunk.
Ingerel az a pár kocka maradék kenyér. Mit nem adnék azért a korty teáért!
Még kabátban.
Szól az orvos, hogy menjek vele. Hagyjam csak a csomagomat, ez most fontosabb.
Felfekszem, sóhajtozok, aztán benntartom. Elsorolom az eddigi műtéteket. Jegyzetel.
A kabátot sem kellett levetnem.
Ismét az ebédlő. Csend.
Aztán egy ágyat tolnak el. Szembenézek a rettegéssel.
- Négyszáztizenkettő – kettő – így a nővér.
Megyek. Keresem.
A szobában négyen. Ketten már túl vannak, ketten még várnak.
- Tegnapra voltunk kiírva, de valami miatt elmaradt – mondja a szobatársam.
Még reménykedek, hogy meglesz ez ma.
Jön a nővér.
- Elmehet reggelizni, ha nem hozott magával, ma már biztos nem kerül sorra.
Büfé. Két kifli, egy kávé.
Ezt nem szabadna, de nagyon hiányzik.
Holnaptól úgysem.
Visszamegyek.
A szomszéd ágyon a cukros néni. Sírdogál a papa miatt. Már hálóingben.
Nyitom a táskám. Keresem a papucsom.
Jön az orvosom. Nem tudom, jót jelent-e?
- Nincs műtősnő. Sugárvédelmi továbbképzés. Sajnálom. Ma operáljuk a tegnapi műtéteseket. Pénteknél előbb semmiképp. Holnap estig eltávozást kap.
Aláírom a papírokat. Hazamegyek.
folyt.köv.
A cikket írta: Nurse
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tamás
:)
Én ezt nem bírom. A várakozás megőrjíti az embert, meg a közöny... Ausztriában ez miért van másképp? Kint lévő barátom mesélt... olyan más volt, mint a te történeted..., olyan mesés:-(
Üdv,
Pinokkió
Üdv Éva.
Azért szorítok a péntekre!!!