Az éneklő asszony - II.

Látogatók száma: 16

Egy történet a szeretetről és a gondoskodásról.

Beleegyezett.
Együtt indultunk, vittem a kemencében sült buktákat. Illatuk csábított, de tudtam, hogy otthon várnak rám a többiek.
Megérkeztünk az idegen asszony házához. Kerestük a csengőt, de nem találtuk.
- Kis unokám, nem tudod, hogy hívják a ...
Ekkor kinyílt a ház ajtaja. A lakója ott állt, s most is énekelt, dúdolgatott, mosolygott.
- Szép jó napot, asszonyom! - szólt a nagyanyám. Isten hozta minálunk!
Azonban az asszony csak dúdolgatott tovább. Gyönyörű volt!
Mivel választ nem kaptunk, nagyanyám is dúdolni kezdte a hallott dallamot. Erre az asszony is felfigyelt, s rögtön odalépett hozzánk.
- Elnézést, csak most vettem észre, hogy vendégeim vannak. Jöjjenek beljebb! - s közben kinyitotta a kiskaput.
- Az igazat megvallva, azt hittem, hogy valami baj történt. Mióta beköltözött, nem is láttuk - mondta a nagyanyám. - Hoztam egy kis kóstolót. Remélem, ízleni fog.
Az idegen asszony szeme teljesen elkerekedett, mikor meglátta a szép nagyra megkelt és halvány barnára kisült lekváros buktákat.
Megkóstolta.
- Még sohasem ettem ilyen finomat! - mondta, s egyúttal megkínált engem is.
Együtt ettünk tovább.
Eközben hozott egy széket a nagymamámnak, de nekem csak ezt mondta:
- Gyere, ülj le itt a tornácon, itt bármikor lesz számodra hely. Sajnos, nincs több székem.
Nagymamám szinte alkonyatig beszélgetett a dúdolgató asszonnyal. Csak hallgattam szebbnél szebb történeteiket.
Teltek-múltak a napok. A faluban egyre többször láttuk, dehogy láttuk, inkább hallottuk az éneklő asszonyt. Minden reggel a kis kocsijával elindult a közeli erdőbe rőzséért. Amerre járt, még a kutyák is elhallgattak, abba hagyták mérges csaholásukat. Viszont azonban csak délutánonként láttuk ismét. A kocsija gallyakkal volt megrakva.
Hamar eltelt a nyár. Legközelebb a téli szünetben tértem vissza nagyszüleimhez. Szerencsére a barátaim is itt töltötték a havas vakációt. A falu újra benépesült, harsogó lett. Egész nap szánkóztunk, csúszkáltunk, hóembereket építettünk.
Az egyik este, mikor a hófúvás teljesen elzárta a falut, a kemence mellett ültünk és beszélgettünk. Nagyapán elmesélte, milyen lett a termés, s büszke volt magára, hogy egyedül le tudta kaszálni a szántójukat. Fiatal korában nem egyszer nyert kaszálásban. Amolyan férfias dolognak tekintette.

A cikket írta: kiki64

támogatóink