Namostakkor!
Látogatók száma: 54
Nem bírom tovább magamban tartani, sajog a lelkiismeretem, pedig az nem is szerv. Úgy tudom, nincsenek benne érző receptorok, de ami tegnap történt, azt nem rejtegethetem tovább. Hát íme, közzéteszem! Amint kikeltem nyeherés likelemből, elindultam és egy ellenállhatatlanul vonzó reklámlogójú helyiségbe léptem, ahol egy sapec teljes erőből rombírozott. Meg kell adni, gyapjasan tette! Én beálltam és kecüs rönbével konkozált, valab savarkos tamubögyözésbe kezdtem. Amikor a félfüles kisilányító elkockásított, nyomban a bendele útjára léptem, hogy mind a tizenöt plusz öt köröm, nagy fehér placcsokkal lampított.
Nem is tudom, mit csináltam volna, ha rendesen tovább megyek. Hej, de csábított az a hely! Nyugalomban maradva, addigi világom elszállt lelkiismeret-furdalás nélkül. Én, mint egy sávos karhipú, szétszögellt, pratytos topor, szívfájdítóan térsublivá váltam. Korántsem alaktalan renyegés ritkított övítése, ismételt macurázású, börgösű kicegy!
Már azt teszem, több mint huszonnégy órája.
Fesztelennek nem nevezhető lelkiismeretem, mely a szorításból kimenekült, végre felsóhajthat, hiszen a galléros übülü lerétesítését leszámítva, mindent megosztottam veletek. Puszta hanyagságból vagy a lelkiismeretiség teljes túltengése miatt, most már azt is. Megnyugodtam! Ha valaki a csusszanás özönében járatos, kérem, mondja el a véleményét, hátha nem is csináltam akkora nagy galibát. Szívből köszönöm! A kupac nataronót különösen!
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Hoztad a formádat és a stílusodat, mint mindig. A lelkiismeret az érdekes dolog, vádol, vagy menteget... nem mindegy!
Nagyon köszönjük!
Pussz, Tündér
Most már tudom miért nem jövök a cikkeidre? Sajnálom, de magyar az magyar! :-) Ez nekem nem az.
A galiba mindig a tett helyszinén kezdődik. A "csusszanás özöne" mindenestől a Tied.
A maga "zagyvaságával" cakkom- pakk, nekem bejön ez a cikk!
Maresz
Doborza!
Huj, koszmabég, huj, kereki!
Vatykos csuhástok vereki!
Dengelegi!...
............
Ne mánd, ne mánd, a vereszt!
.................
A pő, ha engemély, kimár -
De mindegegy, ha vildagár...
..................
...mert engemély mindet bagul,
Mint vélgaban a bégahur!...
...................
- Itt a végén, az utolsó sornál. Azt írtad, "bogul" és a végén "bégahur". Írjuk "bégahur" helyett "bégahul".
Karinthy Frigyes: Mint vélgaban
Válasz erre: Zsomwin
Nataronó ment, bár sztem ezt lehetne nyakózusabban is bembelőzni! Szupi.
Válasz erre: zsoltne.eva
Elég volt! Nem gondoljátok? :-)
Igazából ezt a nyelvet nem értem,)))biztos nagyon buta vagyok.Ezért csak azt mondom biztos érdekes a cikked.)))
joboszi
( Ezt itt, és most, nem lehet kihagyni)
A börgösü kicegy egyenesen megerősíti, és még hatványozottabbá teszi a kupac nataronót!Igaz, nem vagyok a csusszanás özönében járatos, de a gyapjasan tevő sapecek, kezdik a bendele dolgát láttatni velem!
Üdv,
Gaya
Válasz erre: zsoltne.eva
Mi van? :-) Tündér meg úgy tesz, mintha értené? :-)
Most már tudom miért nem jövök a cikkeidre? Sajnálom, de magyar az magyar! :-) Ez nekem nem az.
Válasz erre: Virág
Peti nem Magyarországon él, hanem Romániában, így tud olyat, amit mi nem. ;-)
Válasz erre:
Ugyan, Virág! Csak halandzsáztam, mint Frigyes mester... :)
Válasz erre: Gaya
Kedves Péter!
( Ezt itt, és most, nem lehet kihagyni)
A börgösü kicegy egyenesen megerősíti, és még hatványozottabbá teszi a kupac nataronót!Igaz, nem vagyok a csusszanás özönében járatos, de a gyapjasan tevő sapecek, kezdik a bendele dolgát láttatni velem!
Üdv,
Gaya
Válasz erre: Tündér
Kedves Péter!
Hoztad a formádat és a stílusodat, mint mindig. A lelkiismeret az érdekes dolog, vádol, vagy menteget... nem mindegy!
Nagyon köszönjük!
Pussz, Tündér
Válasz erre: zsoltne.eva
Mi van? :-) Tündér meg úgy tesz, mintha értené? :-)
Most már tudom miért nem jövök a cikkeidre? Sajnálom, de magyar az magyar! :-) Ez nekem nem az.
Válasz erre: Zsomwin
De mié?' Annyira csergezős, nem? :D
Válasz erre: Zsomwin
Nataronó ment, bár sztem ezt lehetne nyakózusabban is bembelőzni! Szupi.
Válasz erre: zsoltne.eva
Elég volt! Nem gondoljátok? :-)
Válasz erre:
Kedves Péter Pál!
Igazából ezt a nyelvet nem értem,)))biztos nagyon buta vagyok.Ezért csak azt mondom biztos érdekes a cikked.)))
joboszi