A macska és a rigó
Látogatók száma: 65
Könnyű vadászkaland, szerencsés véggel.
Van nekem két szép cirmos macskám, testvérek és mindkettő nőstény. Az idén már hatévesek lesznek. A barna cirmost Tigrisnek, a szürkét Egerésznek hívjuk. Van ezenkívül egy másik nevük is, egy igazi macskanév, amit az anyukájuktól kaptak. Tigrist Maóú-maóú Maee-nek, Egerészt Mahá-mahá-nak nevezte el.
Ez nekünk, embereknek eléggé szokatlan, úgyhogy inkább maradjunk az általam adott neveknél.
Ez a történet Egerészről szól.
Egy szép tavaszi napon a macsek az egyik ágyásban szimatolta elmélyülten az alig kinőtt növénykéket, pofácskáját időnként hozzádörzsölte valamelyikhez; így ő is otthagyta a saját névjegyét. Olyan ez a macskáknál, mint nekünk az SMS: egy rövid kémiai üzenet. A dolog teljesen lefoglalta, nem csoda, hisz a szagok értelmezése egész macskát kíván…
Csak akkor vette észre a rigót, amikor az elkezdett énekelni.
A szomszéd kertjében, közvetlenül a kerítés mellett, állt egy nagyra nőtt fenyőfa. A törzse már vagy másfél méter magasan fel volt kopaszodva, így a legalsó ágai nem értek le a földig, a középtájon levők pedig egyenesen a kerítésünk tetejére lógtak. Nos, a rigó épp egy ilyen ágra szállt le megpihenni.
Egy kicsit tollászkodott, aztán torkát köszörülve, kipróbált néhány rövid dallamot. Pár percig csak füttyögött, majd amikor megfelelőnek ítélte a hangsort, belekezdett. Harsányan és vidáman szállt az ének, valahogy így:
- Ide! Idenézzetek tojók! Itt látjátok a legszebb rigót!
Sárga csőre, fekete tolla; rá tekints inkább, ne a napra! – Annyira belemerült az énekbe, hogy nem vett észre a macskát. (És nézzük el neki, hogy kicsit sántít a vers, hisz a dallam sokkal fontosabb…)
Annál inkább észrevette őt Egerész! Meglepetten kapta fel a fejét: mégis remek nap lesz ez mai! Itt a remek alkalom egy kis madár pecsenyére!
Először azonban csak figyelt, ragadozóhoz illőn felmérte a terepet. Igen! A kerítés fából készült, meg van rá az esély, hogy rajta felfutva el tudja kapni a tollas jószágot. Most már csak észrevétlen a közelébe kell jutni.
A gondolatot tett követte. A cirmos izgatottan lelapult, és lopakodni kezdett a kerítés felé. Pontosan úgy cserkészett, mint a természetfilmekben az oroszlánok. Lapos kúszásban közelített, tett néhány lépést, megállt, aztán megint néhányat, majd újra mozdulatlanná dermedt. Még a füle sem moccant. Csak a farka…! Sajnos! Először a hegye kezdett mocorogni, de aztán, ahogy a macska egyre izgatottabb lett, az egész mozgásba lendült. Egyre jobban csapkodott jobbra-balra, jobbra-balra… Végül már olyan volt, mint egy támadni készülő kígyó…
Félő volt, hogy a rigó előbb-utóbb észreveszi, bár… egyelőre teljesen belefeledkezett a dalolásba. Aztán, a harmadik ismétlés után új strófába kezdett:
- Gyere, gyere te szép tojó, én vagyok a neked való!
Soha, soha meg nem bánod, hogyha én leszek a párod! - és fejét büszkén felemelve, behunyt szemmel trillázott, világgá énekelve, hogy mily nagyszerű férj lesz belőle.
Vagy korai vacsora…
Egerészt egyre jobban zavarta nyughatatlan farka. Megállt az osonásban és próbálta ráncba szedni rakoncátlan testrészét, de hiába. Végül hátrafordult és szigorúan ránézett az izgő-mozgó szőrös nyúlványra. „Ezt azonnal hagyd abba…!” - szólt rá gondolatban. Jó néhány másodpercig meredten fixírozta, – nagyon koncentrált, – mindaddig, míg ismételten csak a legvége mozgott. Akkor folytatta a lopakodást.
Mindeközben a rigó olyannyira eltelt saját dicséretével, hogy felelőtlenül hintázni kezdett az ágon le-fel, le-fel…
A macska leült a kerítés aljánál és feszülten figyelt. Eddig nem igazán tudta, hogy hogyan foghatja majd meg a madarat, de most már kezdett kirajzolódni a haditerv. Hisz nyilvánvaló! Amikor az ág az alsó holtponton egy vonalba kerül a kerítés tetejével, akkor kell majd a kerítésen felrohanva elkapni… Bizony! Nagyon jól kell számolni! „Mert ha elvétem… és a szomszédban kell landolnom, akkor… nos, akkor lesz macskajaj, mert ott lakik Bori, a fiatal németjuhász, aki nagyon szívesen megkergetne…”
A lehetőségtől is kirázta a hideg, nem is foglalkozott vele tovább, az ilyesmi csak elveszi a macska kedvét…
- Büszkén szól a rigóének, tiéd lesz a legszebb fészek… - folytatódott a dal.
„Meg kell találni a megfelelő pillanatot… - gondolta Egerész - Igen, igen… még egyszer, na… na, most!”– és elrugaszkodott.
És pontosan ekkor, a rigó megsejtett valamit. Kinyitotta a szemét és… egy macskával nézett szemközt…! Döbbenten elhallgatott. - „Egy macska?!? - villant belé - Itt?”
- De most véget ér az ének! – fejezte be a strófát a cirmos és felé nyúlt a mancsával.
A madár végre észbekapott és egy rémült csippanással feljebb röppent.
A fenyőág, a súlytól megszabadulva, Egerész pofácskájába csapódott, a macsek pedig, épp csak érintve a kerítés tetejét, csalódott morranással a földre huppant.
A szárnyas, félrebillentett fejjel, érdeklődve nézett a hoppon maradt ragadozóra, aztán megeresztett egy rövid füttysort:
- Nézzétek a nagy vadászt! Pórul járt most! Pórul járt! - gúnyolódott vele.
A cirmos is így értelmezte, mert felágaskodott a kerítésre és dühösen fújva válaszolt:
- Várj csak, füttyös! Gúnyolódj csak! Találkozunk még! El foglak kapni és akkor torkodon akad a dal…! - és elmondta a tollas jószágot mindennek, csak szép és jó madárnak nem.
A rigó udvarias volt, félre billentett fejjel megvárta a végét, még csak közbe sem szólt, aztán, amikor Egerész befejezte, egy rövid füttyöt megeresztve átrepült a harmadik szomszédba és újra kezdte az éneket. Csakhogy bosszantsa a macskát… és hogy elszálljon belőle a feszültség:
- Mindig büszkén dalolok, macska elől suhanok!
A nagy vadász pórul járt, tőlem legyen fiókád!
Egerész még egyszer visszanézett. Jó füle volt, tisztán hallotta és értette, hogy mit dalol a rigó; és nagyon bosszantotta…
- Na, várj csak, te híres! Jössz te még ebbe a kertbe… - nyávogott magában, mialatt elsétált a kerítéstől lassan, ráérősen és néhány méterre tőle leült mosakodni, mint akit tulajdonképpen már nem is érdekel az egész – és akkor megismered a macskák istenét…! Elkaplak, el bizony! - „És ha nem téged, akkor valamelyik fiókádat, de egyszer rigó lesz a vásárfiókám!” – fogadkozott gondolatban és gyorsan, lopva körbe nézett, hogy nincs-e a közelben a testvére, vagy egy másik macska; nem látta-e valaki, hogy hogyan sült fel. Megkönnyebbülten eresztett el egy halk miaút, ha a vadászatban nem is, de ebben szerencséje volt. Nem volt senki a környéken.
A délután hátralevő része eseménytelenül telt. Egerész nyugodtan heverészett, napozott, amikor pedig megjött a gazdi, vagyis én, a testvérével együtt jól belakmározott macskaeledelből.
Ami a rigót illeti… számára is jól ért véget az eset. Megtalálta álmai tojóját, vagy inkább az talált őrá. A nőstény ugyanis tanúja volt a történteknek és amint a hím befejezte az éneket mellé röppent és köszöntötte:
- Ügyes vagy és bátor, te leszel a párom!
Ezzel a dolog részéről el volt döntve, rögtön neki is láttak a fészekrakásnak, ráadásul - szemtelen módon - épp azon a bizonyos fenyőn. Tehették, hiszen biztonságban voltak, Bori kutya szívesen heverészett az árnyékában. De azért biztos, ami biztos… azon a fenyőágon többé egyetlen rigó sem üldögélt, sem felnőtt, sem fióka.
A csemetéknek apjuk elmesélte kalandját a macskával, nevet nem említett, de Tigris így is gyanakodva méregette a testvérét. Mert, ugye, az rendben van, hogy Egerészt bosszantja, ami a másik macskával megesett, de azt Tigris már nem értette, hogy nővére miért morog, valahányszor rigóapuka átrepül a kert fölött…
Mert többé bizony nem volt alkalma rájuk vadászni, hiába fogadta meg oly erősen a cirmos. A fiókák addig át sem jöttek hozzánk, amíg nem tudtak biztonsággal repülni. És utána is, mindig nagyon figyeltek, hogy elkerüljék a macskákat, így felnőve ők is fészket rakhattak.
Itt a vége, fuss el véle, ha már egyszer elkaptad… Főleg ha macska vagy…!
A cikket írta: Arkady
Hozzászólások
időrendi sorrend
Örülök, hogy olvastatok és hogy tetszett, köszönöm!
Nálunk a kertben vannak fekete és sárgarigók is. Macskák is bőven. Nagyon el tudtam így képzelni a történetedet, nagyon aranyos írás!
Pussz,
Tündér