A szeretet szeretett ünnepe

Látogatók száma: 39

9. Kötések és kötődések

Ebéd után Boldi meg sem várja a kávét, hanem - Karola rosszalló pillantása ellenére - azonnal felmegy a szobájukba átöltözni, mert következett a két keresztgyermekével a szokásos móka, ugyan itt nincs játékvasút, de majd kitalálnak valamit. Mariska néni, a kicsit konyakszagot árasztó öregasszony, elárulta neki, hogy a konyha és az emeletre vezető lépcsőház között van egy húsz négyzetméteres dühöngő, ott aztán kedvükre játszhatnak a gyerekek.
A három gyerek, Virág, Dani és Dóri, ott kergetőznek az asztal körül. Miközben egymásra figyelnek, és mindenféle butaságokat beszélnek, fél füllel azért a felnőttek beszélgetését figyelik, így hallotta meg Virág, amit Boldi bácsi és Mariska néni a dühöngőről beszéltek, és azonnal odamegy az öregasszonyhoz, megfogja a kezét, felnéz rá, úgy kérdezi:
- Megmutatod nekünk, hol van a dühöngő?
- Természetesen, elvégre találtok ott számos játékot.
Elkiáltja magát a kislány:
- Dani! Gyertek, megyünk a dühöngőbe!
Ildikó ránéz Kamillára és szinte egyszerre álltak fel, elvégre nem lehet a három óvodást rábízni egy kótyagos öregasszonyra.
Mire szabadidő ruhában megérkezett Boldi is, a gyerekek éppen bevégezték a játékok számba vételét, és a szoba közepére tették azokat, amelyek számukra érdekesek, a többit a helyükön hagyták. Vigyorog Boldi, nem csalódott bennük, egy perc alatt felforgattak mindent. Odasúgja sógornőjének, hogy bízza csak rá a gyerekeket, ott van a polcon két pakli kártya, vigye el, és a felnőttek foglalják le magukat a kártyázással.
- Kamilla, nem tudom, hová tűnt Anya, de okvetlenül beszéljetek vele, mert valahol kell lennie karácsonyfának, és gyanítom, hogy vacsora előtt ott lesznek alatta az ajándékok.
Ildikó hezitál, végül mégis megszólal:
- Virág ebéd után alszik egy órát.
- Nyugodj meg, Ildikó, - mosolyog Kamilla, - ahogyan én a sógoromat ismerem, fél óra alatt mindhárom gyereket úgy lefárasztja, hogy estig alszanak majd, mint a tej. Jó ötlet a kártya, néhány partit játszhatunk.
Virágnak egyáltalán nem hiányzik az édesanyja, jó móka Daniékkal játszani, és Boldi bácsi olyan kedves, egyformán bánik velük.
- Jöjjenek, hölgyek, a karácsonyfát én is meg tudom mutatni! – szólal meg Mariska néni és elindul.- Ha ajándékot tesznek alá, írják rá, hogy kié lesz, ezt beszéltük meg Rózsával.
- Tényleg, hová tűnt Anyuka!
- Biztosan dolga van!- vágja rá Mariska néni.
- Mi dolga lehet, még alig váltottam vele néhány szót! – aprehendál Ildikó, aki kényelmetlenül érzi magát, amióta csak betették ide a lábukat.
Mintha kerülné őt Rózsa, pedig szívesen megkérdezné tőle, honnan ismeri Kálmánt, mert nagyon kíváncsi lenne rá, de a férjétől ezt nem meri megkérdezni, elég, hogy látta az arcán a meglepetést és az örömet, amelyet Rózsa bemutatkozása váltott ki belőle. Ráadásul az is zavarja, hogy Lizával sem tudott egyetlen szót sem váltani, állandóan Mátéval kettesben jönnek, mennek mindenhová, mintha össze lennének nőve. Délelőtt az ebédet főzték, most meg a vacsorát készítik, mintha nem maradt volna ebédről egy kisebb hadseregnek elég étel. Peti segíteni akart nekik, de nem engedték, sőt, a konyhába, rajtuk kívül, csak Mariska néni és Rózsa léphetnek be, de ők is csak néhány perc erejéig.
Érdekes ez az Egressy család. Tudomása szerint Soma és Rózsa tíz éve külön élnek, mégis úgy turbékoltak az ebédnél, mintha közöttük minden a legnagyobb rendben lenne. Soma úgy udvarol a volt feleségének, mint egy szerelmes kamasz. Bezzeg Kálmánnak ez eszébe sem jut. Hiába próbál időnként kicsikarni belőle egy kedves szót, férje rendszerint azzal üti el a dolgot, hogy itt vagyok melletted, mit akarsz még? Ha nem szeretnélek, nem lennék itt.
Érthető, ugye? Ez a férfi logika.
Az étteremben, az összetolt nagy asztalnál, egyik kupacban a férfiak borozgatnak, közben igazi férfias sportot űznek, azaz politizálnak, vitatkoznak, és egymást ugratják. Főleg Soma és Kálmán akaszkodnak össze, Zsolti csak mulat rajtuk, s néha egy –egy fél mondattal tovább szítja a tüzet, mielőtt az parázzsá hamvadna. Peti csak figyeli őket, nem szól egy szót sem, csak töltögeti magának egyik pohár bort a másik után, és ha nagyon unja magát, okos telefonján csetel.
A férfiaktól tisztes távolságban ül Karola, a hűvös szépség, aki szintén a mobilját nyomkodja, s úgy tesz, mintha rajta kívül más nőszemély nem lenne a közelben, akivel érdemes lenne beszélgetésbe elegyedni, pedig csak fel kellene emelnie a fejét, s máris látná, hogy vele szemben, az asztal túloldalán, magányosan üldögél Mara, aki vastag festék vakolat és dögös ruha hiányában, egészen helyes, értelmes lánynak tűnik.
Kamilla egyenesen a férjéhez tart:
- Nézd, Zsolti, hoztunk nektek egy pakli magyar kártyát, ultizhattok, ha akartok. Mi pedig kanasztázunk, de nem itt, mert tudom, hogy úgy játszotok, öt perc játék, utána tíz perc vita.
- Kedves vagy, drágám. Hol hagytad a gyerekeket? Boldival vannak? Akkor menjetek, játszatok ti is, majd lefekteti őket a bátyus, amint lefárasztotta őket. Ildikó, ne aggódjon Virág miatt, állítom, hogy a bátyám pályát tévesztett, nem sebésznek kellett volna mennie, hanem óvópapának.
Erre már Karola is felkapja a fejét, és szikrázik a szeme.
- Jól van, Karola, csak viccelek. Eredj kanasztázni, mutasd meg, hogy az is észjáték.
Minden szempár Karolára irányul. Méltóságteljesen feláll, sógora szemébe néz:
- Így igaz, Zsolti! De te ezt honnan tudod?
Felpattan ültéből Mara:
- Kamilla, ha nem bánjátok, én is veletek tartok!
Felbukkan Mariska néni:
- Elébb megmutatnám a különteremben lévő karácsonyfát, hátha valaki ajándékot akar alátenni. Addig odakészítem a kártyásoknak az italokat, ha megmondják, mit kérnek.
Egy panasz szavuk sem lehet, mire negyedóra múlva visszatérnek, mindkét társaságnak odakészítve az enni- és innivaló, sőt, közben Rózsa és Kropacsek Béla is előkerült.
A karácsonyfa alatt halmozódnak az ajándékok, mintha az idén gondoskodóbb lenne a Jézuska, mint tavaly volt. Nagyon szép a karácsonyfa, melynek láttán még Ildikó is meglepődik. Nagyon készülhettek Egressyék erre a napra, ha képesek voltak háromméteres karácsonyfát állítani és olyan gazdagon feldíszíteni, mintha az angol királynő látogatására számítanának. Ha ezt meglátják a gyerekek, nem lehet ágyba parancsolni őket, addig, míg ki nem dőlnek. Bár ez lenne a legkisebb baj. Sem Liza, sem Máté nem árulták el, hányan lesznek a vendégek, így a Kovács család összesen három italokból és édességekből összeállított ajándékkosarat hozott, és az a kérdés, hogy azokat kinek adják, mert megbontani nem lehet. Félre hívja Kálmánt, hátha neki, mint családfőnek, lesz valami ötlete.
- Ugyan, Ildi, ne hisztizz! Úgy lesz, ahogyan megbeszéltük! Rózsa, Soma és Máté kapja a kosarakat, Lizáé pedig a vásárlási utalvány, hogy tudjon venni magának cukrászati eszközöket. Nem kell ebből ekkora felhajtást csinálni. Inkább menj, nézd meg, mit csinál Virág!
Odalép hozzájuk Rózsa:
- Menjetek fel mindketten, a tizenkilences szobában találjátok őket. Érdemes megnéznetek. A három gyerek egymás mellett alszik a franciaágyban, az én bolond fiam meg pótágyon szundikál, ha bármelyik felébredne, akkor ott legyen, mert mégiscsak idegen helyen vannak, és nehogy megrémüljenek a kicsik.
- Csodálatos! Menj, Ildikó, úgy látom, már jönnek Somáék, és belekezdünk az ultipartiba.
Kálmán megvárja, míg hallótávolságon kívül kerül a felesége:
- Rózsabokor, nem láttalak negyven éve!
- Ó, én se téged! Remélem, ez megvigasztal.
- Ha tudtam volna!
- Mondd, mit kellett volna tudnod, Kálmán barátom? – lép hozzájuk Soma és fél kézzel átöleli a feleségét. – Én mondom neked, nem kell nekünk mindent tudnunk! Azért van a feleségünk, hogy emlékeztessen bennünket arra, amiről elfeledkezünk. Hiába, nem értenek meg bennünket az asszonyok! Mi minden lényeges dolgot számon tartunk, például megmondjuk, tíz évre visszamenőleg, hogy kedvenc focicsapatunk mikor ki ellen mennyivel nyert, sőt, az összeállításukat is kívülről fújjuk, csak az a fránya házassági évfordulónk sohasem jut az eszünkbe. Rózsám, drága, - lehel csókot felesége arcára -, bocsáss meg nekünk, de sürgős ultipartink van. A lányok pedig kanasztázni akarnak, jó lenne, ha beszállnál, mert Karola képes lesz agyonverni őket.
- Nem is tudtam, hogy ilyen veszélyes, verekedős Karola.
- Á, dehogy! Csak olyan penge az esze, mint egy férfié, és nem szeret veszteni! – vágja rá Soma, széles mosollyal az arcán.
- Jól van, fiúk, menjetek ultizni, nekem dolgom van.
Rózsának muszáj beszélni Mátéval, mert annyira behúzódtak Lizával a konyhába, mintha nem is tartoznának a családhoz. Természetesen, most is a lehető legrosszabbkor nyit be, de a fiatalok nem zavartatják magukat, elvégre a szendvicskészítés nehéz fizikai munkát igényel, melyet kénytelenek ötpercenként egy-egy csókkal megszakítani.
- Halihó, ifjak! A karácsonyfa alá kellene tennetek az ajándékaitokat! Bár az is lehet, hogy nektek magatoknak kellene a fa alá ülnötök! No, ennyit akartam mondani! Léptem!
Gyorsan behúzza maga után az ajtót! Hahaha! Ha ez így folytatódik, hamarosan nagymamát csinálnak Ildikóból! Belőle nem, mert ő már kétszeres nagymama, bár ezt a végtelenségig lehet fokozni. Jó, hát nem a végtelenségig, de egy focicsapatnyi aprósággal még elbírna.
Megkeresi gyorsan Mariskát, hogy suttyomban kilibbenjenek elszívni egy cigarettát, és utána megnézi, mit csinálnak a többiek, mert senki sem unatkozhat.
Tévedni emberi dolog, nem Mariskát kell keresni, hanem a konyakot, mert kétséget kizárva, ahol a konyak, ott van Mariska. Gyanúsan csillog az öregasszony szeme, a leheletétől pedig a gyengébbek egyenesen alkoholmérgezést kapnának.
- Gyere, barátnőm, szívjunk el egy cigarettát!
Elállt a hóesés, és a szél is pihenőt tart, miután jól kidühöngte magát.
- Bolond ez a Hajagos Pista!
- Te tudod, Mariskám, a te vejed!
- Az, a fene essen bele!
- Mi történt, hogy így haragszol rá?
- Képzeld, telefonált az előbb! Jönnek a rendőrök, az ételmintáért! Az a bolond nem sütötte meg rendesen a pulykát, több gyerek ételmérgezéssel kórházba került!
- Hát, erről nem tehetek.
- Én se. De mit szól majd a falu?
- A falu nem beszél, Mariskám, csak az emberek.
- Hát, most mit tegyek?
- Semmit. Főzz egy adag kávét és józanodj ki.
- Jó, menjünk, mielőtt a keresnének a rendőrök
Menetközben Rózsa beszól Máténak, hogy mire készüljenek.
- Tettél el ételmintát, kisfiam?
- Tettem, Anya, hogyne tettem volna.
- Segíthetek valamiben?
- Semmiben, majd én elintézem.
- Szóljak a többieknek?
- Ne szólj, felesleges lenne izgatni őket. Csak Karolának mondd meg, kérlek, rá szükségünk lehet.
Soma, Kálmán és Zsolti ultiznak, Kamilla, Karola, Ildikó és Mara pedig kanasztáznak. Béla Petivel diskurál, és nem nagyon engedi inni a fiút, mert bár külsőleg nem látszik rajta, de nagyon berúgott.
- Jöjjön, Béla, kísérjük Petit a szobájába, és utána akarok magával néhány szót váltani.
Kropacsek Béla figyelmesen hallgatja Rózsát, közben nagyokat szív a cigarettájából.
- Rózsa néni, tessék nekem valahonnan ragasztószalagot és filctollat szerezni. Mariska néni biztosan tudja, hol van. Addig beszélek Mátéval.
Mariska részeg, de nem hülye. Az irodában azonnal kihúzza a veje íróasztalának azt a fiókját, amelyben ott az öntapadós ragasztószalag, az olló és az alkoholos filctoll, melyeket Rózsa kezébe ad és közli, hogy akkor most elmegy aludni.
Kropacsek Béla pontosan tudja, hová nyúljon. Megnézi a számlákat, amit Hajagos állított ki az árvaház nevére, a következőt pedig Máténak. Ez utóbbin szerencsére rajta van minden. Készpénzfizetési számla, Egressy Máté nevére kiállítva, 16 fős csoportnak, december 24-26 között, szállással, teljes ellátással, szerviz nélkül, összesen kettőszázezer forint, s rajta a „Fizetve” bélyegző. Megrendelés másolat az étel nyersanyagokról. Gyors rovancs, és kiderült, hogy abból annyi hiányzik, amit az ebédhez és a készülő vacsorához felhasználtak. Hasonlóképpen raktári kiadási lapon felsorolva az italok, azokból sem sok hiányzik, csak amennyit megittak. Beleértve Mariska néni konyakját is. Ezzel ellentétben a pulyka beszerzésének nyoma sincs, annak származása ismeretlen.
- Gyere, Máté, leragasztjuk a lezárt rajtárakat, én meg leszignálom. Előbb nézzük meg, megvan-e minden ételminta. Maradjunk annyiban, hogy ellenőrizni jöttem. Mikor ment el Hajagos úr? Fél kilenckor? Oké, én pedig kilenc órakor érkeztem. Hol van Mariska néni? Lefeküdt aludni? Kiváló.
Egyetlen raktár sincs nyitva, a konyhában lévő két hűtőszekrényben pedig csak a Máté által hivatalosan beszerzett alapanyagok vannak, és az ételminták.
- Minden rendben. Mi majd Rózsa nénivel figyeljük, hogy mikor jönnek, és nem a főbejáraton, hanem a személyzeti bejáraton engedjük be őket. Először az irodába megyünk, onnan jövünk le a konyhára. Majd én beszélek a rendőrökkel. Máté, mi nem vagyunk jóban. Nem is tegeződünk. Te azért haragszol rám, mert a nyakadba ültetett az apám, és én is ugyanezért leszek mérges rád. Rendben? Rózsa néni, legyen, szíves gondoskodjon arról, hogy Mariska néni és a gyerekek ne jöjjenek le a szobákból, nehogy véletlenül elkotyogjanak valamit, amit nem kellene.
Negyven perc alatt végeznek a rendőrök, addigra mindent átnéznek, amit kell és a jegyzőkönyvet is megírják. Szegény Hajagos Pista hebeg, habog, és olyan bizonytalan, mintha idegen helyen lenne. Bezzeg Kropacsek Béla profi módon tárgyal velük, és búcsúzáskor üzletemberhez méltón beszél:
- Megértem magukat, biztos urak, maguk is a munkájukat végzik, ahogyan én is azt teszem. Egressy úr, csomagoljon, kérem, egy-egy bejglit a biztos uraknak. Nyugodtan fogadják el, higgyék el, ez nem lekenyerezés, hiszen már elvégezték a munkájukat, aláírtuk a jegyzőkönyvet. Nem is tudják, mennyire hálás vagyok, amiért ennyire humánusan tették a dolgukat és nem zavarták meg vendégeink pihenését. Tudom, mit jelent karácsonykor dolgozni, ahelyett, hogy a családunkkal lennénk. Magának pedig, Hajagos úr, már többé nem kell bejönnie. Az első munkanapon postázzuk a rendkívüli felmondását. Parancsoljanak, erre menjünk, a személyzeti bejárón. Kikísérem magukat. Még egyszer nagyon köszönöm a gyors és precíz munkájukat!
Egressy Máté arca fehér, mint a fal, a szíve pedig majd’ kiugrik a mellkasából. Ki gondolta volna, hogy Kropacsek Béla rendelkezik apja határozottságával, és nem sokat teketóriázik, ha intézkednie kell egy nem várt kényes helyzetben? Abba bele sem mer gondolni, mi lett volna, ha lebukik a kamionosok ebédjével! Akkor most neki sem lenne munkája, és hiába nyert az üzleten kétszázezer forintot, plusz a jegygyűrűk árát, ott lenne, ahol a part szakad, s beláthatatlan ideig munkanélküliként tengethetné az életét. Néhány perce csengett a mobilja, Takács Jani kereste, de nem beszélhetett vele, mert azonnal lebukott volna. Visszahívja, amint lesz ideje.
Folyt.köv