A tükör hatalmában- 1. rész
Látogatók száma: 30
Klasszikus középkori boszorkányfantasy, brutális jelenetekkel, gyengébb idegzetűeknek nem ajánlott :D Természetesen ez is 18 +os...
A kettős halálos ítélet hírére a város apraja-nagyja Démosz főterére gyűlt. Zhília később is tisztán emlékezett minden mozzanatra, mert bár még csak ötödik évét töltötte be, rendelkezett annyi ésszel, hogy ne feledje élete első kivégzését. Szorosan sudár termetű anyja oldalához simult, miközben a lehető legközelebb álltak az előkészített máglyákhoz, bizonyítva kiváltságos mivoltukat.
A kislány az összehordott fahasábok helyett nemes arcélű atyját, Rafgar Baildurt bámulta, aki a középen felállított pulpitusról meredt a tömegre. A magas, nyílt tekintetű férfi több mint nyolc éve tevékenykedett Démosz főbírájaként, ami két teljes ciklust jelentett, és arra vallott, hogy a város lakói elégedettek munkájával. Két oldalról szenvtelen csuhások fogták közre, élükön a kérlelhetetlen jellemű, ifjú püspökkel, Lanvar Nergasszal, akit maga a pápa nevezett ki az egyházmegye élére.
Rövidesen megérkezett az elítélteket szállító kordé, és a tömegre fojtogató csend telepedett. Az acélmellvértes porkolábok elgyötört nemesasszonyt, és sötét pillantásokat lövellő öregasszonyt tuszkoltak az ítélethozók pulpitusa elé. Rafgar elkezdte a vádpontok ismertetését, majd a püspök vette át tőle a szót.
A nemes hölgyet Alaeina del Saorisnak hívták, és azzal riasztotta az éjszakai őrséget, hogy ura, a nála húsz évvel idősebb Saarkis herceg elhunyt az ágyában. A fegyveresek parancsnoka azonnal hívatta a főbírót. Rafgar már a kezdet kezdetén sejtette, hogy az özvegy a bűnös hitvese váratlan halálában. Alaeina sokáig tartotta magát, de végül beismerte az igazat, és bevádolta Yasheenát, a vén vajákost, akitől a mérget vásárolta. Ezen a ponton Nergasz püspök is beleavatkozott az ügybe, mert nyomban a boszorkányság vádja merült fel. A fiatal egyházi méltóság megérkezése kezdetétől egy titokzatos és megfoghatatlan szekta árnyalakjaival hadakozott Démosz kulisszái mögött.
Alaeina lehajtott fejjel tűrte, hogy az egyik máglya elé állított póznához kötözzék, míg gonoszságot árasztó bűntársa képtelen volt tartani a száját:
– Démosz népe – rikácsolta –, tudjátok meg, kit küldtök ma a máglyára! Az Anthea legfőbb diakonisszái közé tartozom, és a halálom nem marad büntetlenül!
A tömeg felmorajlott, a főbíró és a püspök arca kővé dermedt a dühtől. Először fordult elő, hogy egy diakonissza nyíltan színt vallott, ami felért egy arculcsapással.
Anthea nővéreiről mindenki hallott: suttogó mendemondák terjedtek városszerte a mágikus hatalmú boszorkányszövetségről, melynek üldözését az egyház a legfőbb feladatának tekintette. A kiterjedt szervezet kiválasztotta minden nemzedék asszonyai és lányai közül a legtehetségesebbeket, hogy beavatottá tegye őket. Az Anthea páholyai pókhálóként szőtték be Démosz sikátorait. A diakonisszák gondoskodtak róla, hogy ne vezessenek hozzájuk nyomok, és ha valaki mégis közel került a titkaikhoz, arra könyörtelenül lesújtottak. Ezek az asszonyok ismerték a fekete mágia legsötétebb praktikáit, és dühüket a halál sem fékezhette meg; nem felejtettek, és sosem hagyták futni az ellenfeleiket. Pokoli tetteiket kiontott vér, és eltörölt életek szegélyezték. Az egyház ugyanúgy félte őket, akár a tanulatlan emberek.
– Bosszúm irgalmatlan lesz – fröcsögte Yasheena –, minden ellenségem meglakol!
A vénség gyűlölködő tekintete összekapcsolódott a kislányéval, miközben az átkokat szórta. A rémült Zhília úgy érezte, tüzesen izzó tűk fúródtak a pupillájába.
– Elég! – vágott közbe Rafgar, aki feldühödött a vén szipirtyó fenyegetőzésétől –, gyújtsátok meg a tüzet!
A várakozó fáklyások lángra lobbantották a farakásokat. Mohó tűzkígyók tekeredtek az elítéltek teste köré, akiknek elfúló sikoltozása beleveszett a fahasábok ropogásába. Alaeina del Saoris percek alatt megfulladt a füstben, nem érezte égő húsa kínjait; az éltes méregkeverőt azonban nem érte ekkora szerencse.
Yasheena aszott csontjaiban talán több életerő lapult, mint a rózsás arcú fiatalasszonyéban; de az is lehet, hogy varázslat óvta a gyors pusztulástól – minden esetre fenékig ürítette a gyötrelmek poharát. Először felhólyagosodott a bőre, s csak lassan kezdett el hámlani, hogy feltárja az alatta rángó test titkait.
Zhília el akarta fordítani a fejét az iszonyattól, de nem tudta megtenni. A banya tekintete láthatatlan béklyókkal magához láncolta, mintha a vén szörnyeteg valamire kiszemelte volna. Végül a boszorkány két szemgolyója kirobbant üregéből, és miközben sötét lelke fekete füstként szállt az ég felé, a kislány aléltan a porba rogyott.
A csőcselék észre sem vette a szokványos esetet, ahogy azokat a kifejezéstelen tekintetű nőket sem, akik a piactér előre kijelölt pontjain állva apró tükörszilánkokat szorongattak a tenyerükben, rezzenéstelen arccal szemlélve a diakonissza végső útját a pokolba.
A cikket írta: Maggoth
Hozzászólások
időrendi sorrend
Na, most már mindegy :)
Ez a hivatalos verzió, én pedig úgy gondoltam, az általam kitalált boszorkányszekta okkult tevékenységet űző papnőit nevezem így el.
Pedig a sztori lesz még ettől durvább is, lehet, hogy nem kéne elolvasnod...
Egyébként jól érzed, a kislány sztorija itt még nem ért véget.