Az előadás

Látogatók száma: 82

A nagy darab pasas már órák óta járkált föl, s alá.
- Te Józsi! Ez mióta csinálja ezt? - lépett a váltás az őrhelyre csak úgy, köszönés nélkül.
- Na végre, már épp ideje volt! A fene se tudja komám! Már akkor is itt mászkált, amikor én jöttem. Pedig az se most volt!
- Na, Isten áldjon! Ha sietek, még elérhetem a vonatot - felkapta kopott táskáját, és sietős léptekkel vetődött az ajtó irányába.
- Hé, mikor jössz legközelebb?
- Nem tudom, a főnök nem csinálta még meg a beosztást. Azt mondta, majd telefonál. Legjobb lenne valami rendes munka után nézni!
- Na hallod, hogy ezek az urak mit képzelnek magukról! Hogy az ember csak ül otthon, és várja a hívásukat? A szabadnap az szabadnap. Ki kell azt használni! Ott az asszony, meg a gyerek...!
- No ez az! Megyek is. Már annyi időm se maradt, hogy vegyek egy sört az útra - azzal kiviharzott az őrhelyről. Hangosan csattant utána a kapu, ahogy elengedte.

"Nahát, milyen szép kapu! Eddig észre se vettem!" - torpant meg a fickó egy pillanatra, hogy jobban szemügyre vegye. "Nem mai darab, megélt már egy háborút is talán, de szép!" Közelebb lépett. "Nem látszanak rajta lövések nyomai. Szépen felújították. Ez az idióta meg hogy bevágta maga után! Hát nem látja, milyen értékes? Ilyeneket a közelébe se engednék!" - Jó napot! - kiáltott oda az őrnek, amikor az megjelent az ajtónyílásban. - Mikor lehet már végre bemenni?
- Csak a meghirdetett időpontban nyitunk kérem.
- Legalább engedje meg, hogy leüljek odabent! Látom, belül van pad is... Már órák óta várok. - Messziről jöttem, itt volt dolgom a közelben. Nyitásig már nem mehetek haza.
- Akkor nagyon éhes is lehet! Két utcával odébb tudok egy jó kis vendéglőt. A maga helyében beülnék egy kicsit. Rendelnék valami finomat, de nem túl nehezet ám!
- Miért? Műsor közben nem engednek ki a mosdóba? - ült ki a döbbenet a nagy darab arcára.
- Dehogyis nem! Felőlünk aztán oda megy, ahova akar közben is! Azért csak higgyen nekem, esze ágában se lesz otthagyni az előadást!
- Honnan tudja? Maga már látta? Azt hittem, az elsők között leszek, ha már ilyen korán ideértem.
- Hát, nem láttam az egészet. Egyszer kicsit korábban jött a váltás, volt egy kis időm a buszig. Belestem a függöny mögé, amikor próbáltak.
- Na és tetszett?
- Nagyon! De tudja, mennem kellett, mert otthon várt a család. Az asszony mérges ám, ha nem érek haza, mire kész a vacsora! A lány meg velem szeret fürödni. Mindig mondja, hogy közben énekeljek neki valamit. Szeretem nézni, ahogy fröcsköli a habot mindenhova. Szóval, én inkább mentem. Úri mulatság ez nekem kérem! No, meg már öreg is vagyok ehhez! Meghagyom a fiataloknak.
- Én se vagyok már éppen suhanc, de engem nagyon izgat! Milyen a díszlet, figyelte?
- Semmi különös. A szereplők! Azok igen! Értük érdemes kifizetni a belépőt!
- Még mindig nem lehet bemenni? Már itt lenne az ideje szerintem!
- Az lehet, hogy itt az ideje, de lát itt mást is? Úgy volt meghirdetve, hogy legalább két fő legyen, kevesebb látogatóval nincs előadás! Hát, ha végképp nem jön senki, akkor előbb, vagy utóbb megtartják csak magának is. Azért reménykedjen, szerintem egyedül nem lenne az igazi! No, nézze csak! Még a végén szerencséje lesz!

Az úttesten egy vékony, barna nő szaladt át.
- Meg van maga őrülve? Mit rohangál ebben a forgalomban a kocsik között? Ott az átjáró, csak kis kerülő!
- Nem késtem el? Jaj, annyira kellett sietnem, már csak kevés időm volt, mire elindulhattam. Jól összevesztem e miatt a műsor miatt a férjemmel. Nem akart elengedni. Azt mondta, ő pár éve látott már ilyet, nem ér az egész semmit! Nem is tudom. Annyira jó volt a reklámja, semmi esetre sem hagytam volna ki!
- Na jöjjenek, kezdődik az előadás. Nem várunk tovább senkire!

És feltárult a kapu. A gyönyörű kapu, aminek a túloldalán ott volt a varázslat! Az ütött-kopott, sok előadást megért díszlet között életre kelt egy tündérmese a világ legjobb szereplőivel...

(Kép: internet)