Hogyan kell utazni
Látogatók száma: 56
Külföldi utazás "élményei".
Hogyan kell utazni?
A stuttgarti reptérig elkísért a barátom. A jegyet egy kedves hölgy töltötte ki, és mondott valamit németül. Ha rákérdezek, akkor sem biztos, megértem mi a közlendője. Úgy gondoltam, megtalálom én a monitorok alapján hol kell várni a Lufthansára. Elbúcsúztam kísérőmtől, és átmentem a vámon, megtaláltam a helyet, ahol várni kellett. Münchenben leszállt a gép, ismét várakozás. Megkerestem honnan szállok repülőre, és vártam, mint aki jól végezte dolgát.
Hallom én, valamit a hangosbemondó elismételt nem egyszer, na de mi közöm hozzá.
Kinyitották a bejárati rácsot, én is odamentem, átadtam, a jegyemet, amikor egy bájos fiatal hölgy azt mondta: a jegyem tovább nem a Lufthanzára szól. A JAT-tal kellett volna Belgrádba repülnöm, az meg már elment. Bezzeg minden szót megértettem, még azt is, hogy minden hely elkelt, de ha valaki nem jön, elvisznek, várjak.
Ott álltam, és már felcsillant a reménysugár az utaskísérő hölgy szemében, kezdte becsukni a bejáratot, amikor egy fiatal pár lélekszakadva rohant. Láttam a hölgy arcán a csalódást. Hozzám fordult.
– Sajnálom, nem jöhet velünk. Menjen vissza a tudakozóhoz, át a vámon, és majd ott segítenek.
Ej, a nemjóját, most bezzeg minden szavát megértettem. Megköszöntem jóindulatát, és vissza kellett battyognom lógó orral. Megkerestem az információt közlő szolgálatost, és idegességemben dadogva magyarázni kezdtem.
– Elment a repülőm. Mikor van járat JAT-tal Belgrádba.
Csak nézett rám, nem értette mit akarok. Ekkor megszólalt:
– Beszél angolul?
– Nem.
– Beszéli a franciát?
– Nem.
– Tud spanyolul?
– Nem.
No ekkora felfordult a kisszék bennem, és én kérdeztem most:
– Tud magyarul?
– Nem.
– Tud szerbül?
– Nem
– Tud horvátul?
– Nem
– Tud szlovénul?
– Nem.
Felsoroltam az összes akkori Jugoszláviában élők nyelvét. Én is tudtam, hogy nem beszéli ezeket a nyelveket, de a francba is. Nem csak három-négy nyelv van a világon. Kértem magyar nyelvű tolmácsot, csak azért is. Láttam csodálkozik, Belgrádba utazok, szerb névvel, és magyar tolmácsot kérek.
Jött egy kedves férfi. Elmondtam neki búmat, bajomat, bánatomat. Már kész választást ajánlott fel. Az egyik: hamarosan indul egy gép Bécsbe, onnan mehetek haza, csak késő délután indul egy gép Budapestre, de arra sokat kell várni.
– Kedves fiatalember, én bezzeg nem megyek arra helyre, ahol megint németül kell beszélni, kivárom én a délutáni járatot.
Elvezetett oda, ahol fel kell szállni a gépre, kaptam két szendvicset, és elköszönt.
Halálra untam magam. Már ülni sem tudtam a fenekemen, mert törte a szék. Biztos, ami biztos, beszállás előtt pár perccel megjelent a tolmács, bizonyára maflapéknek nézett, aki még akkor is eltéved, ha szájába rágják, mi a teendője.
Felszálltam a Budapestre repülő járatra. Azt elfelejtettem mondani, úgy félek repülőn utazni, mint a tűztől. Az, ha zuhanni kezd, ugyan mibe kapaszkodjak? Nem volt tele az utastér. Jött az utaskísérő, hozta az üdítőt, meg bort. Én, aki soha sem voltam borivó, lekaptam egy pohárral, és egy hajtásra megittam. Jött visszafelé, az üres poharat rátettem a tálcájára, és lekaptam még egy pohár bort. Azt is lehajtottam. Kétszer tette meg az utat a hölgy, én minden alkalommal két pohárral lehörpintettem. Mire Budapest fölé értünk, elszállt a félelmem, sőt gyönyörködtem a fényárban úszó városban.
Minden rendben ment. A vámon semmi problémám, mégis egy egyenruhás férfi kihívott a sorból, és közölte velem: csak csütörtökön van repülőjárat Belgrádba. Hétfői nap volt. Egyből kijózanodtam.
– Akkor én itt maradok csütörtökig.
– Nem lehet. El kell hagynia a repteret. Van autóbusz, ami beviszi a városba.
Felszálltam az autóbuszra, és érdeklődtem, hol van olcsó szállás, ahol megvárnám a reggelt. Egy személy felajánlotta, nála eltölthetem az éjszakát, de a körülöttünk ülők hangosan tiltakoztak. Ismeretlen emberhez véletlenül se menjek. Végül is ajánlottak egy diákotthont.
Eligazítottak, megtaláltam, de ott azt mondta a recepciós, minden szoba foglalt már.
– Dinárral fizetek, duplán.
(Akkor még a dinárnak értéke volt). Rögtön kaptam szobát, és megkértem, érdeklődje meg, mikor van autóbuszom másnap reggel Szabadkára, vagy Szegedre, hívjon taxit, és keltsenek fel.
Minden ment simán. Amikor a határra értem, a határőr nézi, nézi az útlevelemet. Most meg mi a baj?
– Autóval utazott Németországba, repülővel jött Budapestre, most meg autóbusszal tér vissza Jugoszláviába.
– Így igaz, de bárcsak már otthon lennék.
Hazaértem, és még mindig azon morfondíroztam: Én nem tudok németül, amikor nyolc évig tanultam az iskolában? Itt valami nincs rendben vagy velem, vagy a tanítással.
Sok év távlatából rájöttem: az iskolarendszerben volt a hiba. Már honnan lett volna bennem?!
A cikket írta: Radmila
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Azért ügyesen megoldottad!
Tanultam én is 8+1 évet németül az iskolában, sőt 4 hónapos gyorstalpalót újrakezdő tanfolyamon is, remekül vizsgáztam, de el kell mondanom, hogy az iskolai németnek aztán semmi köze az égadta világon a valós német nyelvű kommunikációhoz. Sőt, amióta rendszeresen beszélgetek németül igazi németekkel, kifejezetten idegesít, ha az iskolai németet hallom. Semmi köze az élethez. Valamire jó, biztosan, mondjuk nyelvvizsgához. És az életben meg újrakezdődik az egész nyelvtanulás, főleg idegen nyelvterületen, a nulláról.
Pussz, Tündér
Válasz erre: Tündér
Kedves Radmilla!
Azért ügyesen megoldottad!
Tanultam én is 8+1 évet németül az iskolában, sőt 4 hónapos gyorstalpalót újrakezdő tanfolyamon is, remekül vizsgáztam, de el kell mondanom, hogy az iskolai németnek aztán semmi köze az égadta világon a valós német nyelvű kommunikációhoz. Sőt, amióta rendszeresen beszélgetek németül igazi németekkel, kifejezetten idegesít, ha az iskolai németet hallom. Semmi köze az élethez. Valamire jó, biztosan, mondjuk nyelvvizsgához. És az életben meg újrakezdődik az egész nyelvtanulás, főleg idegen nyelvterületen, a nulláról.
Pussz, Tündér
Az iskolai németnek nem sok köze van a valós élethez,tapasztalatból mondhatom.Az életben változnak a szokások,így a nyelv is.Pl. ahol voltam,nem hallottam a könyvben leírt üdvözlési formulákat: Guten morgen,guten tag ,stb...a boltban is ahová jártunk úgy köszönt az eladó:tschüss!Nem számított fiatal vagy idősebb a vásárló.És még mi minden fölösleges tudást plántálnak az emberekbe,aminek aztán nem veszik hasznát.És ez csak a német.Oroszt 12 évig kellett tanulni és semmi eredménye nincs.
Egy nyelvet igazán szerintem úgy lehet leginkább megtanulni ha benne él az ember napi szinten.
Kedves Radmilla! Fő hogy sikerült megoldanod és célba értél végül.
Puszi
Üdv. újra itthon! :-)
Nekem 10 évig tanították az oroszt az iskolában, de semmivel sem tudok többet, mint franciából, amit kb. egy hónapig tanultam szakkör keretében. Lehet, hogy azért, mert utáltam is :) Mindenesetre valami csak hibádzik az iskolarendszerben, ha 10 év alatt nem tudták megszerettetni velem, sem megtanítani legalább alapfokon.
Szeretettel és köszönettel: Radmila