Szalmaszálba kapaszkodva

Látogatók száma: 49

2. rész: Mindent a gyerekért

Ha továbbra is ilyen meleg lesz, akkor bizony megolvad az aszfalt az utcában, és nem járhat tovább kocsival, hanem bumlizhat a tömegközlekedéssel és akkor valóban nem lesz ideje unatkozni. Bognár Paula fejébe csapja a műanyagból készült szalmakalapját, amit hamarosan úgyis levesz a fejéről, csak a tudat a fontos, hogy van nála valami, ami megóvja fejét a meleg napsütéstől. Fillérekért vette a kínai piacon, de azonnal megbánta és visszavitte volna, ha megismeri az árust, aki rábeszélte. A kínaiak alacsonyak, vágott szeműek és állandóan mosolyognak, ami mégis bosszantó, hogy csak akkor beszélnek magyarul, ha az érdekükben áll, egyéb esetekben simán közlik: nem érteni, nem érteni.

Sajnos, nem csupán a kínaiak nem értik a magyar szót, mert megtapasztalta nem is egyszer, hogy a honfitársai is úgy értetlenkednek, mintha hottentottául szólna hozzájuk. A fővárosban rohannak az emberek, mintha állandó késésben lennének, és mindenütt átvernék, ha nem figyelne. A piacon ötszázból akart visszaadni a hentes, pedig ezressel fizetett, és annyi a kéregető, mint égen a csillag. Neki ne mondja senki, hogy az egy szegény ember, aki drága löködős telefonon beszél, majd erőszakosan megpróbálja rábeszélni, hogy vegyen tőle hajléktalan újságot. Hiszen ha minden nap venne egyet, akkor arra menne el az egész nyugdíja, amelyről két hónap alatt kiderült, hogy a főváros tizenhetedik kerületében fele annyit ér, mint ért a fatornyos falujában, ahol közismert és megbecsült iskolaigazgató volt, nem pedig a BKK járatain utazók nagy masszájának egyik névtelen összetevője.

Miért is egyezett bele, hogy egy évre beköltözik a menye keresztanyjának pesti családi házába, és vigyáz a legkisebb, kétéves unokájára, mert Lilla visszamegy dolgozni, nehogy kettétörjön a karrierje. Paula igazán szereti a gyerekeket, egész életében őket tanította, csak azzal nem számolt, hogy egy kétéves, minden lében kanál kisfiú mellett nem lesz egyetlen nyugodt perce sem, ráadásul az állandó hajlongás ellen tiltakozni fog a dereka.
Képtelen megszokni ezt a háromszobás, antik bútorokkal és nehéz perzsaszőnyegekkel telezsúfolt házat, melynek aprócska kertjében a pázsitot három virágágyás díszíti, s csak arra jó, hogy reggelente meglocsolja a füvet. Az otthoni házának kertjében megtermelte a konyhára való zöldséget, itt pedig egy marék petrezselyemért is a piacra kell menni.

Ebben a hőségben egyre nehezebben viseli a reggeli egyórás utazást. Aranyos Danika, imádja, de nehezen bír vele a lakásban, mert a szabadba vágyik, állandóan a parkban vagy a játszótéren lenne, csakhogy a körúti hatodik emeleti lakásból egyikhez sem olyan könnyű eljutni, ráadásul önként felvállalta, ha már az egész napját ott tölti, akkor megfőz nekik és elvégzi a háztartási munkákat, mert arra kevés Lilla ideje és egyébként se egyék a mikróban megmelegítendő, ki tudja miből készült, előre gyártott ételeket. Danika nagyon megszerette a paradicsomlevest, palacsintát, lecsót, tökfőzeléket, a hideg gyümölcslevest, a paprikás krumplit kovászos uborkával és a fasírtból annyit tudna enni, hogy a gyomrát is elrontaná.

Átszáll a metróra, onnan a villamosra és máris ott áll a ház kapujában. Felcsenget a lakásba, nyílik a hatalmas vaskapu, és liftezhet a hatodik emeletre.
- Szervusz, anya! Gyere, reggelizzünk és igyunk egy kávét. Danika még alszik, Lilla pedig fél órája elment dolgozni.
- Szervusz, kisfiam! Úgyis akarok veled beszélni.
- Mindjárt kész a meleg szendvics! Bekapcsolom a kávéfőzőt! Mi a gond, anya?
- Semmi, Zolikám, csak beszéljük meg a gyerekek szokásos nyári vakációját.
- Az idén igazán kihagyhatják, hiszen nem vagy otthon.
- Nem szeretném, kisfiam, ha kimaradna a nyaralásuk. De, ha gondolod, hazamegyek erre a két hétre és magammal viszem Danikát is. Úgy gondolom, jót tenne a testvérei kapcsolatoknak, ha együtt lennének.
- Szó sem lehet róla! Lilla ebbe nem megy bele!
- Miért nem, kisfiam?
- Ebbe ne menjünk bele!
- De menjünk, Zolikám! Lilla pontosan tudta, amikor beléd szeretett, hogy kétgyermekes családapa vagy és ne felejtsd el, hogy még házasságban éltél, amikor megismerkedtetek. Egyébként is, tudod, kisfiam, nekem ugyanolyan unokám Bazsika és Bíborka, mint Danika!
- Tudom anya, és nagyon köszönöm, hogy mindhárom gyerekemmel egyformán törődsz! Csakhogy Liza és Lilla közötti veszekedés óta nem bírja egymást a két asszony és ezzel megkeserítik az életemet! Hiába akarok jó apa lenni, mindig sikerül kivívnom valamelyikük haragját és ebből nekem már kezd elegem lenni!
Talán nem kellett volna otthagyni a családodat! – vágná rá az asszony, de inkább nem szól, mert attól csak nőne fiában az indulat.

Csilingel a mikró, folyik a kávé, és a reggeli körüli teendők látszólag mindkettőjüket lefoglalják.
Keletre néznek a függőfolyóra nyíló nyílászárók, ezért napfényben úszik az egész lakás, és a nyitott ablakokon keresztül beáramlik a friss levegő. Egyedül Danika szobájában maradtak elhúzva a sötétítő függönyök és a kinti levegő is csak a felső kis téglalap alakú nyíláson át tud bejutni a gyerekhez.
- Rövid az emlékezeted, Zolikám! Vagy már elfelejtetted, milyen apa és testvér nélkül felnőni? Én még emlékszem, mit jelent elvált asszonyként egyedül felnevelni egy gyereket!
Olyan, mint az apja! Képtelen egyetlen nő mellett megmaradni, és ahogyan a munkamániás, karrierista második menyét ismeri, nem tudja hosszú távon magához kötni Zolit. Hogy Lilla és a fia között mi történik, az kevésbé érdekli, de az unokáit nem hagyja elrontani! Szüleik botor dolgaiban vétlenek a gyerekek, és legalább a nagyszülőknél érezzék magukat biztonságban. Hogyan is fogalmazott egy évvel ezelőtt a tízéves Bíborka? „Tudod, nagyikám, azért szeretek nálad lenni, mert itt semmi sem változik! Még a pólóm is ott van a szekrényben, ahol hagytam.”
- Nézd, nekem nem könnyű otthagyni az otthonomat, és nehezen viselem, még akkor is, ha tudom, hogy egy évről van szó. Itt nyaralunk, nem megyek haza, de ahhoz ragaszkodom, hogy két hétig mindhárom gyerek velem legyen. Beszéld meg Lillával, hogy Danikát reggelente kihozzátok hozzám, vagy velünk is alhat. Mit mondok, hiszen Lilla keresztanyjának a lakásában lakom, aki két évre kiment Ausztráliába a lányához, és rátok bízta, hogy vigyázzatok a házára. Ha sarkosan akarnék fogalmazni, akkor azt is mondhatnám, hogy egyszerre vagyok házőrző, bébiszitter és háztartási alkalmazott! Bravó, ezt jól kitaláltátok! Nincs semmi gond, elvégre elvállaltam! Szóval, Zolikám, ha nem tetszik Lillának az ajánlatom, akkor szombat délelőtt vonatra ülök a két nagyobb unokámmal és nem is jövök vissza!
Paula hangja színtelen, mint a víz, és erről tudja Zoli, hogy komolyan kell venni minden szavát.
- Szia, Móma!
Danika rohan a nagyanyjához, kapaszkodik az ölébe, és máris nyúl az időközben ehetővé hűlt szendvicsért.
- Szervusztok, mennem kell! – ragadja meg az alkalmat Zoli, és kezében a szendvicsével rögvest útnak indul.

A villamos megállóig elmajszolja a reggelijét, és igyekszik nem gondolni az anyjával folytatott beszélgetésre, pedig igaza van az öreglánynak, mert egyrészt rettenetes módon kihasználják, másrészt pedig a gyerekek valóban számítanak a nagyanyjuknál töltendő vakációra. Nehéz lesz Lillával zöldágra vergődni! Ráadásul későn ér haza, mert munka után elviszi Bazsit és Bíborkát a tenisz akadémiára, hátha felveszik.

Elevenére tapintott az édesanyja, amikor a családi viszonyaikra utalt, az apa nélküli gyerekkorra, a testvér nélküliségre, és arra, hogy egy nő mellett felnőni azt jelenti, hogy kimaradnak azok a férfias játékok, amitől kialakul a férfi mentalitás. Sokáig azt hitte, hogy neki nincs is igazi édesapja, mert az édesanyja a leánykori nevét használta, és sohasem beszélt a férjéről. Felnőttként kutakodott az apja után és kiderítette, hogy G. Kovács Pál az édesapja, az országosan ismert meteorológus, aki magánemberként az ötödik házasságában él, és Zoli megnyugodott, hogy részéről nem éri semmiféle diszkrimináció, mert apja mind a nyolc gyermekéről egyformán gondoskodik, ugyanis nevet ad nekik és fizeti a gyerektartást. Megfogadta, hogy semmiképpen sem utánozza az apját, s úgy gondolta, ez egyáltalán nem esik nehezére, hiszen külsőleg sem hasonlítok rá, egyébként pedig jól nézne ki, ha minden nőt feleségül venne, akivel néhányszor összegyűrte a lepedőt. Sokkal jobban jár, ha férjes asszonyokkal szűri össze a levet, ezt a szabályt kétszer nem tartotta be és azoknak nősülés lett a vége. A házasság intézményét legszívesebben megszűntetné, semmi értelme, ráadásul rendkívül sokba kerül. Ez utóbbiról, rendezvényszervező cég ügyvezetőjeként, meglehetősen pontos információkkal rendelkezik.

Rezeg Zoli telefonja, beleszól, és leszáll a következő megállóban. Keres egy nyugalmasabb helyet, mondjuk egy kapualjat, ahol zavartalanul beszélhet. Visszahívja a titkárnőjét.
- Hallgatlak, Lenke drága!
- Zoltán, e-mailben lemondták a Seres házaspár ezüstlakodalmi partiját, pedig a megrendeléseinket visszaigazolták a szállítók. Lemondjam őket, vagy várjalak meg vele?
- Ne mondj le semmit, hanem nézd meg a Seressel kötött szerződést, ha jól emlékszem, a negyedik pont második bekezdése tartalmazza az idevágó passzust, azaz lemondás esetén bukja a foglalót és a számára megrendelt szolgáltatásokat is ki kell fizetnie.
- Rendben. Mikor jössz be?
- Ebédre ott leszek!

Kinyomja a beszélgetést, mielőtt Lenke drága kérdezősködni kezdene, hogy merre jár és kivel tárgyal. Nem köti az orrára, hogy Lukács Karolával találkozik, aki férjes asszonyként lassan öt éve a szeretője. Közösen bérelnek egy garzont a nyolcadik kerületi dzsumbujban, ahol egyikük sem találkozhat ismerőssel vagy ügyféllel, hiszen rendkívül kínos lenne, ha kiderülne a kapcsolatuk.
Barátnője imádja az édességet, s miután zongoraművész, stílszerűen Mozart csokoládéval kényezteti.
Zárva a lakás ajtaja, lehet, hogy késik az asszony? Nem késik, mindig pontos, s amint belép Zoli a lakásban, máris a nyakába ugrik:
- Szervusz, szívem! Örömhírem van számodra! Gyereket várok!
Zolival fordul egyet a világ. Sírjon, vagy nevessen, maga sem tudja, de egy biztos, hogy a legjobb úton jár ahhoz, hogy utolérje, sőt, akár lekörözze G. Kovács Pált.
- Gratulálok, Karola! Gondolom, örül a férjed?
- Nem tudja. Zolikám, csak te lehetsz az apja!
- Ne viccelj, nekem három gyerekem van!
- Lesz egy negyedik is!
- Nem, drágám, a férjeddel együtt, nektek lesz gyereketek!
Ellöki magától az asszony és zokogni kezd.
G. Kovács Zoltán egy igazán érző férfiember, odalép az asszonyhoz, magához öleli:
- Ne sírj, drágám! Teljesült a vágyad.
A férfi hangja legalább annyira színtelen és átlátszó, mint a víz.
Áporodott a lakás levegője, jó lenne kinyitni az ablakokat, de mozdulni sem mer addig, amíg meg nem nyugszik az asszony. Fél kilenc felé jár az idő, és Zolit ma már három kellemetlenség érte.

Folyt.köv.

A cikket írta: Yolla

támogatóink